2020. október 22., csütörtök

Luke vs Vader felpörgetve


Néhány évvel ezelőtt láttam több archív felvételt A jedi visszatér fénykard-párbajáról. Meglepődtem, hogy mennyire tempós koreográfiát dolgoztak ki, amiből a filmben szinte semmit sem láthatunk, mert a kamera nagyrészt a szereplők arcát (illetve Vader esetében maszkját) mutatja, kevés az egész alakos felvétel. Pedig anélkül nehéz megmutatni, hogy milyen bonyolult és gyors mozgásokat gyakoroltak be a szereplők (Vader esetében Bob Anderson, Luke szerepében pedig hol Mark Hamill, hol pedig – a bonyolultabb mutatványoknál – Colin Skeaping).

Akkor elhatároztam, hogy én bizony ezen régi felvételek segítségével újraalkotom a párbajt úgy, hogy sokkal többet lehessen látni ebből a szép vívásból. Tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszémet, hiszen egyenként, képkockánként kell majd ráhelyeznem a képre a fénykard-effektust. Ráadásul képenként kettőt: egy zöldet és egy pirosat. 
Nem sokáig jutottam, feladtam. Túl nagy falatnak bizonyult.

2020. október 20., kedd

THX-1138 és a Csillagok háborúja

Tudom, regényekben, játékprogramokban és animációs sorozatokban is vannak THX-1138 utalások, de én most kizárólag a filmekkel foglalkozom.


2020. október 14., szerda

Mandó előzetesek

Tavaly, amikor még csak a különféle előzetesek jöttek a majdani A mandalori című sorozathoz, volt ez a bevágás az óriási repedésekkel tarkított sivatag felett szálló űrhajóval:

...amit aztán magában a sorozatban nem láthattunk.

Most nemrég kijött a második évad előzetese, benne egy snittel, amiben ezúttal egy óriási repedésekkel tarkított hósivatag felett száll az űrhajó:

Ez vajon benne lesz-e valamelyik részben? :)

2020. október 10., szombat

Mandalori szamuráj

Eladó szamuráj páncélzat ITT.

Hogy ez miért érdekes? Elég csak a sisakot kicserélni, és máris megvan Dryden Vos gyűjteményéből az ősi mandalori páncél! :)



2020. október 1., csütörtök

Hannak nincs is nagy arca

Van ez a híres fénykép Lucasszal és a rengeteg modellel, biztos mindenki látta már:


Remekül mutatja azt a temérdek munkát, amit az ILM munkatársai a makettek elkészítésébe fektettek. 

Skywalker kora – mit ad a könyv a filmhez?

A Skywalker kora kiszivárogtatását elolvastam annak idején, és bizony nagyon tetszett. Aztán megnéztem a filmet, ami így sok újdonsággal nem szolgált, de attól még tetszhetett volna. Mégsem tette. Összecsapott, követhetetlen filmnek találtam, ami próbál ugyan a VII. és VIII. epizód minden kérdésére választ adni, ám ezeket a válaszokat a hajuknál fogva rángatja elő, s közben egy csomó hülye ötletet vonultat fel.

Abban bíztam, hogy majd a regény helyre tesz mindent, ezért nagyon vártam már, hogy megjelenjen. Most végre elolvastam.


Összegyűjtöttem, hogy számomra mik voltak azok a fontos plusz infók, amikkel a regény a filmhez képest szolgált.