2017. november 12., vasárnap

Wedge szerepelt a Zsivány egyesben?

Tegnap olvastam valahol, hogy Wedge Antilles szerepelt a Zsivány egyesben. Azt hittem, ez valami tévedés lehet, hiszen Denis Lawson szereplésére határozottan emlékeznék.


Aztán kiderült, hogy csak Wedge hangja hallható a filmben. De vajon hol és mikor? Ha az űrcsata közben a rádión szólal meg, akkor elég necces, hogy az Új reményben rácsodálkozik a Halálcsillag méretére. Wedge tehát nem vehetett részt a scarifi csatában, neki a Yavinnál kellett először látnia a gigászi birodalmi űrállomást. Akkor viszont valahol máshol kellett hallani a hangját. Hol?

 
Wedge Antillest, az eredeti trilógia vissza-visszatérő ászpilótáját az első filmben három színész keltette életre. Colin Higgins volt az eligazítóterem-Wedge, Denis Lawson a pilótafülke-Wedge, és David Ankrum volt Wedge hangja.

Wedge (aki a forgatókönyv szerint kb. 16 éves) Luke mellett ülve hallgatja az eligazítást, és közli, hogy ez a küldetés teljesíthetetlen; teljes sebességnél még egy számítógép sem tudna pontosan becélozni a két méter átmérőjű lyukba. Colin Higgins kapta ezt a szerepet, s a forgatókönyv kicsivel több szöveget is írt neki erre a jelenetre, de Higgins elrontotta, s kirúgták.


Wedge szerepére ezután szerződtették Ewan McGregor nagybátyját, Denis Lawsont. Vele azonban nem vették fel újra az iménti jelenetet (megint összeboronálni a sok statisztát biztos macerás lett volna), hanem ő már csak az X-szárnyú pilótafülkéjében szerepelt. Így a Higgins-féle Wedge elrontott mondatai kimaradtak a filmből. Csakhogy Denis sem tudott minden elvárást teljesíteni: nem sikerült neki eléggé amerikaiul beszélnie. Ezért mind Denis, mind Colin szövegét utólag lecserélték David Ankrum hangjára, és ez a bizonyos David Ankrum az, aki a Zsivány egyesben a lázadók bázisán beszél a hangosbemondóban, hogy mindenki menjen a hajójára, irány a Scarif.


Emiatt tartják úgy, hogy Wedge Antilles szerepel a Zsiványban is. :)

Ez végül is jól hangzik, de ne feledjük: A Birodalom visszavágban Mark Hamill hangja mondta be, hogy az első transzport sikeresen elindult. De ez még nem azt jelenti, hogy Luke Skywalker mondta be ezt. Annál is inkább, mert ebben a jelenetben épp azt lehet látni, hogy Luke szalad a hósiklója felé a hangárban, nem pedig egy mikrofont tart a kezében egy irányítópult mellett.


Nem beszélve arról, hogy David Ankrum 2016-ban már majdnem 70 éves volt, szerintem túlzás az ő hangját egy ifjú szerepnek tulajdonítani.

3 megjegyzés:

  1. Szia!

    Jó fejtegetés, de a Slashfilm cikke szerint (http://www.slashfilm.com/rogue-one-wedge-antilles/) maga a hangmérnök írta azt, hogy Wedge tette a bejelentést.

    Üdv,
    B

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszi, hogy hozzáteszel. Valakitől azóta megtudtam, hogy Higgins karakterét retkonolták (így kell ezt mondani?), és a mostani kánon szerint ő már nem Wedge, hanem egy bizonyos Col Takbright.

      Törlés
    2. Oh, ez nekem is új :D Köszi!

      Törlés