2019. április 23., kedd

Fett a kamerába néz?

Több helyütt is olvastam, hogy egyeseket rettenetesen zavar, hogy Boba Fett az Új reményben egyenesen belenéz a kamerába, mondhatni, kinéz a közönségre.


Nekem ez soha nem fordult meg a fejemben, sosem így láttam azt a mozdulatot. Egyszerűen körülnéz. Egy fejvadász mindig résen van, mindig a válla mögé kell néznie, sosem tudhatja, hogy ki leselkedik rá. S eközben véletlenül pont a kamera felé fordítja a fejét.



Egyébként épp Boba Fett az üdítő kivétel az alól, hogy a felújított változat plusz jelenetei látványilag kilógnak a film többi részétől. Varratmentesen tették rá a képre; meggyőződésem, hogy a film nézése közben senkinek meg sem fordul a fejében, hogy ő eredetileg nem is volt ott.

Íme a Peter Mayhew legelső forgatási napján, azaz 1976. április 12-én készült felvétel:


Mint láthatjuk, Boba sehol sincs, hiszen a karakter ekkor még ötlet szinten sem létezett.

Ehhez jött hozzá az 1994. december 6-i felvétel (a jelmezben Mark Austin):


S az eredmény 1997. január 31-én vált láthatóvá a közönség számára:


A CG-Jabba kissé béna lett, de Boba Fettről ember nem mondaná meg, hogy csak utólag került a képre. Szegény ILM-esek megcsinálták az egész felújított változat legjobb trükkjét (legalábbis Lucas szerint az a legjobb trükk, amiről a néző nem is gondolná, hogy trükk), erre a rajongók azt mondják, hogy ez gagyi, mert Fett belenéz a kamerába.

Sosem lehet elég jót csinálni. :)

1 megjegyzés:

  1. Boba Fett a fejvadász, aki mindig és mindenkire figyel. Így téged is lát. Nem a kamerába néz bele, hanem kinéz a filmről. :D

    VálaszTörlés