2016. december 11., vasárnap

Balaton


Zsivány változatok

A premierhez közeledvén elárasztottak bennünket a Zsivány egyes előzetesei. Feltűnt, hogy bizonyos snittek nem azonosak az egyes bemutatókban. Máshogy mondja a szereplő a szöveget, másik szögből vették fel, vagy csak másképpen néz ki. Ezeket a különbségeket az alábbi videóban gyűjtöttem össze. Vajon melyik snittek lesznek véglegesek, amiket majd a moziban is látunk jövő héten?

 

2016. december 10., szombat

A humanoid

A humanoid című olasz filmet 1979-ben mutatták be. A James Bond filmek több szereplőjét is felvonultató alkotás zenéjét Ennio Morricone szerezte.

Nem kérdés, hogy a nagyon gyengére sikerült film készítői miből merítettek ihletet.


2016. november 16., szerda

2016. szeptember 12., hétfő

Tizenkét dühös parszek

"It's the ship that made the Kessel run in less than twelve parsecs" - mondja Han büszkén Bennek, ügyet sem vetve arra, hogy a parszek nem idő, hanem távolság mérésére használt egység. Utólag persze mindent meg lehet magyarázni: Ann C. Crispin A hutt játszma című regénye szerint a Kessel-futamot normál esetben 18 parszeknyi hosszú úton lehet megtenni, míg Han olyan ügyes volt, hogy sikerült lerövidítenie 11 és fél parszekre, mindenféle fekete lyukak között lavírozva. Az írónő 1997-ben ezzel a történettel ügyesen kiköszörülte az 1977-es csorbát, de így Han a 12 parszekes rekordjával nem a hajóját, hanem saját magát dicséri inkább.



Han parszekes tévedésére azonban született egy másik magyarázat is, már jóval korábban.

2016. augusztus 21., vasárnap

Mire költötte Han a jutalmát?

Han Solo tízezret kért volna az alderaani fuvarért (amennyiért akár egy hajót is lehet kapni), de végül úgy állapodott meg Ben Kenobival, hogy kettőezret kap előre, és további tizenötöt, amikor az Alderaanra érnek. Ben nyilván arra apellált, hogy az Alderaanon átadja Artut régi ismerősének, Bail Organának, akinek úgyis temérdek pénze van, és majd tőle kéri el a tizenötezret, amit odaad Hannak. A tervben egyáltalán nem szerepelt Leia hercegnő kiszabadítása vagy a Halálcsillag meglátogatása. Sem a Halálcsillag terveiről, sem Leia fogságba eséséről nem volt Kenobinak tudomása. Csak azt tudta, hogy Artu a felkelők számára fontos információkat hordoz, tehát irány az Alderaan!
Luke eladta a terepsiklóját, hogy meglegyen a kezdő részletként megállapított kétezer, amit ugyan nem láttam, hogy átadott volna Hannak, de tegyük fel, hogy átadta.

A maradék tizenöt viszont az Alderaannal és Bail Organával együtt odalett. Sőt, az ember, akivel az alku megköttetett, nem sokkal később egyesült az Erővel.

Az előre megalkudott fuvardíj tehát ment a levesbe, a felkelők a Yavin–4-en viszont jutalmat adtak Hannak Leia hercegnő kiszabadításáért. Ki tudja, még az is lehet, hogy jóval többet, mint 15 ezer. Bár Han akármekkora összeget el tud képzelni, lehet, hogy ez még őt is meglepte, hiszen nem egy aktatáskányi pénzt kapott, hanem több doboznyit!



Akármennyi is volt ez az összeg, az biztos, hogy Han nem rohant azonnal Jabbához, hogy kifizesse a tartozását, máskülönben nem kellett volna karbonittömbbe ágyazva ékeskednie Jabba tróntermének falán. De akkor mire költötte azt a sok pénzt? Nyilvánvaló, hogy jó részét az Ezeréves Sólyomra locsolta. Lássuk, mire költötte Han a jutalmát!

2016. augusztus 5., péntek

Ezeréves Sólyom

Egy új remény

Mindnyájan tudjuk, hogy az Ezeréves Sólymot egy hamburger ihlette, amibe valaki beleharapott, és egy olívabogyót tett mellé.


Ez a sztori igenjól hangzik, de szerintem csak mese. Ami azt illeti, a Sólyom eredetileg teljesen máshogyan nézett volna ki. Egy hosszúkás test, elején egy pilótafülkével, hátulján nagy hajtóművekkel.

2016. július 13., szerda

Öt rejtett érdekesség A klónok támadásában

John Knoll a 2001: Űrodüsszeia rajongójaként úgy tisztelgett a film előtt, hogy A klónok támadása nyitójelenetében elhelyezte az Orion III űrrepülőt. Alig kivehető, de azért fel lehet ismerni.


A következő érdekesség az éjszakai hajsza során látható. Zam úgy próbálja lerázni üldözőit, hogy függőlegesen lefelé száguld, s közben három TIE-vadász egy X-szárnyút kerget.


Amikor Kenobi leparkol a sárga géppel, a háttérben a Skywalker Sound logója látszik, amint körbe-körbe forog.


Ez pedig talán a legismertebb érdekesség a filmben:


Három YT-1300 parkol egymás mellett. Nekem úgy tűnik, mintha nem volna pilótafülkéjük, sem radartányéruk.

Egyébként, ugyanebben a snittben egy másik csemege is látható. A Birodalom örökösei című történet képregény-adaptációjában láttam először Talon Karrde űrhajóját, egy Action VI típusú teherhajót. Rob Caswell tervezte 1990-ben. És itt is van egy példány belőle:


2016. június 29., szerda

A Halálcsillag terveinek ellopásáról

1995 óta tudjuk, hogy a Halálcsillag terveit Kyle Katarn lopta el, a Dark Forces című játékprogramban. Katarn a folytatásban, a Jedi Knight-ban szakállat növesztett, és az Erőt is megtanulta használni, de az egyik legfontosabb változtatás, hogy Kyle-t ezúttal már hús-vér színész, Jason Court játszotta az egyes küldetések közti átvezető videókban. 1983 óta ez volt talán az első eset, hogy hivatalos Star Wars mozgóképen láthattunk valakit fénykardozni.


Ezek után Kyle Katarn egyre népszerűbb lett, így további játékprogramokban, valamint regényekben és képregényekben szerepelt.

2016. június 12., vasárnap

Ponda Baba

Íme Ponda Baba, az aqualish:


Ő volt az első a Csillagok háborúja történetében, aki fénykard által vesztette el a kezét. Ami azt illeti, a fejét is elvesztette volna eredetileg, de aztán úgy gondolták, ennyi durvaság már nem fér bele.


Obi-Wan tehát levágta Ponda Baba kezét. Az a kéz eredendően egy uszony lett volna, hiszen Ponda vízi lény (akkor mit keres egy sivatagbolygón?).
El is készült a levágott kar, uszonnyal a végén. De mivel Obi-Wan nem csonkítana meg csak úgy egy fegyvertelen lényt, ezért adtak Pondának egy pisztolyt is. Csakhogy az nem hihető, hogy valaki uszonnyal képes rendesen pisztolyt fogni, ezért Ponda Baba uszonya ki lett cserélve egy ötujjú, szőrös kézre.


Ez viszont egy alig észrevehető kontinuitási hibát okoz, hiszen előtte, amikor Ponda Baba udvariasan megszólítja Luke-ot, egy pillanatra látszik, hogy az eredeti kezével böki meg Luke vállát.


Érdekes, hogy az 1978-as The Star Wars Holiday Special-ben is uszonya van. Nyilván a szőrös kéz csak a levágott karhoz készült el; a statisztának készült Ponda Baba-kesztyű az uszony-változat maradt.


Az előzménytrilógiában egy harmadik variáció tűnt fel az aqualishok végtagjait illetően: Ponda Baba fajtársainak keze A klónok támadásában nem is uszonyos, nem is ötujjú, és nem is szőrös...

2016. június 4., szombat

Greedo

Lucas fejében még csak nagyjából körvonalazódtak a Csillagok háborúja eseményei, de abban már 1973-ban biztos volt, hogy két jelenet nem maradhat ki a filmből: mindenképp legyen egy látványos űrcsata, és feltétlenül legyen egy kocsma, megtöltve mindenféle idegen lénnyel (és legyen itt egy kis fénykardos konfrontáció is)!
A kocsmajelenetet 1976 áprilisában vették fel a londoni Elstree studióban. Anthony Daniels felhívta egy barátját, Paul Blake-et, hogy nincs-e kedve egy sci-fiben szerepelni. Paul, aki korábban játszott egy-két filmben, pár nappal később már George Lucasszal beszélgetett az Ezeréves Sólyom rámpája előtt (Blake szerint Lucas már akkor 9 filmet említett neki, ráadásul ezt megelőzően Paul gyanútlanul épp George-dzsal hozatott magának kávét – nem tudván, hogy a fiatal szakállas srác maga a filmrendező). Ugyanezen a helyszínen történt Blake első forgatási napja is (1976. április 9.), hiszen a 94-es dokkban ő volt az egyik példány a tökegyforma ruhás rodiaiak közül (szerintem egyébként a jobb szélső lehet ő).



Az azt követő napokban pedig a kocsma díszletei között szerepelt: eljátszotta minden Star Wars film legelső fejvadászát, Greedót.


Évtizedekkel később egy internetes ismerőse hívta fel Paul figyelmét egy interjúra, melyben egy nő azt állította magáról, hogy ő volt Greedo a filmben!

2016. június 2., csütörtök

Birodalmi csillagrombolók

A szakirodalom kétféle birodalmi csillagrombolót különböztet meg: Birodalmi I-osztályú valamint Birodalmi II-osztályú csillagromboló. Az Egy új reményben csak I-osztályúak láthatók, míg A Birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben már vegyesen feltűnik mindkét fajta, bár utóbbi két filmben túlnyomórészt a II-es látszik.



2016. május 29., vasárnap

Insider

A Star Wars Insider 1999 áprilisi száma telis-tele volt az alig egy hónappal később bemutatandó Baljós árnyakkal kapcsolatos hírekkel, infókkal, fényképekkel, stb. Természetesen a címoldal is ennek megfelelő, de mit keres ott A Sith-ek bosszúja felirat?


Nyilván akkoriban még senki sem tudta, hogy a leendő 3. résznek ez lesz majd a címe. Mindenesetre érdekes, hogy véletlenül pont ezt írták rá, pedig nyilván csak egy jól hangzó szöveget akartak kitalálni az újságjuk címoldalára.

Az is különös, hogy a Csillagok háborúja rajongóinak szánt újság képtelen helyesen leírni Han Solo nevét.


2016. május 23., hétfő

Padmé másodállása



Születésnap

Jellemző a filmek forgatása során, hogy a tömegjeleneteket, háttérben látható statisztákat, színészi kvalitásokat nem igénylő jeleneteket nem a filmrendező vezényli. Az Egy új remény zárójelenetét, az ünnepélyes kitüntetési ceremóniát sem George Lucas, hanem Tony Waye rendezte, de azért Lucas fel-felbukkant ellenőrizni. A jelenetet 1976. május 14-én, Lucas születésnapján vették fel, ezért Tony megbeszélte a statiszták hadával, hogy amikor George belép a terembe, mindenki egyszerre kezdje el énekelni az ilyenkor szokásos Happy birthday to you dalt, elvégre ma van a rendező születésnapja.



Lucas belépett, Tony jelt adott, és a tömeg elkezdte hangosan zengeni:
 Hapy birthday to you...
Lucas zavartan mosolygott
 Happy birthday to you...
a dal csak úgy harsogott a Massassi templom díszletei között.
 Happy birthday dear Tony....

A statiszták nem voltak teljesen képben, hogy kinek is van születésnapja. Végül is, számukra Tony Waye volt a rendező... :)

Kondi


2016. május 21., szombat

Az előzmény-trilógia: 9 módosítás

Nemcsak az eredeti, hanem az előzmény-trilógia is átesett néhány módosításon az évek során. A szöveg-béli módosításokkal most nem foglalkozok, csak a vizuális különbségeket tudom itt megmutatni.
Következzék az előzmény-trilógia 9 módosítása!

Baljós árnyak


1. Qui-Gon és Obi-Wan patthelyzetbe kerül a droidekákkal szemben, ezért úgy döntenek, hogy elhagyják a helyszínt. Az összes Star Wars filmben ez az egyetlen jelenet, amelyben láthatjuk, amint a jedik az Erő segítségével felgyorsítják a futásukat. A 2011-es blu-ray kiadáson kicsit módosítottak az Erő-futáson: ezúttal jobban kivehetők maradtak az alakok. A következő snittben pedig sokkal egyenletesebben távolodnak a folyosó végén.



2016. május 20., péntek

DVD vs DVD

Minthogy blu-ray lejátszóm nincs, a hexalógiát DVD-n nézem. Az előzménytrilógia az extrákkal együtt 6 lemez, kettesével egy-egy tokban. A klasszikus trilógia az extrákkal együtt négy lemez, négy tokban, egy közös nagy díszdobozban.

Most viszont újra kiadták mind a hat filmet DVD-n. Ezúttal mindössze két tok (tokonként 3 lemez), két díszdobozban. Azt gondoltam, hogy ma már minden Star Wars termék Disney-logóval jön, de ezeken nem találtam sehol.


A tokokat kibontva látható, hogy maguk a lemezek szinte teljesen ugyanúgy néznek ki.


A DVD-k menüje viszont egészen más. A régi változatban meg kellett várni, míg huszonöt nyelven kiírják a figyelmeztetést, ezzel szemben az új azonnal indul. A régi menü viszont sokkal szebb, mindegyik filmből egy-egy jellemző jelenetet ragad ki (ráadásul minden lejátszás alkalmával másikat), s az egyes menüpontok között is szép átvezető animációt ad. Az új menüben semmi különös nincs: fekete alapon egy ragyogó holoprojektor-szerűség látszik, ami a filmből vetít képeket. Ez egyébként megegyezik a blu-ray kiadás menüjével.


Maguk a filmek is különböznek. Az új DVD-ken ugyanis már a filmek blu-ray változatai láthatók. Ez néha előny, néha hátrány. Qui-Gon és Obi-Wan Erő-futása például jobban néz ki, Luke és Vader fénykardja is normálisan ragyog. Sajnos viszont az ostoba szikla is ott van Artu előtt.
Nagy meglepetésemre az új DVD-ken is látható a filmek elején a 20. századi róka logója, és a hozzá tartozó fanfárok is hallhatók (enélkül nem is volna igazi a film). Így most már szinte biztos vagyok benne, hogy ennek a kiadásnak semmi köze sincs a Disney-hez.

A régi DVD-k közül egyedül A Sith-ek bosszújának volt magyar hangja, a többinek nem. Az új DVD-ken viszont mind a hat filmhez választható magyar szinkron.

A régiekhez egy tonnányi extra járt, az újakhoz nulla.

2016. május 16., hétfő

A fejvadász visszatér

Tom Veitch 1988-ban kezdte írni a Sötét Birodalom című képregény-sorozat történetét. Azt már tudta, hogy engedélyt kapott visszahozni Palpatine-t, de azt gondolta, hogy Boba Fett is visszatérhetne, mondván, hogy akit nem látunk konkrétan meghalni, az bizony nem halt meg. A képregény rajzolója, Cam Kennedy is megerősítette ebben Tomot. Cam egyébként régóta rajongott Fettért, főleg a menő szerelése miatt: imádott fegyvereket, muníciós öveket, taktikai zsebeket és hasonló izgalmas bizbaszokat rajzolni, Boba Fettben tehát kiélhette magát.
Fett így bekerült a történetbe, és a Lucasfilm is áldását adta rá (abba viszont már nem egyeztek bele, hogy Palpatine-en és Bobán kívül Vader is visszatérjen, vagy legalábbis valaki Vader öltözékében, ezért Vader nagyúr csak szoborként illetve vízióként jelent meg a képregényben).



Jeremy Bulloch, a színész, aki A birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben Bobát alakította, tudott a képregényről, de ő egészen másképpen képzelte Boba Fett sorsát. Ő is úgy gondolta, hogy Fett nem halt meg, ám úgy képzelte, hogy a sarlakk gyomrában maradt. Jeremy szerint Boba jól érezte magát odalent, nyitott egy éjszakai bárt szaunával és szállodai szolgáltatásokkal, és a feleségével együtt temérdek pénzt keresett. :)


2016. május 15., vasárnap

A Jedi visszatér: 38 módosítás

Az eredeti trilógia számtalan módosításon esett át az évek során. Az így kialakult változatokban néhol a zenei aláfestést módosították, másutt a hangeffekteket cserélték le, s adott esetben a szereplők szövegein is változtattak. Az ilyen audio-módosításokkal most nem foglalkozok, csak a vizuális különbségeket tudom itt megmutatni. Következzék A Jedi visszatér 38 módosítása!


1.
Vader nagyúr űrkompja megközelíti a Halálcsillagot. A komp egyik vezérsíkján némileg áttetszik az Endor. Ezt az átlátszósági hibát 1997-ben javították, s egyúttal az űrhajók egymáshoz képesti helyzetét is módosították kissé.



A Birodalom visszavág: 58 módosítás

Az eredeti trilógia számtalan módosításon esett át az évek során. Az így kialakult változatokban néhol a zenei aláfestést módosították, másutt a hangeffekteket cserélték le, s adott esetben a szereplők szövegein is változtattak. Az ilyen audio-módosításokkal most nem foglalkozok, csak a vizuális különbségeket tudom itt megmutatni. Következzék A Birodalom visszavág 58 módosítása!

1.
A birodalmi robotszonda kiemelkedik a kráterből, és útnak indul. Az eredeti változatban az elinduláskor csak füst látszik alatta, viszont a módosított verzióban már némi kis törmelék is látható a kép alján, és kicsiny lángnyelvek is táncolnak ott. Maga a robot pedig egy leheletnyivel magasabban repül. Azt gondolom, hogy ez egy olyan módosítás, ami a nézők 99%-ának nem tűnik fel.




2016. május 13., péntek

Egy új remény: 80 módosítás

Az eredeti trilógia számtalan módosításon esett át az évek során. Az így kialakult változatokban néhol a zenei aláfestést módosították, másutt a hangeffekteket cserélték le, s adott esetben a szereplők szövegein is változtattak. Az ilyen audio-módosításokkal most nem foglalkozok, csak a vizuális különbségeket tudom itt megmutatni. Következzék az Egy új remény 80 módosítása!

1.
A film címe először csak az volt, hogy Csillagok háborúja. A regény-változatnak is ez a címe. Jómagam is Csillagok háborújaként emlegettem a történet első részét (első, nem negyedik). Azt a címet, hogy Egy új remény, sokáig nem is hallottam. Az 1980-as folytatás volt az első Star Wars-film, ami sorszámot és alcímet kapott (V. rész: A Birodalom visszavág). Ezután egy évvel, 1981-ben kapott sorszámot és alcímet a Csillagok háborúja is: IV. rész: Egy új remény. Ettől az űrben kúszó sárga szöveg két sorral hosszabb lett. Eközben az aláfestő zene viszont ugyanannyi ideig tartott. A képbe beúszó űrhajók sem várták meg a két plusz sort. Emiatt az egész bevezető szöveget át kellett rendezni. Addig játszottak a szóközökkel meg a sortöréssel, míg sikerült elérni, hogy a sorszámmal és alcímmel megtoldott szöveg ugyanannyi idő alatt másszon fel.
További módosítás a szövegben, hogy a második bekezdésben a „rebel” szó nagy betűvel kezdődik.



2016. május 7., szombat

Közös alkatrész

A Koensayr alighanem beszállítója volt a Koréliai Mérnöktársaságnak. Erről tanúskodik az Ezeréves Sólyom és az Y-szárnyú közös alkatrésze.

2016. május 5., csütörtök

Prowse nem csak háromszor volt Vader

12 évvel a Jedi visszatér után David Prowse negyedszer is eljátszotta Darth Vadert. 1995-ben vettek fel vele néhány jelenetet a Hasbro interaktív társasjátékához. A játék célja a Halálcsillag elpusztítása volt. A játékhoz tartozott egy videokazetta is, amin nyomon lehetett követni, amint a Halálcsillag egy lázadó bolygó felé közelít. Véletlenszerű időközönként megjelent Vader nagyúr, s néhány szót intézett a játékosokhoz.
A Hasbro annyira autentikusra akarta a Vader-jeleneteket, hogy az eredeti film díszleteseit és operatőrét bérelte fel (Gilbert Taylor akkor már 80-on túl volt, de örömest vállalta), Vader nagyúr jelmezébe pedig magát David Prowse-t bújtatta. A Sith fekete lovagjának hangját ezúttal is James Earl Jones kölcsönözte.


IMAX Star Wars

1996-ban mutatták be a Ben Burtt által rendezett Special Effects: Anything Can Happen című IMAX filmet. A dokumentumfilm a Jumanji, a Függetlenség napja és egyéb korabeli mozik trükkjein kívül bepillantást engedett az akkor még készülőben levő Star Wars Special Edition néhány vadonatúj jelenetébe is. Így a nézők egy évvel az 1997-es premier előtt már kaphattak egy kis ízelítőt a trilógia felújított változatából.
A film érdekessége számomra mégis inkább az, hogy Burtt újraforgatta az Új remény nyitójelenetét. 


Leporolta a régi maketteket, s ismét filmszalagra vitte a Tantive IV és a Devastator közti nézeteltérést, ám ezúttal IMAX minőségben (egy hagyományos 35 mm-es filmkocka területének kb. tízszerese). Ehhez viszont részletesebben kidolgozott romboló-makettre volt szüksége, így a Devastatort ezúttal nem a 90 cm-es, hanem a 260 centis makett játszotta el.



Az így felvett jeleneteket vegyítette modern digitális trükkökkel, s az eredmény egy valóban látványos  ám sajnos igen rövid – űrcsata lett.


2016. május 2., hétfő

Nem csak szidni lehet a Baljós árnyakat

Sokak szerint a leggyengébb rész. Túl steril, túl sok CGI, nincs benne az a varázs, ami a klasszikus részekben volt. Nekem mégis tetszett, mert rengeteg újítás és eredeti ötlet volt benne, amitől elállt a lélegzetem:


1. A droidekákhoz hasonlót még soha, sehol nem láttam! Odagurulnak a helyszínre, pikk-pakk átalakulnak támadó állásba, aktiválják a pajzsukat, és megállás nélkül lőnek! Hát ha ez nem űberf@sza, akkor mi?



Kybo Ren



Köztudott, hogy a mindenki szerint borzalmas The Star Wars Holiday Special című rémtettben látható rajzfilmbetét volt Boba Fett első szereplése, 1978-ban (nem számítva a San Anselmo parádét). A tévéfilm többi részéhez képest kiváló rajzfilmet a kanadai Clive Smith mutatta be személyesen George Lucasnak, aki annyira elégedett volt vele, hogy pár évvel később, A Jedi visszatér után Smith-t bízta meg az Ewokok és droidok kaland-órájának elkészítésével. Úgy látszik, Lucas az ewokokat annyira népszerűnek hitte, hogy a három tévéfilm (Az ewok visszatér, Bátrak karavánja és Harc az Endor bolygón) után saját rajzfilmsorozatot is megrendelt nekik. 1985 nyarán indulva, két évad alatt összesen 35 ewokos és 13 droidos epizód készült.

A droidos részek azért érdekesek, mert Boba Fetten és IG88-on kívül felbukkant bennük egy minden hájjal megkent kalóz is, akinek a neve: Kybo Ren!


Vajon Az ébredő Erő írásakor kinek jutott eszébe, hogy ezt a nevet egy betűvel megváltoztatva újra felhasználják? Kylo Ren valószínűleg nem Kybo Ren reinkarnációja. Vélhetőleg semmi közük nincs egymáshoz. Akkor miért lett ennyire hasonló nevük?