2023. július 17., hétfő

Hol van a lyuk?


Amikor Luke betalál a nyílásba, mutatják a lyukat közelről, de hogy az pontosan hol helyezkedik el, azt nem tudom. Valahol az árok végén. Az egyetlen alkalom a filmben, amikor az árok végét lehet látni, az Vörös Egyes akciózásakor látható, de elmosódott az egész, ráadásul betölti a képet egy nagy robbanás, szóval egyáltalán nem kivehető semmilyen részlet.

 





Annyi mindenesetre biztos, hogy a lyuk nem az árok végét lezáró függőleges falon van, hanem valamilyen vízszintes felületen. Legalábbis erre utal az, hogy Luke torpedói derékszögben bekanyarodnak a likba, sőt, az eligazításon vetített animáció is úgy mutatja, hogy a lövedékek lefelé fordulnak.


(Persze ez azt is jelenti, hogy az egész árokfutam tök felesleges volt, hiszen simán egyenesen fentről érkezve is oda lehetett volna lőni – Han Solo is nagyjából épp oda cseppent az utolsó pillanatban, nem szórakozott semmilyen árokkal).
A lényeg, hogy a filmben egyetlen egy lehetőségünk van az árok végét, és azon belül a célpont elhelyezkedését megfigyelni, ez pedig az eligazításon levetített animáció legvége.


Ezen a Vector General nevű számítógépen készítette el Larry Cuba a Halálcsillag számítógépes animációját a chicagói Illinois Egyetem kémia tanszékén. A közel másfél perces animációból csupán 40 másodpercet válogattak be a filmbe Dodonna tábornok előadásához.


Nekem viszont megvan az egész, meg is mutatom, íme:



Minthogy akkor még a Halálcsillag egész alakos modellje nem létezett, Cuba egy mattfestmény fotóját kapta meg referenciaként:


Aztán amikor már elkészült a makett, Cubát sajnos nem értesítették róla, hogy a szuperlézer-tányért időközben az egyenlítő helyett az északi féltekére helyezték, pedig Larry szerint könnyen módosíthatta volna a grafikát.
(Cuba egyébként 10.200 dollárt kapott a munkájáért.)

És ami a lényeg, Cuba rajzán megvan az árok vége. Jól megfigyelhető, hogy nála is egy vízszintes felület van a célkereszt közepében.


Larry nyilvánvalóan a megépített árok-modell alapján dolgozott. Vörös Egyes robbantását 1977. február 4-én vették fel a parkolóban. Az aznap készült fotón felismerhető, hogy honnan másolt Cuba:


Így egymáshoz téve még inkább egyértelmű a dolog:


Szóval, az már biztos, hogy amit az eligazításon láthatnak a lázadó pilóták, vagyis amit Larry Cuba rajzolt a számítógépével, azt az ILM modellezői valóban meg is építették. De hol van a lyuk? Én nem látok itt semmit:


Persze a fényképen nem is látszódhat, hiszen az oldalnézeti grafika szerint a lyuk nem is az árkot lezáró falhoz csatlakozik, hanem valahol előtte fekszik az árok alján:


De ez a grafika most számomra azért nem mérvadó, mert ez már nem Larry Cuba műve, hanem John Wash alkotása. Annak pedig már végképp nem tudok utána menni, hogy ő mi alapján rajzolt. :)

Maga a nyílás egyébként egy teljesen különálló modell volt, amit nagyobb méretarányban építettek meg, hogy megfelelően részletgazdag legyen (és egyébként másra is felhasználták). Ezen a fotón látható, amint Steve Gawley dolgozik rajta:


A fentiek alapján azt a következtetést vontam le, hogy az árok modelljére soha nem is helyeztek el semmiféle lyukat, tudván, hogy ahhoz majd úgyis egy külön makettet fognak készíteni, amit közelről vehet a kamera.
Évekig hittem ezt, mígnem egyszer csak rábukkantam erre a fotóra:


Szóval melléfogtam. :) Az ároknak bizony készült olyan változata is, aminek a végén elhelyezték a Gawley-féle hőkivezető-nyílás kisebb méretarányú változatát.
Most végre megvan a lyuk! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése