2017. április 22., szombat

Előre ki volt találva a Csillagok háborúja? – 2. rész: 1977-1980


Ez az írás egy korábbi bejegyzés folytatása. Az első rész ide kattintva olvasható.


1977. szeptember 21-én született a 20th Century Foxszal a szerződés a Csillagok Háborúja folytatására. A megállapodás a következő filmet második fejezetként említi. Vagyis ez volt tulajdonképpen A Birodalom visszavágra vonatkozó legkorábbi mozzanat, és a filmre második részként tekintettek, nem ötödikként.

Minthogy a Csillagok háborúja nem várt sikert aratott, George Lucasnak nem volt szüksége beérni A Jedi-kristály történetével mint alacsony költségvetésű folytatással, hanem nyugodtan szabadjára engedhette a fantáziáját.
George heteken át tartó megbeszélés-sorozatot tartott Leigh Brackett forgatókönyvíróval.



A megbeszélések eredményét 51 gépelt oldal rögzítette. Ebben olyan ötletek szerepelnek, mint pl.:
  • Kezdődjék a történet egy jeges bolygón, legyen ott a lázadók új bázisa és egy csata!
  • Már az első képkockától kezdve legyen feszültség, bukkanjon fel mondjuk egy szörny!
  • Mivel Mark Hamill arcvonásai némileg megváltoztak az autóbalesete óta, ezért már a történet elején Luke-nak meg kell sérülnie (akár a szörny, akár a Birodalom által).
  • Ben térjen vissza szellem formájában!
  • Legyen romantikus jelenet Han és Leia között, a háttérben Csubakkával és Thripióval!
  • Legyen három fontos új szereplő: a császár, egy öreg tanítómester, és Han régi szerencsejátékos haverja!
  • Az öreg tanító legyen egy kis idegen lény, és először ne lehessen tudni róla, hogy ő a nagy mester! Aztán tanítsa Luke-ot, és derüljön ki, hogy Bent is ő oktatta! A tanítás helyszíne egy mocsaras bolygó legyen!
  • Thripio essen szét darabokra, és a film további részében így hurcolássza őt Csubakka!
  • Legyen egy jelenet, ahol Vader, Han és Leia közösen ülnek egy asztalnál! Vader használja őket csaliként Luke-hoz! Ehhez a étkezőasztalhoz Han régi cimborája vezesse el őket!
  • Vader próbálja meg Luke-ot átcsábítani a sötét oldalra!
  • A párbaj a város gyomrában zajlódjon, egy óriási mélység felett! Luke zuhanjon le, és essen ki a város alján!
  • A zárójelenet az legyen, hogy Luke és Leia a csillagokat nézve arra gondolnak, vajon viszontlátják-e még Hant!
A fenti dolgok eléggé jól megegyeznek mindazzal, amiket A Birodalom visszavágban láthatunk, de azért voltak nagyon különböző ötletek is:
  • Hannak legyen egy roppant fontos küldetése! A küldetés sikerén múljon a Birodalom legyőzése! Természetesen sikerrel fog járni, akár lehetne is egy külön Han-film majd...
  • Han találkozzon a mostohaapjával, aki egy módfelett befolyásos személy az egész galaktikában: ő a Szállítmányozási Unió feje.
  • Amikor Han és Leia összejön, Csubakka legyen féltékeny!
  • Szerepeljen a filmben a vukik bolygója! Itt találkozzanak Leiáék Han régi szerencsejátékos barátjával! Ez a barát a vukikkal üzleteljen, ott éljen velük! Sőt, legyen klón! Emiatt Leia ne bízzon benne!
  • Legyen egy víz alatti város!
  • Legyen egy bolygóméretű város is, az egész bolygó legyen egyetlen óriási város, ez lehetne a Birodalom központja!
  • Legyenek új idegen lények, akik nagyon magas, vékony, sápadt bőrű lények!
  • Mutassuk meg Vader otthonát is: egy kastélyt, amit láva vesz körül!
  • Legyenek az Erőnek fokozatai: Luke 2-es szinten van, Vader 4-es, Ben és a császár 6-os. Nem szabad hagyni, hogy a császár elérje a 10-es szintet, mert akkor semmi sem állíthatja meg.
  • Luke a fénykardja markolatában találjon egy hihetetlen adatmennyiséget tartalmazó kristályt (hárommillió-kétszázötvennégy bit), amit Ben rejtett el a kardban! Artu elemezze az adatokat, s derüljön ki, hogy ezek bizony koordináták, amik alapján Luke eljut az öreg tanítómesterhez!
  • Luke-nak legyen egy ikerhúga! Luke a jedi-tréningje alatt szerezzen tudomást róla! Az ikerhúgról derüljön ki, hogy ő is jedinek tanul.
  • Luke-nak kell egy olyan jelenet, amiben nyilvánvalóvá válik, milyen jól bánik az Erővel: mielőtt Vaderrel megvívna, nyírjon ki 137 rohamosztagost!
  • Luke is használja az Erő sötét oldalát, és hajigáljon tárgyakat Vaderre!
  • Vader pedig szórjon villámokat Luke-ra!

Érdekes, hogy ezen a sztorikonferencián megint előjött Luke ikernővérének ötlete (mint 1975-ben), de semmi sem utal rá, hogy ő Leia lenne; egy másik, eddig ismeretlen csajról van szó. Arról sincs említés, hogy Vader Luke apja. Arról pláne nincs szó, hogy ez a film valaminek az ötödik része lesz.
Luke ikerhúgára A Jedi visszatérig kellett várni (aminek az 1997-es felújított változatában láthattuk először a bolygóméretű birodalmi fővárost is), a Luke-ot sokkoló villámok is A Jedi visszatérben kerültek a mozivászonra, míg a víz alatti város ötlete a Baljós árnyakban valósult meg.



A magas, vékony, sápadt idegenek pedig A klónok támadásában szerepeltek:




A fenti sztoriértekezletből valami kitudódhatott, hiszen a Marvel által 1977-ben kiadott Star Wars Collectors Edition című újságban konkrétan leírják, hogy a következő rész majd egy jeges és egy trópusi bolygón játszódik majd. A jég stimmel, a trópusi táj viszont valószínűleg a mocsárvidék lehet, tévesen. Mindenesetre ugyanezt állította Carrie Fisher is egy korabeli werkfilmben.



Akár tévedés volt, akár nem, a trópusi helyszín végül is megvalósult, bár csak 39 évvel később, a Zsivány egyesben. :)


1977 novemberében Joe Johnston készített koncepciós rajzokat az új filmhez, még mielőtt egyáltalán forgatókönyv létezett volna. Az viszont már biztos volt, hogy Lucas szeretett volna egy havas helyszínen játszódó csatát, amelyben a lázadók páncélozott siklókkal repkednek. Ám az még nem volt tiszta, hogy mivel vonulnak ellenük a birodalmiak. Az első elképzelés szerint óriási tankokkal jöttek volna. Mint tudjuk, a tankokból lépegetők lettek (sokkal eredetibb ötlet, még ha a valóságban egyáltalán nem is volna praktikus), mindazonáltal Johnston számos tank-terve közül az egyik eljutott a mozivászonra is, A Sith-ek bosszújában.



Még a tetején levő kis kiálló megfigyelőállás is a helyén van.




1977. november 28-án készült el Lucas kézzel írott sztorivázlata, A birodalom visszavág címmel.



Itt kapott először nevet is az öreg tanító: Minch Yoda. Ez a vázlat hasonlít a végleges filmhez, lépegetők is vannak benne, meg Felhőváros is, és szinte minden főbb mozzanat megegyezik az elkészült változattal, de egy-két dologban azért különbözik tőle:
Luke nem Kenobi szellemétől hall Yodáról, hanem egy talizmán sugallja neki, ami a nyakában lóg. Luke egymaga jut vissza a jéglény barlangjából a lázadók bázisára, nem Han és Zev segítségével. A jégszörnyek megtámadják a bázist, és Csubakka veri le az első hullámot. De még több szörny jön, és Han majdnem odavész. Az Ezeréves Sólyom sikeresen meglép a csillagrombolók elől, ugyanis működik a hiperhajtóműve. Mikor hőseink visszatérnek fénysebesség alá, a birodalmiak várják őket. Valahogy megtudták, hogy hol van a lázadók találkozási pontja. Ekkor jön az aszteroidamezős jelenet. Közben Luke már Yodánál tanul. Yoda Luke fénykardját használva legyőz egy szörnyet, ami megtámadta őket. Luke edzésében fénykardnak is van szerepe, sőt, olyan gyakorlógömböknek is, mint amivel az első filmben tréningezett az Ezeréves Sólymon.



Han és társai egy gázos bolygóra érkeznek, és egy lebegő városban landolnak. De ez nem a Felhőváros, hanem egy régebbi város, amit agresszív, idegen lények laknak. Meg is támadják Hanékat, akik gyorsan visszaküzdik magukat a Sólyomra, és felszállnak. Csak ez után jutnak el a másik lebegő városba, a Felhővárosba, és találkoznak Landóval.
Luke nem a többiek megmentéséért hagyja ott Yodát és a tanítást, hanem mert Ben mondja neki, hogy induljon. Luke is először az idegenek lakta lebegő városban landol. Ő is harcol velük, ám kivívja a tiszteletüket, miután legyőzte a vezérüket, de megkímélte az életét. Luke ezután repülő hüllő hátán jut el a Felhővárosba, ahová új barátai is elkísérik. A repülő hátas ötlete már a Csillagok háborúja ’73-as kéziratában is szerepelt, de végül csak A klónok támadásában került filmre.



Luke-ot Lando fogadja a városban. Artu veszélyt szimatol, amit Luke is érez, de szándékosan belesétál a csapdába. Han, Leia és a többiek kiszabadulnak a fogságukból, és találkoznak Luke-kal és a szomszéd város idegen lakóival. Ám ekkor rohamosztagosok veszik körbe őket. Az idegenek vezére békével közelít hozzájuk, de a birodalmiak lelövik. Harc alakul ki az idegenek és a rohamosztagosok között, ami alatt Han, Leia, Csubi, Lando és a két droid meglép, Luke pedig legyakja a rohamosztagosokat. Megjelenik Vader, és Luke kiáll ellene. A fénykardpárbajt tárgyak hajigálása és Erő-villámok teszik változatossá, mindkét fél részéről. Nincs „én vagyok az apád”, és nincs kézlevágás sem, Luke csak simán a mélybe zuhan, és a város alján lóg, de Hanék megmentik. Han nincs karbonittömbbe ágyazva, fejvadász sincs. A történet végén Han azért távozik, hogy egy régi adósságát kifizesse, s búcsúzóul hosszan csókolózik Leiával. Egy virágokkal teli dzsungelbolygón vannak, s onnan figyeli Luke és Leia, ahogy az Ezeréves Sólyom eltűnik a horizonton túl.


1977 decemberében Ralph McQuarrie is készített terveket. Vader nagyúr kastélyát – a sztorikonferencián elhangzottakhoz igazodva – vulkános-lávás környezetbe helyezte. Nem vitás, hogy a Zsivány egyeshez innen merítették az ihletet.




1978. február 17-én Leigh Brackett elkészült a forgatókönyvvel. A 128 oldalas írásért tizenháromezer dollárt kapott. A címe nemes egyszerűséggel Csillagok háborúja folytatás. A történet – természetesen – a többhetes sztoriértekezleten elhangzottak alapján íródott, de néhány további mozzanattal is kiegészült, mint pl. az egymással barátságos fénykardpárbajt vívó Ben Kenobi és Minch (azaz Yoda), vagy a Luke-ot távolról telepátiával fojtogató Vader (Luke emiatt teljes eszméletlenségben repül a mocsárbolygóra; helyette Artu vezeti az űrhajót, a Luke fénykardjában talált koordináták alapján).
Érdekesség, hogy az aszterodiamezős hajsza során Leia az Ezeréves Sólyom egyik lőállásából tüzelve próbálja kiiktatni az üldöző TIE-vadászokat. A Sólyom ágyúját kezelő női főszereplőt Az utolsó Jedikben láthattuk először.




Míg az aszteroidában várakoznak, Han és Leia közt zökkenőmentesen alakul ki a románc.
A helyszínek nevei némileg meg vannak keverve a filmhez képest. Lando felhős bolygója nem Bespin, hanem Hoth (és a Hoth azt jelenti, felhő). Besspin (így írva) pedig a zárójelenet helyszíne, ahonnan a főszereplők nézik, amint az Ezeréves Sólyom útnak indul, fedélzetén Han Solóval, aki azért távozik a történet végén, hogy felkeresse nevelőapját, Ovan Marekalt.
Lando a megbeszélteknek megfelelően klón, de a vezetékneve nem Calrissian, hanem Kadar. Hogy Lando előtt titkolja kilétét, Leia álnéven mutatkozik be neki (Ethania Eredith). Szerepel Vader kastélya (ahol a sötét nagyúr a háziaállatait eteti), valamint a bolygóméretű birodalmi főváros is, ám nem Coruscant a neve, hanem Ton Muund.
További érdekesség, hogy a császár arany öltözékben jelenik meg ebben a történetben. Az aranyruhás fő gonosz Az utolsó Jedikben valósult meg.



A forgatókönyv számomra legérdekesebb része viszont ez (idézem):

Another half-ghostly form emerges from the mists; a tall fine-looking man who approaches Luke slowly, looking at him.

BEN
Your father.

LUKE
My father.

Even with his new-found maturity, Luke finds this an awesome, not to say shattering, moment.  They look at each other.

SKYWALKER
You’ve grown well, Luke.  I’m proud of you.

(Luke, not knowing what to say, says nothing)

Proud, and afraid for you.  You’re going into battle untried.  Did your uncle ever speak to you about Nellith? your sister?

LUKE
Nellith?  No.  Who is she?

SKYWALKER
Your sister.

LUKE
My sister?  I have a sister?  But why didn’t Uncle Owen….

SKYWALKER
It was my request.  When I saw the Empire closing in, I sent you both away for your own safety, far apart from each other.

LUKE
Where is she?  What’s her name?

SKYWALKER
If I were to tell you, Darth Vader could get that information from your mind and use her as a hostage.  Not yet, Luke.  When it’s time…


Nagyon érdekes A Birodalom visszavág első forgatókönyvét olvasva arra bukkanni, hogy Luke az apja szellemével beszélget. Ez talán a legerősebb bizonyíték arra, hogy Darth Vader korántsem volt Luke apjaként kitalált szereplő, csak menet közben vált azzá. Sőt, ugyanebből a jelenetből derül ki az is, hogy Luke lánytestvére egyáltalán nem Leia, hanem egy Nellith nevű ismeretlen lány. (A Nellithre vonatkozó szövegek azért vannak áthúzva, mert Leigh időközben meggondolta magát: mégse legyen még kimondva a tesó neve).


Ezt a forgatókönyvet George Lucas és a rendezőnek felfogadott Irvin Kershner közösen vesézte ki. Bár minden a sztoriértekezleten megbeszéltek szerint íródott, ez a piszkozat mégsem nyerte el sem Lucas, sem Kershner tetszését. Az volt a véleményük, hogy bizonyos párbeszédek egyszerűen nem illenek a képbe. Különösen a Vader szájába adott mondatokkal volt problémájuk. Vader ugyanis ilyeneket mond:
„A koordinátákat, ember! A koordinátákat!!”
Vagy: „Maga inkompetens idióta!”
Illetve: „Viszlát, Luke Skywalker!”
Hát ezek a szövegek szerintem sem illenek a sötét nagyúrhoz. Lucas fel is akarta hívni Brackettet telefonon, hogy volna mit változtatni, ám ő addigra kórházba került, s egy hónappal később meg is halt, nem sikerült legyőznie a rákot.


1978. április 1-jén Lucas – miután Brackett halála miatt kénytelen volt saját maga megírni a második forgatókönyvet a filmhez – elkészült a majdnem végleges változattal. Egy nappal később az egész kézirat le is lett gépelve. Bár a kézzel írt változaton még II. epizód szerepel, a gépelt verzión már V. epizód olvasható (Brackett nevével egyetemben, pedig ezt nem ő írta):



Most érkeztünk el tehát ahhoz a pillanathoz, amikor végre kiderült: ez az egész mese, amin George immár 5 éve dolgozik, egy nagyobb történet középső trilógiája.

Ez a forgatókönyv tulajdonképpen már majdnem teljesen megegyezik a filmmel, tehát immár a jégbolygó neve a Hoth, nem a felhőbolygóé; Lando vezetékneve Calrissian lett, szerepelnek fejvadászok is, és Hant lefagyasztva elviszi Boba Fett. (Erre a lefagyasztásra egyébként azért volt szükség, mert Harrison szerződése megint csak egy filmre szólt, így nem voltak benne biztosak, hogy Ford visszatér-e. Ha nem tér vissza a következő folytatáshoz, akkor Han belehal a fagyasztásba. Ha viszont igen, akkor a következő rész elején kiolvasztják. Így a fagyasztással ki is van írva a történetből, meg nem is.)

Néhány aprócska különbség azért olvasható ebben forgatókönyvben is a filmhez képest:
A wampa jéglények megtámadják a felkelők bázisát; Rieekan tábornok halálos sérülést szenved, Luke kezének nem esik bántódása; Leia nem Luke-tól kap gondolatüzenetet, hanem Kenobitól, hogy menjen vissza Luke-ért; nem Artu javítja meg a hiperhajtóművet, hanem Lando; a zárójelenetben pedig Leia bevallja Luke-nak, hogy Hant szereti.



Mellesleg George úgy képzelte, hogy nem csak Lando, hanem a Felhőváros lakóinak többsége is néger. Ralph McQuarrie hamar firkantott is egy jelmeztervet a város egyik néger nő lakójáról, szerfelett lenge ruházatban:



Van egy olyan jelenet is, hogy Landóék menekülés közben beszállnak egy liftbe, de az meg sem moccan. Lando megoldást keresve kimászik a fülke tetejére. Artunak közben sikerül a liftet mozgásra bírnia, de túllő a célon: hirtelen kezd zuhanni a fülke. Ez az ötlet A Sith-ek bosszújában valósult meg.



Az epizódszámozáson kívüli másik nagyon fontos különbség a kézzel és a géppel írott változat között, hogy előbbiben kiderül, hogy Vader nagyúr Luke apja.



Így tehát végre eljött az a pillanat is, hogy Luke Skywalker apja Darth Vader lett.
Fontos tudni, hogy gépelt verzióban az „én vagyok az apád” fordulat nem szerepelt, mert ezt a változatot sokszorosították a stáb tagjainak, és Lucas nem szerette volna, ha a filmtörténelem legnagyobb csattanója idő előtt kitudódna. Az óvintézkedések ellenére a dolog mégis nyilvánosságra került, így már két évvel a film premierje előtt olvasható volt az az újságcikk, melyben David Prowse elárulta, hogy Vader nem más, mint Luke apja. :)




1978 tavaszán készült Joe Johnston sztoribordja, s bár ekkor már szerintem tudnia kellett volna, hogy 5. részről van szó, mégis 2. részt írt a képre:




1978 nyarán új forgatókönyvíró került a képbe: Lawrence Kasdan (az ő belépőjegye Az elveszett frigyláda fosztogatói volt). Megkapta Lucas forgatókönyvét, hogy finomítgassa, csiszolgassa, magyarán írjon egy új forgatókönyvet belőle, de legyen jobb annál. Kasdan Lucasszal és Kershnerrel közösen beszélte meg, hogy mi mindenen kell változtatni. A Brackett-féle forgatókönyvet direkt nem mutatták meg neki, hogy abból egyáltalán ne is meríthessen ihletet.


1978 augusztusában készen is lett a Kasdan-féle forgatókönyv, ami már sorrendben a harmadik. Ezért a 130 oldalas munkájáért 60 ezer dollár ütötte a markát. A történet tulajdonképpen ugyanaz, mint a Lucas-féle forgatókönyvé, csak apróságokban különbözik (pl. ebben szerepel először Vader nagyúr meditációs kamrája). A legfeltűnőbb változtatások a párbeszédek között keresendők: a „tedd vagy ne tedd” szöveg is Kasdannak köszönhető például. Mind közül talán a legfontosabb újítás Luke kezének levágása. Íme az ehhez készített kellék:




1978. október 24-én lett készen Kasdan a negyedik forgatókönyvvel. Ez már 163 oldalnyi szöveg lett. Változatlan a történet az előzőhöz képest, csak azért lett 34 oldallal hosszabb, mert sokkal részletesebben taglalta benne a csatajeleneteket.


1979. február 20-án Kasdan befejezte az ötödik forgatókönyvet. Ebben a korábbiakhoz képest az a fő változtatás, hogy Irvin Kershner javaslatára szerepelnek benne a kis törpenövésű idegenek, az undibundik.




1979. március 5-én, hétfőn volt a legelső forgatási nap, éspedig a norvégiai Finsében. A jelenet, amit felvettek, az volt, amikor Luke a jéglény barlangjából kijutva vánszorog a hóviharban. (A stábnak el sem kellett hagynia a szálláshelyet, egyszerűen a hotel mellett történt a forgatás.)




1979. március 18-án, amikor 13 napja zajlott a forgatás (ebből 5 napja már Londonban), ismét módosítottak a forgatókönyvön. Most került az utolsó jelenetbe a „Találkozunk a Tatuinon” mondat. Ezen kívül még volt egypár módosítás, amit ráadásul a főszereplőkkel együtt vitattak meg, késő estig.



Olyan variálás is történt, hogy pl. a Tuckuss nevű fejvadász nevét Zuckussra változtatták, mert bár a filmben nem hangzik el a neve, de játékfigurákat terveznek eladni vele, és hát nem szerepelhet a csomagoláson a Tuckuss név, ugyanis az jiddisül nagyon hasonlít a „segg”-re.




1979. május 22-étől június 6-áig tartott a Visszhang bázis hangárjában játszódó jelenetek felvétele. Valamikor ez alatt a 16 nap alatt készült az alábbi fotó:



Jól látható a Ford melletti létrán a „Star Wars 2” felirat. Eszerint már javában készült A Birodalom visszavág, de még mindig valaminek a második részeként tekintettek rá a stábtagok, hiába tette egyértelművé a forgatókönyv címe, hogy ez az ötödik rész.


1979. szeptember 5-én, szerdán, reggel fél 9-kor érkezett Sir Alec Guinness az Elstree studióba, hogy eljátssza a szellem-Kenobi szerepét. Guinness-nek ez volt az egyetlen forgatási napja A Birodalom visszavághoz, míg Hamill épp aznap tartott a 100-adiknál (és még nem volt vége számára). A neves színész annak ellenére jött el, hogy előzőleg szemműtéten esett át, és szigorúan megtiltották neki, hogy erős fénynek tegye ki magát. Márpedig egy stúdióban más sincs, mint erős fény. Ez is azt bizonyítja, hogy nem igaz a pletyka, miszerint Guinness utálta a szerepét. Ha utálta volna, miért vállalta volna a folytatást a saját egészségét kockáztatva?




1979 novemberében kiadták a The Art of Star Wars című albumot, amiben olvasható volt a Csillagok háborúja forgatókönyvének publikus verziója. Címe: Csillagok háborúja IV. rész: Új remény – a Whill-ek krónikájából
Ez az első alkalom, hogy a történetet 4. részként, Új remény alcímmel publikálták, de a film aktuális változata még mindig csak simán Csillagok háborúja volt.


1980 tavaszán, pár héttel A Birodalom visszavág premierje előtt, amikor már majdnem teljesen kész volt a vágás, megvoltak a hangeffektek, a zenei aláfestés is, lezajlottak az utóforgatások, tulajdonképpen a teljes film majdnem készen volt, akkor még egy leges legutolsó felvételt készítettek a filmhez (Kershner helyett Lucas rendezésében). Az egyik birodalmi tiszt – akit csak hologramon látunk – életét veszti, amidőn egy aszteroida belerepül a csillagrombolója hídjába.



Ezzel gyakorlatilag el is készült a Csillagok háborúja V. rész: A Birodalom visszavág.


1980. május 14-én, George Lucas 36. születésnapján tartott sajtókonferencián hangzott el nyilvánosság előtt, hogy a következő rész címe majd A Jedi bosszúja lesz. Eredetileg A Jedi visszatér volt az elképzelés, de Howard Kazanjian producer szerint az túl gyenge cím lett volna, ezért döntött Lucas a visszatérés helyett a bosszú mellett. Íme két terv a cím tipográfiájához, rajta George megjegyzéseivel:




1980. május 21-én, egy héttel a sajtókonferencia után történt a Csillagok háborúja V. rész: A Birodalom visszavág premierje (legalábbis az általánosan elfogadott nézet szerint, de igazából már előtte is voltak vetítések). A címéből egyértelmű volt, hogy ez egy történet ötödik része, a filmből az is kiderült, hogy Vader nagyúr Luke apja. De arra vonatkozóan még mindig nem volt semmi utalás, hogy Leia Luke tesója lenne. Bár a filmben Yoda tesz egy homályos említést arról, hogy ha Luke elbukik, akkor még mindig van egy utolsó utáni reményük, de ez még csak azt jelenti, hogy Luke-on kívül van valahol még valaki Yoda tarsolyában, aki fogékony az Erőre. Ebből semmiképpen sem lehet arra következtetni, hogy Leia Luke húga. Az pedig végképp nem állítható, hogy a teljes nagy mese Anakin Skywalkerről szólna. Ez a név még csak el sem hangzik a filmben (legalábbis a 2004-es módosításig). Még mindig ott tartunk, hogy Luke az igazi főhős, és akár össze is jöhet Leiával.



Most komolyan, csinál ilyeneket két tesó? Kizárt dolog, hogy egymás testvérének szánták őket.


1980. május 23-án Alec Guinness telex-üzenetet küldött a Lucasfilm elnökének, Charlie Webernek, melyben már a következő részről érdeklődött. Vagyis alig került mozikba az V. rész, Alec máris folytatni akarta. Ez megint csak azt bizonyítja, hogy nem igaz a pletyka, miszerint Guinness utálta a szerepét.


Közben A Birodalom visszavág az elődjéhez hasonlóan nagy sikert aratott. A premier utáni napokban az alkotók elégedetten hátradőlhettek, és élvezhették a sikert. Az ILM munkatársainak nagy része jól megérdemelt pihenését töltötte, sokan nyaralni mentek. Egyedül George Lucas nem bírt megmaradni a fenekén: úgy érezte, hogy a film vége nem egészen érthető. Azt gondolta, meg kell mutatni a nézőknek, hogy az Ezeréves Sólyom épp Luke kórtermének ablaka mellett van az egészségügyi fregatt hasához csatlakoztatva. Ezért újra hadrendbe állította a trükkmestereket, és megbízta őket a film kibővítésével. Az ILM-esek azt hitték, George viccel, hiszen a filmet a mozik már javában játszották. De Lucas halálosan komoly volt, és 3 kiegészítő felvétel elkészítésére adott utasítást. Íme a Joe Johnston által sebtiben készített sztoribordok erről:



Három hét alatt meg is voltak vele: elkészültek a felvételek, újravágták a film végét, ennek megfelelően módosították a zenei aláfestést, és 1980. június 18-ától kezdve már az új, megtoldott A Birodalom visszavág ment a mozikban. Lucas későbbi módosítási mániája már itt kiütközött: egy hónap sem telt el a film bemutatója után, de máris variált rajta. :) Ez az a három kép, amit májusban még nem, de júniusban már láthatott a nézőközönség:




A cikk korántsem ért véget, a folytatás ide kattintva olvasható.



7 megjegyzés:

  1. Remek írás.
    Ha lesz még folytatása, kíváncsian várom! 👍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves András!

      Köszönöm. Lesz, már javában írom, csak igen lassan haladok. :)

      De meglesz az, türelem. ;)

      Üdv: Csongor

      Törlés
  2. Szia.

    Szuper mind a kèt rèsz. Nagyon várom a következőt! Ezen nőttem fel de mèg így is sok apró èrdekessègettudtam meg belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm, hogy elolvastad. :) Kész a befejező rész is már.

      Üdv: Csongor

      Törlés
    2. Az remek! Mikor olvashatjuk? 😊

      Törlés
  3. Kèrdès törölve, már olvasom is.😁

    VálaszTörlés
  4. Rengeteg érdekesség, köszönöm az információkat !

    VálaszTörlés