2017. április 22., szombat

Előre ki volt találva a Csillagok háborúja? – 2. rész: 1977-1980


Ez az írás egy korábbi bejegyzés folytatása. Az első rész ide kattintva olvasható.


1977. szeptember 21-én született a 20th Century Foxszal a szerződés a Csillagok Háborúja folytatására. A megállapodás a következő filmet második fejezetként említi. Vagyis ez volt tulajdonképpen A Birodalom visszavágra vonatkozó legkorábbi mozzanat, és a filmre második részként tekintettek, nem ötödikként.

Minthogy a Csillagok háborúja nem várt sikert aratott, George Lucasnak nem volt szüksége beérni A Jedi-kristály történetével mint alacsony költségvetésű folytatással, hanem nyugodtan szabadjára engedhette a fantáziáját.
George heteken át tartó megbeszélés-sorozatot tartott Leigh Brackett forgatókönyvíróval.


2017. április 18., kedd

Előre ki volt találva a Csillagok háborúja? – 1. rész: 1971-1977

Dobay Ádám tökjól leírta, amit már én is régóta gyanítottam, hogy egyszerűen nem lehet igaz az a mese, hogy a Csillagok háborúja hexalógia úgy volt eleve kitalálva, ahogy mi láthattuk. Máig sokan elhiszik azt a pletykát, hogy George Lucas a kezdetektől fogva 9 részt akart, meg hogy csak azért a középső trilógiát kezdte el, mert az előzményekhez még nem volt kész a trükktechnológia. Azt is elhiszik, hogy Vader már a kezdetek kezdetén Luke apjának volt tervezve, hiszen mi másért lenne a neve „Apa” (hollandul apa = vader).


Én viszont nem hiszem el, hogy Lucas a történet csetlő-botló figurájának szánt Thripiót eleve a félelmetes Vader nagyúr gyerekkori kreálmányaként képzelte el. Nem hiszem el azt sem, hogy Lucasnak az járt a fejében, hogy Leia és Luke testvérek, amikor A Birodalom visszavágban egyik lesmárolta a másikat. Nem hiszem el, hogy Lucas fejében már a hetvenes években az a kép volt, hogy Yoda és Csubakka régi ismerősök. És főleg azt nem hiszem el, hogy valaki szándékosan a negyedik résznél kezd el egy történetet elmesélni, ráadásul úgy, hogy eleinte elutasítják a filmstúdiók, és kifejezetten bizonytalan a sikere.