2022. február 28., hétfő

Öt további érdekesség A klónok támadásáról

2016-ban összeszedtem öt érdekességet, ami A klónok támadásában látható. Most álljon itt újabb öt!

Hermione Bagwa neve a 2002 óta eltelt idő alatt kiegészült. A Star Wars Detours fejlesztése közben kezdte őt George a Harmony névvel illetni, s bár a Detoursból – hála az égnek – nem lett semmi, s George szava sem számít már 2014 óta, mégis, a 2018-ben kiadott képes útmutatóban Lucas bátyánk ízlésének megfelelően módosult a szőke pincér csaj neve: Hermione "Harmony" Bagwa. :)



Ki-Adi-Mundi fénykarjának a színe oda-vissza változik a film során.


Ezt a sajnálatos folytonossági hibát aztán utólag úgy magyarázták, hogy Mundi fénykardjában két kristály is van. Egy kék és egy zöld. A bináris agyú mester pedig kedve szerint változtathatja a pengéjének a színét.
Elég gyenge indoklásnak tartom, de hát valamit ki kellett találniuk.

Van egy pillanat a filmben, amikor a túlerőben levő droidok körbeveszik a megmaradt Jediket. Itt Obi-Wan az egyik elesett bajtársa pulzusát ellenőrzi (valószínűleg nincs neki).


Érdemes tudni, hogy ez eredetileg akkor történt volna, amikor a kivágott jelenetben Ki-Adi-Mundi mester és társai ideiglenesen leállították a droidvezérlő hajót. A nyers felvételen látni is, hogy Kenobi mögött jobbra két Jedi örömködve kezet fog egymással, a győzelem tudatában. A végleges változatban ez nem látszik, mert szűkebbre vágták a képet.



Számomra kezdettől fogva furcsa volt Sarissa Jeng homloka. Miért ilyen magasan kezdődik a haja? Sajnáltam szegény színésznőt (Karen Wilson a neve), hogy ilyen hülyén kellett leborotválni haját. Ezzel a fejjel hogy ment ki az utcára a forgatás után?
Aztán kiderült, hogy tévedtem. Karennek egy haja szála sem görbült a felvételkor: a magas homlok csak egy utólagos CG-effekt. :) Ki gondolta volna?



A legviccesebb vizuális effektus a film, sőt az egész saga folyamán: az eredetileg Eeth Koth mesternek szánt, de színészcsere miatt átnevezett Agen Kolar ülepe. :) A Van Damme pörgőrúgásait megszégyenítő mozdulat során kiszakadt az őt alakító Tux Akindoyeni nadrágja. Digitálisan kellett befoltozni. :D


Talán ez is Juan-Luis Sanchez feladata volt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése