2022. október 4., kedd

Padmé fejfedője

Van itt valami A klónok támadásában, amit húsz évig nem vettem észre! :)
Arról már korábban is tudtam, hogy létezett Padmé ikonikus geonosisi fehér ruhájának egy kiegészítő fejfedője is, amit egy kivágott jelenetben hordott.


Amikor ez a fénykép készült, az egész droidgyáras akciózás nem létezett még. Dooku gróf a forgatás ezen szakaszában a geonosi főtéren ejtette foglyul Anakint és Padmét, szinte azonnal az érkezésük után. Ezt az érdekes fejfedőt egyébként Padmé úgy is tudta viselni, hogy teljesen eltakarta az arcát, csak a szeme látszott.


A filmből végül mindez kimaradt, de a tököm tudja melyik animációs sorozatban (nem nézem én ezeket) felhasználták az ötletet.


És csak ma fedeztem fel, hogy igazából nem is maradt ki a filmből! Ott van az, csak eleddig nem vettem észre. :) Padmé a Geonosison hordott fehér ruháját először a Tatuinon hordja, éspedig Shmi temetésén. Akkor érkezik Artu a sürgős üzenettel, majd azonnal felszállnak az űrhajóra, és irány a Geonosis. Padmé tehát a tatuini temetés óta hordja egészen a geonosisi csata végéig ezt a cuccot, és bizony a filmben is látható (csak eddig nekem nem tűnt fel), hogy a kezében tartva ott lóg ez a bizonyos furcsa fejfedő! :)


(Egyébként a törölt garázsos-hologramos jelenetben is ott van az ölében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése