2022. december 26., hétfő

Luke két terepsiklója

Ha most megkérdeznék bármilyen hardcore Star Wars rajongót, hogy melyik jelenetben lehetett látni először Luke terepsiklóját, valószínűleg azt felelné, hogy természetesen abban, amelyikben a fiú Thripio társaságában Artu keresésére indult.


Pedig ez rossz válasz.

2022. november 28., hétfő

Anakin gépei és a Bies házaspár

 

Amikor Hitler dedikálja a könyvet, a háttérben nem Harrison Ford látható Indiana Jones jelmezében, hanem Don Bies. Ezt ő maga is megerősítette nekem tavaly.


A Lucasfilm egykori archivistája, később modellkészítő és Artu távirányítója ehhez képest jóval többször szerepelt a Csillagok háborúja filmekben, pl. ő volt a hírhedt szemüveges Boba Fett is.

2022. november 24., csütörtök

Andor verdikt


Az Andor sorozatban is és a Zsivány egyesben azt tetszett nagyon, hogy nem a nagyszerű jedik hőstetteit mutatta be, hanem az átlagos emberek küzdelmeit vagy önfeláldozását, illetve ezek hosszas sorozatát, aminek a végén Luke Skywalker tette fel az i-re a pontot két protontorpedóval.

2022. november 22., kedd

Andor évadzáró előrejelzésem

Megnéztem az Andor holnapi részét. Jó lesz. :)

Mint az sejthető volt, az évadzáróban az események a Ferrixen érik el a tetőpontot. Az éjszaka folyamán egy Lambda osztályú birodalmi űrkomp érkezik a városba. Dedra Meero masíroz ki belőle, néhány halálosztagos kíséretében. Nem sejtik, hogy közben Cassian is a helyszínen van már, a város alatt húzódó csatornarendszerben közlekedve.


2022. november 18., péntek

Star Wars pillanatok II.

Épp egy éve készítettem egy videót. Most itt a második része:

2022. november 3., csütörtök

Jedihistóriák

Amikor a nejem látta, hogy mesét nézek, kiröhögött. :D


Szóval, hat rész, egyenként kábé negyed óra. A hatból mindössze egyet találtam érdekesnek, a többi gyenge.

2022. november 1., kedd

Parti

A kis Leia együtt partizik az izzó cickós Fennec Shanddel.

2022. október 30., vasárnap

Mon


Most arra jöttem rá, hogy A Jedi visszatérben a lázadók vezérkara mind egy család. Mon Calamari és Mon Mothma.

És a Mon család napja hétfőn van: Monday.

2022. október 20., csütörtök

Andor 7. rész szereplői a múltból

Nem tudom biztosan, de szerintem a tegnapi részben eredeti trilógiás háttérszereplők kaptak végre szöveges szerepet.


2022. október 19., szerda

Valóra vált a jóslatom :)


Az Andor mai részében volt valami, amit szeptemberben megjósoltam. :)

A 6 éve megírt tüntetést, amin Cassian apját megölik, azt most megmutatták. :)


Örülök, hogy a story group végre nem veszi semmibe, amit évekkel ezelőtt írt.

2022. október 4., kedd

Padmé fejfedője

Van itt valami A klónok támadásában, amit húsz évig nem vettem észre! :)
Arról már korábban is tudtam, hogy létezett Padmé ikonikus geonosisi fehér ruhájának egy kiegészítő fejfedője is, amit egy kivágott jelenetben hordott.


Amikor ez a fénykép készült, az egész droidgyáras akciózás nem létezett még. Dooku gróf a forgatás ezen szakaszában a geonosi főtéren ejtette foglyul Anakint és Padmét, szinte azonnal az érkezésük után.

2022. szeptember 29., csütörtök

Andor 4. rész véleményem


De jók voltak ezek az utalgatások a mai részben! Scarifra vitt szállítmányt említ az egyik birodalmi, Sly Moore (Palpi jobbkeze az előzménytrilógiából) meg van hívva Mothmááékhoz vendégségbe, Cassian pedig harcolt a mimbani csatában (tehát ott, ahol Han Solo találkozott Csubakkával). Egyébként pedig mintha Jango Fett páncélzatát láttam volna a régiségkereskedésben.
Szuper volt ez a mai rész is, alig várom a következőt.

2022. szeptember 25., vasárnap

Andor első 3 rész véleményem


Végre egy Star Wars sorozat, ami nem nézi ostobának a közönséget! Gondolkodó felnőtteknek néznek bennünket, és ez jó! :) Itt aztán nem lesz sem kukorékoló sárkány, sem Mos Vespa banda, sem azok a bohóc inkvizítorok, sem olyan szuperfontos birodalmi bázis, aminek deklaráltan azért nincs védőpajzsa, mert senki sem elég bolond megtámadni. :D Itt nem lesz This is the way, sem I have spoken.

2 észrevétel az Andorból

 

Hat évvel ezelőtt, még a Zsivány egyes megjelenése előtt morfondíroztam azon, hogy a leendő antológiafilm új karaktere, Cassian Andor egyenlő lehet a régi kánon Kyle Katarnjával, hisz mindketten kulcsszereplők a Halálcsillag terveinek ellopásában, és mindkettejüknek a társa egy nő (akiknek ráadásul a neve is majdnem ugyanaz).
Aztán négy nappal ezelőtt megkaptuk az Andor című sorozat első három epizódját, és máris megpillantottam még egy kapcsolódási pontot Cassian és Kyle között, ami nagyon tetszik nekem. :)

Ez pedig nem más, mint a Bryar pisztolyuk:

2022. szeptember 13., kedd

A sors erői


Megnéztem A sors erői első öt részét. Tovább nem nézem, mind ugyanaz: a női főhős rövid csetepaté után nevetve fejezi be a háromperces sztorit.

Nagyon zavar a magyar szinkronban, hogy Leia hangja Zsigmond Tamara, akit 1999 óta Padméként szoktam meg.

2022. augusztus 4., csütörtök

Lucas saját rajza

Lucas vázlatrajza azt mutatja, hogyan képzelte el a Yavin nevű vuki bolygót:


Érdekesek az odaírt szövegek is, pl. a bantha ekkor még a vukik állata volt.

Nem sok ismert vizuális ábrázolása van a Csillagok háborúja nyers forgatókönyv-vázlatának, ez az egyik. :)

2022. augusztus 3., szerda

Mi folyik itt Jedhavárosban?

Májusban kijött az Andor ízelítő előzetese, tegnapelőtt pedig egy új bemutatót kaptunk. Erről eszembe jutott egy kérdés, amin még a Zsivány egyes kapcsán gondolkodtam annak idején, és máig nem tudom a választ. Mutatok három képet:


Roncs TIE-vadász Jedhaváros közepén. Bármi is történt, nagyon friss esemény lehet, tekintve, hogy az a TIE még mindig lángol.
 
Baze egy lezuhant X-szárnyú előtt akciózik. A szárnyak összecsukott állapotban vannak, tehát ez a gép nem harc közben pottyant le, hanem csak valahová repült andalogva, amikor lelőtték.
 
Ebben a törölt jelenetben fogoly pilótákat vezetnek láncra verve. Az első srác homlokát később módosították úgy, hogy ne legyen véres. Könnyen lehet, hogy az egyikük a lezuhant X-szárnyú pilótája.

Szóval mi történhetett itt Jyn és Cassian érkezése előtt? Köze lehet Bodhi Rookhoz?

Variációk egy témára

Howard Chaykin posztere az 1976-os San Diego Comic Con alkalmára:


Howard Chaykin képregény-borítója:


Alex Ross újraalkotta Chaykin művét:

2022. július 30., szombat

2-1B és Luke

 George Lucas jelenetet rendezett A Birodalom visszavág forgatásán!

 

43 évvel ezelőtt, 1979. július 30-án Kershner átadta Lucas bátyánknak a rendezői stafétát, aki 28-szor vette fel azt a jelenetet, amiben Luke a gyengélkedőn felöltözik, és beszél Tuvan-bivel.

Huszonnyolcszor!!

 


Tetszik, hogy Luke pilótaoverálja alatt az a szürke ruhája van, amit a filmben sokkal később is fog viselni (a Dagobán és a Bespinen), és a polcon pedig szerintem az a télikabát lóg, amit még a tauntaunon ülve hordott.

 

(Egyébként az ugyanitt játszódó többi jelenetet négy hónappal korábban, március 21-edikén befejezték – ez ilyen hirtelen ötlettől vezérelt jelenet volt, mert enélkül nem lett volna átmenet az ágyban fekvő és a hósiklóba pattanó Luke között.)

2022. július 27., szerda

Koktélparti

Sir Alec Guinness koktélpartira invitálja a stábot.
Ki mondana nemet egy ilyen meghívásra? 🙂

2022. július 9., szombat

Anakin jobb keze

A Darth Vaderré avanzsált Anakin megérkezik a Mustafarra, hogy leszámoljon a szakadárok vezérkarával. Miután kiszáll az űrhajójából, a kapucniját a fejébe húzva lépdel célja felé. És közben nincs a kezén a kesztyűje!!


A történet szerint műkeze van, amit szinte az egész filmben egy fekete kesztyű takar. Miért látszik itt mégis egy fedetlen – mi több, sértetlen – kéz?
A válasz több mint meglepő. Ez itt bizony Obi-Wan keze!

2022. június 23., csütörtök

2022. június 17., péntek

Kenobi ötödik rész


Oké, szóval Ben – hogy időt nyerjen a többieknek – tárgyalni hívja Revát. Kábé ugyanez volt Luke célja is a Craiton. De ott legalább vették is a lapot az emberek: míg Luke elvonta Kylo és serege figyelmét, addig Poe és a többiek a menekülés útját keresték.
Csakhogy itt nem ezt történt. Míg Kenobi beszélt Revával, a többi ember nem csinált semmit. Akkor mihez kellett időt nyerni? Csak ahhoz, hogy Leia kinyissa a hangárajtót? És amikor kinyitotta, akkor miért nem volt már minden utas az űrhajóban? Miért csak akkor szaladtak beszállni a gépbe, amikor már nyílt az ajtó? Ez nem túl életszerű.

2022. június 9., csütörtök

Qui-gon holovetítője

Qui-gon Jinn megmutatja Wattónak a J-type 327 Nubian hologramját. A Baljós árnyak képes enciklopédiája szerint a Jedi mester tenyerében levő projektor egy kommunikátorhoz csatlakoztatva holo-üzenetváltásra is alkalmas. Ezt a funkciót 23 évvel később mutatták meg nekünk, éspedig az Obi-Wan Kenobi első részében. Igazán örültem neki, amikor megláttam, hogy olyan holoprojektort használ Ben is, mint egykori mestere.


Ez vajon a kánon szerint ugyanaz a példány lehet, tehát Qui-gon hagyatéka? Vagy minden Jedinek ilyen volt, s ez Kenobi sajátja?

2022. június 3., péntek

Vader most volt a leggonoszabb

Micsoda önuralom kell ahhoz, hogy ne avatkozz közbe, amikor téged akarnak kiugrasztani a bokorból, s emiatt ártatlan embereket kínoznak vagy ölnek meg?

Vader kitörte az apja segítségére siető fiú nyakát.

Csak azért, hogy Obi-Wan felfedje magát. S Obi végignézte ezt, tétlenül! Nem mentette meg a falusiakat. Mert tudta, hogy Leiára és Luke-ra kell vigyáznia, az fontosabb náluk.

Míg a tízéves Luke a kőiglu tetején űrhajósdit játszik, egy másik bolygón életek múlnak ki.

Őérte.

Ez tök durva, ha belegondolok. És Vader egy igazi gonosz a harmadik epizódban. Az összes eddigi szereplése közül ez volt a leggonoszabb szerintem.

Ben problémás mondata

"Ez a fiú az utolsó reményünk"


Ben nem is gondol Leiára. Miközben tudja jól, hogy ő éppúgy a kiválasztott gyermeke, mint Luke.

Újkori SW csajok

Valaki azt írta egy fórumon, hogy
"már a harmadik sorozatnál járunk az SW élőszereplős világában, de nem láttunk olyan női karaktert, akit habozás nélkül az ágyba vinnénk."


Hát azért még mindig nagyobb a választék, mint a komplett eredeti trilógiában. :)

2022. június 2., csütörtök

Kenobi harmadik rész


Quinlan és a Jabiim említése jó érzést keltett bennem. Mindkettőt a kétezres évek elején a magyarul megjelent klónháborús képregénysorozatból ismertem. Quinlan Vos egy undercover jedi mester volt egy nagymellű csaj társaságában.
Jabiim pedig egy bolygó, ahol Obi vezetésével volt egy csata Ventress csapatai ellen.

A jabiimi csatát és Ventresst A Sith-ek bosszúja regényváltozata is említi. Jabiim aztán kiesett a kánonból, de most olybá tűnik, hogy visszahozzák, ráadásul ismét Kenobi kapcsán. :)

Élvezem ezt a sorozatot, és várom a következő részét. :)
Van egy csomó baromság benne, de még több a jó pillanat.

Még a Vader szinkronnal sincs bajom. A Zsiványban is ez a magyar hang volt, akkor furcsának éreztem, mára megszoktam. James Earl Jones hangszínére szerintem jobban is hasonlít, mint bármelyik régi trilógiás magyar hangja.

2022. május 30., hétfő

Obi-Wan Kenobi szinkron

Most megnéztem ismét az első két részt, de ezúttal magyar hanggal. Örvendetes, hogy Bail Organaként visszatért Sörös Sándor. Kicsit zavart a Zsivány egyesben, hogy lecserélték őt Szabó Siposra.


A vén klón pedig Dörner György, ami ugyan nincs összhangban az előzménytrilógiával, de a Mandó-féle Bobával igen.

Azt pedig kimondottam örömtelinek vélem, hogy a sorozat elején az a montázs (amit amúgy nem szeretek) nem kapott új szinkront. Általában a tévésorozatokban a visszaemlékezéses jeleneteknél nem szokás előkeresni a régi szinkront, egyszerűbb újra felvenni (lásd pl. a Jóbarátok esetében). De itt hála az égnek, vették a fáradságot előkotorni a húsz évvel ezelőtti hangfelvételeket, és a megfelelő mondatokat kiválogatva a helyükre illeszteni; ez nem kis meló lehetett. Így legalább megboldogult Gruber és Versényi maradt Palpi illetve Yoda hangja. :)

Obi lánya

 Obi-Wan párbeszéde a drogárus lánnyal; többek között az alábbi mondatok hangzanak el:

„A lányomat keresem.”

„Régen én is valaki lánya voltam.”

És mindezt ki játszotta? Ewan és Esther-Rose McGregor, azaz apa és lánya. :D




 

2022. május 28., szombat

HoloNet Krónikák 2022


13 hónap szünet után Ede feltámasztotta a műsort. :)
Bence azonban nem tért vissza, az ő helyét dr. Starcsevics Balázs vette át.
A 2018-as epizódok ide, a 2019-es adások ide, a 2020-as beszélgetések ide, a 2021-esek pedig ide kattintva hallgathatók meg.

Kenobi első rész


Megnéztem az első részt, és imádtam! Nagyon lelkes vagyok tőle. :) Ez rohadtjó, nagyon tetszik, nagyon király, nagyon sok érzelmet keltett bennem. Íme tíz gondolatom:

2022. május 20., péntek

Kétbalkezes Thripio

Bárki bármit is mond, C-3PO nem kétbalkezes. Itt például két jobb keze van. 😃



2022. május 7., szombat

A hiányzó rendező esete George Lucasszal

1980. május 28-adikán, azaz csupán egy héttel A Birodalom visszavág premierje után a Lucasfilmet felszólította az Amerikai Filmrendezők Céhe, hogy fizessen 250 ezer dollárnyi büntetést, mert Kershner nevét nem tüntették fel a film elején.
Csakhogy a filmet Lucas angol produkciós vállalata készítette, így az amerikai rendezőknek nem lehetett beleszólásuk. Emiatt aztán (jobb ötlet híján) magát Kershnert büntették (aki a tagja volt a céhnek), 25 ezer dollárral. Lucas – szintén tagként – annyira mérges lett emiatt, hogy kilépett az egyesületből. Hogy egy filmben mikor írják ki a rendező nevét, az szerinte kreatív döntés, amibe senki sem szólhat bele.
Egyébként jó fej volt: kifizette Kershner helyett a bírságot.


További érdekesség, hogy amikor Kershner megkapta a megbízást 1978 februárjában, ő még úgy tervezte, hogy a film elején ez lesz olvasható:
AN IRVIN KERSHNER FILM
Aztán tájékoztatták, hogy bizony ez a film is ugyanannyit fog kiírni az elején, mint az előző: a Fox és a Lucasfilm nevét, és kész. Pedig ha hagyják Kershner ötletét, George 25 ezer dollárral vastagabb maradt volna. :)

2022. május 5., csütörtök

6 észrevétel a Kenobi előzetesből

Tegnap kijött a második előzetes a várva-várt Kenobi-sorozatról. Íme hat észrevételem:

1. Ben eléggé civilizálatlan módon ismét sugárvetővel tüzel, s mögötte egy elhasználódott kutaszdroid hever a porban. Vajon Kenobi lőtte szét, vagy ez is önpusztítós lehetett?


2022. május 2., hétfő

Mandó szinkron véleményem


Mando mindkét évada megkapta a magyar szinkront.

Tegnap belenéztem. Kíváncsi voltam a hangokra és egy-két kifejezés fordítására (pl. tracking fob, bring you in cold, high ground, razor crest).

Azt mondom, jó lett. :)

A "this is the way" magyarul kissé fennköltebb lett, s nem is rossz:

“Ez az igaz út!”


Epres Attila Gideonként tökjó. Dörner György mint Boba Fett szintén nem rossz, bár jobban örültem volna az előzménytrilógia-béli hangjának.
Drukkoltam, hogy Luke hangja Stohl legyen. Szerintem az is lett, de annyira mesterségesen fiatal akar lenni a hang, hogy nem is vagyok benne biztos, hogy ez tényleg Stohl. :)

A második évadban van az a tanár droid az iskolában. Neki eredeti nyelven is női hangja volt?

2022. április 29., péntek

Uralkodó kérdés


Yoda és Obi-Wan a holgramnézős jelenetben Uralkodót meg Sidioust emlegetnek, amit kissé furcsállok. Az Uralkodó titulus akkor még szerintem nem is létezett, talán csak a jedik hívták így gúnyosan egymás közt a mindig több jogosítványt szerző főkancellárt.

Sidious nevét pedig Dookutól hallotta Obi-Wan a Geonosison, de egy szavát sem hitte el (pedig akkor Dooku nem hazudott). Mikor lett a jedik előtt bizonyos az, hogy a titokzatos Sith ellenség neve valóban Sidious?

2022. április 21., csütörtök

Csókos Sy

Íme Sy Snootles, az énekesnő Jabba palotájából:

Sy keresztnevét úgy kell ejteni, hogy "száj", ami különösen mókás egy olyan szereplő esetében, aki tulajdonképpen egy száj. :)

2022. április 11., hétfő

Megvan A mandalori magyar címe :(

Itt ez a cikk:

https://ziro.hu/holopillanatok/ahsoka-magyar-hangja-visszater-a-mandaloriban

Én kicsit maradi vagyok, és nem értem: ha ez a csatorna csak júniusban lesz hazánkban elérhető, akkor hol lehet azt a magyar hangú epizódot megnézni? Például az USÁ-ban egy polgár nézheti magyarul, de mi itthon nem?

A magyar címe egyébként az lett, hogy A mandalóri!! Hosszú ó-val baszki!!

2022. április 6., szerda

Kenobi távcsöve

A Kenobiról szóló sorozat előzetesével kapcsolatos megfigyeléseimről a múltkor már írtam egy rövid listát. De most megint észrevettem valamit. :)


Éspedig hogy ez a távcső már megvolt Obi-Wannak A klónok támadásában is. :)

2022. április 3., vasárnap

Fode és Beed

Scott Capurro és Greg Proops megkapta arcmaszkját, hogy a kétfejű bemondót életre keltse a Baljós árnyakban. Nyaktól lefelé kék ruhát viseltek, mert a terv szerint a testüket később, számítógéppel alkották volna meg.


Minthogy az élőszereplős fejek és a CG-test összeházasítása nem lett túl meggyőző, Fode és Beed végül teljes egészében CG-lényként szerepelt a filmben.



Mindenesetre a film képregény-változata mégis Scott és Greg arcát mutatja:

Sifo-Dyas vagy Sifo Dias?

Érdekes, hogy Sifo-Dyas nevét hivatalosan kötőjellel és y-nal írják, míg A klónok háborúja hatodik évadának tizedik epizódjában a hologram szóközzel és i-vel írja: "Sifo Dias"


A kánonban ezek szerint in-universe Sifo Dias az írásmód. :)
Úgy veszem ki a szövegből, hogy feluciai törzseket akart kibékíteni, amikor meghalt, mert az őt szállító 77519-es jedi komp megsemmisült.
(A képet elnézve azon gondolkodom, hogy a hologramkép csíkozása akkor is teljesen vízszintes, amikor az egyébként kétdimenziós vetítményt térben látjuk. A csíkozásnak is térben kéne lennie.)