2019. július 24., szerda

Darth Vader evolúciója

Darth Vader úgy lett a filmtörténelem egyik legmeghatározóbb gonosz figurája, hogy mindössze kb. 12 perces vászonidővel rendelkezett egy 120 perces filmben. A folytatásban pedig az "Én vagyok az apád" mondat úgy lett a filmtörténelem legváratlanabb fordulata, hogy azóta is mindenki azt idézi (általában tévesen: "Luke, én vagyok az apád" <= így sosem hangzott el a filmben).


Lássuk, mit mondhatunk el Darth Vaderről a filmek alapján:

 - ő a gonoszok élén álló hadvezér
 - aki egyúttal Sith-nagyúr
 - és egyébként kibernetikus implantátumai vannak
 - ráadásul a történet ifjú főhősének édesapja

Érdemes azonban tudni, hogy Vader nagyúr általunk ismert formája Lucas hosszadalmas karakter-összeolvasztási folyamatának eredménye. A fenti négy állítás ugyanis eredetileg több különálló szereplőre volt jellemző.

1973-ban két szinopszist is írt Lucas, ám egyik sem annyira részletes kidolgozottságú, hogy érdemes volna róluk beszélni Darth Vader karakterének témájában (sem ilyen nevű, sem hasonló funkciót betöltő szereplő nem volt bennük). Ezért rögtön rá is térhetünk az első igazi forgatókönyv-próbálkozásra.

1974 májusi nyers forgatókönyv-vázlat

A számtalan szereplőt felvonultató írás egy évvel a második szinopszis után készült el. A szinte megjegyezhetetlen nevű karakterek közül sokan csak egy-egy jelenet erejéig szerepelnek, szöveg is alig jut nekik. Több szálon futnak az események, s bár a sztori izgalmas, nem olyan könnyű követni. A történet főszereplője a 18 éves Annikin Starkiller (aki nem átall belecsípni az egyik fiatal női mellékszereplő fenekébe, de végül a 14 éves, egy ízben félmeztelenül szereplő Leia hercegnőbe lesz szerelmes).

gonosz hadvezér:
Darth Vader a Birodalmi Űrflotta magas, marcona tábornoka, aki rögtön az első jelenetében mosolyogni látszik (vagyis nem visel maszkot), s később is van úgy, hogy vigyorog vagy épp hangosan hahotáz. A nem túl sok jelenetben szereplő Vader nem hiszi, hogy léteznek még Jedik, s ebben a történetben találkozik életében először Sith lovaggal. A sztori végén, a Halálcsillag elleni csata során a kormányzó irodájában próbálja kézben tartani az eseményeket, de egy váratlan robbanás mindent elsöpör a helyiségben. Vader nem éli túl az űrállomás megsemmisülését.

Sith-nagyúr:
A sötét és baljós kinézetű Valorum herceg, aki a legendás Sith Százak fasiszta fekete-króm egyenruháját viseli. Csapdába csalja Luke-ot, Hant és a többieket. A történet végén azonban rájön, hogy a birodalmiak bizony velejükig romlottak, s inkább átáll a jók oldalára: kiszabadítja a fogságba esett Annikint. A zárójelenetben ő is részt vesz a díjátadó ünnepségen.

részben gép szereplő:
Kane Starkiller, akivel az Utapau negyedik holdján találkozunk a történetben. A termetes Jedi az öreg Luke Skywalker tábornok régi barátja, és az ifjú főszereplő Annikin édesapja. Kane egy jelenetben felfedi Luke előtt műkezét, s azt is elárulja, hogy a fején és a jobb karján kívül már semmi sem a sajátja, csupa gép a teste. A történet közepe táján feláldozza magát a többiekért: fia szeme láttára kiveszi a mellkasából az őt életben tartó gép energiacelláját, hogy azt használhassák Leia hercegnő öccseinek szöktetéséhez.

ifjú főszereplő apja:
Az imént említett Kane Starkiller.


1974 júliusi első forgatókönyv-vázlat

A két hónappal a nyers változat után írt szkript semmi újdonsággal nem szolgál, leszámítva, hogy George majdnem az összes nevet kicserélte benne, így lett Annikin Starkillerből Justin Valor, Leia hercegnőből pedig Zara hercegnő.

gonosz hadvezér:
Továbbra is Darth Vader. Luke Skywalker mellett talán ő az egyetlen főbb szereplő, akinek a neve maradt a régi.

Sith-nagyúr:
Dodona százados. Itt éppenséggel nem Sith-nagyúrnak hívják, hanem a Lettow légiók kapitányának, mindenesetre a szerepe ugyanaz.

részben gép szereplő:
Akira Valor.

ifjú főszereplő apja:
Akira Valor.


1975 januári második forgatókönyv-vázlat

Az első vázlat után a másodikat Lucasnak nyolc hónapjába telt megírnia. Az új történet szinte teljesen más az előzőekhez képest. A legnagyobb különbség, hogy egyszerűbb náluk. Sokkal kevesebb szereplő, sokkal kevesebb név. Nincsenek párhuzamosan futó szálak; egyetlen lineáris történet az egész. Őszintén szólva, nekem nem is tetszik annyira, mint a nyers változat.
Az ifjú főszereplő neve immár Luke Starkiller, akit Angyalkéknek is neveznek, saját magát pedig Az égjárónak hívja. Az alacsony, pufi, 18 éves fiú Owen bácsi és Beru néni 16 éves lányához, Leiához vonzódik.

gonosz hadvezér:
A két méter magas Darth Vader, akinek első jelenetében vészjósló arcát részben eltakarja groteszk légzőmaszkja, amin keresztül a hangja is furcsán torzulva hallható, és időnként gonoszul nevet. Vader azonban csak ideiglenesen viseli a maszkot, mert az űrhajóból épp szökik a levegő. Vader ezúttal még annál is kevesebbet szerepel, mint az előző verziókban. A történet legelején, a menekülő űrhajó rajtaütésekor, azután pedig már csak a legvégén, a yavini csatában, ahol kamikazeként irányítja sérült vadászgépét Han űrhajójába. A becsapódástól azonnal életét veszti.

Sith-nagyúr:
Darth Vader. Megtörtént az első karakter-összeolvasztás. :) A Sith fekete lovagjaként ő a Sith mester Valorum herceg jobbkeze. Valorum herceg persze a nyers verzióban is szerepelt Sith-ként, ám ezúttal épp csak említik a nevét.

részben gép szereplő:
Montross Holdaack, a méltóságteljes, merev járású, egykori tudományos tiszt valaha egymaga elbánt egy egész Bantha-kolóniával, és megmentette Han Solo életét. Most Han társa Csubakka mellett. Montross egy jelenetben felfedi Han előtt műkezét, s azt is elárulja, hogy a fején és a jobb karján kívül már semmi sem a sajátja, csupa gép a teste.

ifjú főszereplő apja:
A több mint háromszáz éves, hatalmas Jedi harcos, akit A csillagpusztító néven ismernek, vezette a felkelők szövetségét abban a csatában, amelyben összezúzták a Birodalmi Csillagflottát, s amit a történet bevezető szövege említ (a filmben a felkúszó szöveg a megfelelője). Furcsállom, hogy itt a Starkiller nemcsak vezetéknév, hanem afféle titulus is egyben (akárcsak Luke esetében az égjáró  the skywalker, kis betűvel). A keresztnév nélküli idősebb Starkillernek szüksége van a kiberkristályára, amit Luke feladata eljuttatni hozzá az Utapauról. Luke természetesen sikerrel jár, s végre találkozik rég (vagy tán soha?) nem látott apjával.


1975 augusztusi harmadik forgatókönyv-vázlat

Fél év telt el az előző verzió óta, amikor megszületett a harmadik forgatókönyv. Szerintem sokkal jobb a másodiknál, sőt, még a nyers változatnál is. A történet a második variánshoz képest picit komplexebb lett a több szálon futó eseményektől, de a nyers vázlattal szemben nincs teletömve követhetetlenül sok szereplővel. A főhős a húszéves, rövid hajú, díjnyertes mosolyú Luke Starkiller.

gonosz hadvezér:
Darth Vader, a császár jobbkeze, aki az előzőhöz képest sokkal többet szerepel. A légzőmaszk ezúttal nem csak részben takarja az arcát, és olyankor is viseli, amikor mások normálisan tudnak lélegezni. A Leiával való első közös jelenetében viszont iszik egy flaskából, tehát elképzelhető, hogy ez a maszk talán mégis nyitott lehet valamelyest, legalábbis a szája körül. Most először végződik úgy a történet, hogy Vader nem hal meg. Sérült vadászgépe az űrben evickél, akárcsak a filmben.

Sith-nagyúr:
Darth Vader, Ben Kenobi egykori tanítványa, aki az egyik jelenetben Sith-társaival együtt egy furcsa elektronikus éneket mormol egy kiberkristály-oltár előtt térdelve.

részben gép szereplő:
A 70 év körüli, fehér szakállú Ben Kenobi tábornok, aki egykor Luke apjának parancsnoka volt. A condawni csatában Ben egyik tanítványa, Darth Vader ellopta Bentől a kiberkristályát, és rossz útra tért. Ben egy jelenetben felfedi Luke előtt műkezét. A történet végén ő is részt vesz a díjátadó ünnepségen.

ifjú főszereplő apja:
Annikin Starkiller. Rég meghalt már, de Luke tudja róla, hogy Jedi lovag volt, aki a condawni csatában esett el. (Nincs szó róla, hogy Darth Vader ölte volna meg.)


1976 januári negyedik forgatókönyv-vázlat, melyet Lucas márciusban átdolgozott

Ez már végül is az a forgatókönyv, amely alapján a filmet elkezdték forgatni. Gloria Katz és Willard Huyck is besegített a szkript polírozásában. A forgatókönyvből konkrétan most sem derül ki, de a filmből már igen, hogy Vader félig gép. A légzőmaszkja talán már eddig is árulkodott valamiről, ám igazából a filmbéli megjelenése az (a világító műszerek a testén, valamint az állandó lélegeztetőgép-hang), ami egyértelműen mutatja, hogy ő valójában egy két lábon járó vastüdő. Így hát elérkeztünk a második karakter-összeolvasztáshoz Vader kapcsán.

gonosz hadvezér:
Darth Vader.

Sith-nagyúr:
Darth Vader.

részben gép szereplő:
Darth Vader.

ifjú főszereplő apja:
A neve nem derül ki, de rég meghalt már. Luke azt hiszi, hogy navigátor volt egy teherhajón. Ben Kenobitól tudja meg, hogy apja bizony Jedi lovag volt, akit Darth Vader ölt meg.


1978 februári első forgatókönyv a Csillagok háborúja folytatásához

1933-ban jelent meg Edmond Hamilton Kaldar: World of Antares című sci-fije. Ez azért érdekes, mert már ebben a novellában szerepelt fénykard, továbbá mert Hamilton felesége az a Leigh Brackett, aki az első forgatókönyvet írta A Birodalom visszavághoz. :)
Bár Lucasszal hosszú időn át egyeztetett az írónő, és valóban George ötleteit írta meg, az eredmény mégsem nyerte el Lucas tetszését. Vaderről nem sok újdonságot tudunk meg (bár az a jelenet kicsit szokatlan, amelyben Darth Vader otthon, a kastélyában a háziállatait eteti), Luke apja viszont szerepel egy érdekes jelenetben.

gonosz hadvezér:
Darth Vader.

Sith-nagyúr:
Darth Vader.

részben gép szereplő:
Darth Vader.

ifjú főszereplő apja:
A nevét nem tudjuk, de Ben Kenobival együtt szellemalakként megjelenik Luke előtt, és beszélgetnek például Luke eltitkolt húgáról.


1978 áprilisi második forgatókönyv-vázlat

George-nak nem volt alkalma, hogy új forgatókönyvet írasson Leigh-vel az első helyett, mert az írónő nem sokkal az első szkript benyújtása után elhunyt. Lucas kénytelen volt saját maga megírni a következő változatot (Lawrence Kasdan ekkor még nem volt a képben).
Dale Pollock Skywalking című könyvének 206. oldala szerint George és felesége egy baráti házaspárral 1978 márciusában húsvéti vakációra ment Mexikóba, de George szinte ki sem mozdult a hotelszobából, csak írt és írt. Amint Alan Arnold Once Upon a Galaxy című kötetének 177. oldalán olvashatjuk, Lucasnak könnyebb dolga volt, mint gondolta, ezúttal szinte élvezte az írást (egyébként mindig szenvedés volt számára a forgatókönyv-írás).
Valószínűleg tényleg könnyen mehetett neki a dolog, ugyanis összehasonlítva az első film vázlatai között eltelt több hónapnyi időszakokkal, ez a forgatókönyv valóban eszméletlen gyorsan elkészült, pusztán néhány hét alatt.

A fő újítás A Birodalom visszavág második forgatókönyvében, hogy megvalósult Vader legfontosabb karakter-összeolvasztása: ő Luke apja.

gonosz hadvezér:
Darth Vader.

Sith-nagyúr:
Darth Vader.

részben gép szereplő:
Darth Vader.

ifjú főszereplő apja:
Darth Vader.

De vajon mi vette rá Lucast, hogy ezt a lépést megtegye? Talán rájött, hogy egy szellem-Kenobi és egy szellem-Skywalker nem elég érdekes? Tulajdonképpen két hasonló szereplő; mindketten Jedik voltak, mindketten Darth Vader kezétől szenderültek jobblétre, s mindketten apa-figurák voltak Luke számára.
Ez így nem túl izgalmas. Az egyikük felesleges volt.
És egyébként Skywalker és Vader is nagyon hasonlított egymásra. Szintén mindketten Jedik voltak valaha, mindketten Ben Kenobi barátai voltak, s mindkettejük múltját olyan lepel fedte, amit az immár többrészes filmsorozatban gondolkodó George szeretett volna valamelyik későbbi epizódban felfedni.

Ennek a felfedésnek a leghatásosabb, legizgalmasabb eredménnyel kecsegtető lehetősége az volt, ha egyesíti a két szereplőt. Nem csoda, hogy George ezúttal élvezte az írást. :)

Azáltal, hogy Vaderből Luke apja lett, a Csillagok háborúja a jó és a rossz harcának mesekönyv-szerű filmsorozatából családi tragédiává érett. Ugyanis ekkor lett a történet második epizódjából ötödik epizód. Ekkor helyeződött át az első film is a sorozat elejéről a közepére, szükségessé téve egy előzmény-trilógiát, amelyből majd megismerheti a közönség Luke apjának, Darth Vadernek felemelkedését és bukását.

3 megjegyzés:

  1. Köszönjük! Remek írás, kimondottan a rajongói tábor keménymagjának.
    Honnan szerzed be a forrásaidat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz, hogy elolvastad. A források ott vannak belinkelve a szövegben. ;)

      Törlés
  2. Jó lett tetszett

    VálaszTörlés