Az első Ford Sierra 1982 júliusában jelent meg az utakon, s az év októberében akár 5 példányt is meg lehetett nyerni a brit TV Times magazin aktuális számában, aminek a címoldalán a Csillagok háborúja szereplői szerepeltek.
Éspedig abból az apropóból, hogy az angolok ekkor láthatták először a tévében a filmet (tehát a magyarok a 84-es tv-vetítéssel csupán 2 évvel voltak lemaradva tőlük, ami picit kevesebb idő, mint pl. A Mandalóri esetében, amit az angolokhoz képest mi legálisan csak 3 évvel később láthattunk).
De számomra egy másik dolog miatt igazán érdekes ez az újság.
2023. október 25., szerda
2023. október 18., szerda
Star Wars pillanatok III.
2023. október 11., szerda
2023. október 10., kedd
Dormé végig ott volt!
Ebben a jelenetben a filmben Padmé pakolt a bőröndjébe, de itt most mégis Dormét látom:
Ennek oka, hogy a felvett jelenetnek létezik egy kivágott szakasza, amiben ő is szerepel.
2023. október 4., szerda
Ahsoka nyolcadik rész véleményem
Ez egy borzalmasan anti Star Wars sorozat lett. A zombi rohamosztagosoknál úgy éreztem, én itt kikapcsolom, és örökre végeztem Filoni alkotásaival.
Mi köze ennek George Lucas víziójához?
Vicces, hogy Fazekas Attila egykor a fénykardot lángpallosnak hívta, hát most ezt is megkaptuk. :)
Édes faszom, de szar ez az egész már!
Mi köze ennek George Lucas víziójához?
Vicces, hogy Fazekas Attila egykor a fénykardot lángpallosnak hívta, hát most ezt is megkaptuk. :)
Édes faszom, de szar ez az egész már!



