2017. február 11., szombat

Obi-Wan vizet prédikál, és bort iszik

Ez a lézerkard az életed! – korholja Obi-Wan az Outlander Club bejárata előtt Anakint, miután az elvesztette a fénykardját.



De mennyire volt példamutató Obi-Wan? Mennyire vigyázott a saját fénykardjára?



Semennyire! Amint a Baljós árnyakban a Naboo-ra érkezett, rögtön egy pocsolyában landolt, s mivel elfelejtette lekapcsolni a fénykardja energiáját, ideiglenesen működésképtelenné tette a fegyverét. Ezzel ő is megkapta a maga fejmosását Qui-Gontól.



Persze mondhatjuk, hogy egy kivágott jelenet nem számít, de azt már mi is láthatjuk, hogy Qui-Gonnak kellett elintéznie az Obi-Want üldöző rohamdroidokat. Obi-Wan is meg tudta volna tenni ezt, ha működik a fénykardja.



Később, amikor Qui-Gonnal karöltve Darth Maul ellen küzd, egy esés következtében egyszerűen kiejti a kezéből. Tiszta szerencse, hogy a fénykard nem zuhant a mélybe. Mialatt Obi-Wan egy rövid ideig lóg a peremen, a fénykard magától változtatja a helyét.



Néhány perccel később Obi-Wan szinte azonos szituációba kerül: megint szédítő mélység felett lóg, és megint elejtette a fegyverét. Hogy a fénykard ezúttal biztosan a mélybe zuhanjon, arról Darth Maul Frank Thomas Titan Touring Gore 101 motoros csizmát viselő lába gondoskodik. Ezért kényszerül rá Obi-Wan, hogy Qui-Gon elejtett fénykardjával metssze fel Maul hasát.



Darth Maul túlélte a zuhanást (és a kettéhasítást), és valahogy kikecmergett a gödörből, Obi-Wan fénykardja viszont sosem került elő, pedig ugyanoda zuhantak. Obi-Wan ezért ideiglenesen Qui-Gon fénykardját használta, ami előbb Anakiné lett, végül kiállított emléktárgyként gyarapította a Jedi templom tárlatát.

Obi-Wan A klónok támadása eseményei alatt már ismét a saját maga készítette fénykardot használja, ami megszólalásig hasonlít az elsőre. De erre sem vigyáz jobban: elég egy fejvadásszal összetűzésbe keverednie, és máris a földön hever a fénykardja. Ha jobban vigyáz rá, nem kerül olyan kellemetlen helyzetbe, mint az összekötött kézzel zuhanás a viharos tenger felé.



A fejvadászt követve a Geonosisra kerül, onnan küld helyzetjelentést a Jedi tanács vezérkarának. Ezen a hologramon látjuk utoljára a fénykardját. A szeparatisták a fegyverét elkobozzák, s a fénykard további sorsa ismeretlen.
Még szerencse, hogy Obi-Wan nem sokkal később az egyik kollégájától kap kölcsön egy fénykardot. Persze ez sem tölt sok időt nála. Dooku gróf ellen csak néhány percig állja a sarat, s kisvártatva Obi-Wan is meg a nemrég kapott fénykardja is a földön hever.



A Sith-ek bosszúja eseményei már egy új, saját fénykard birtokosaként találják Obi-Want. Ez már nem hasonlít az előző kardokra, Obi-Wan teljesen új dizájnt talált ki. De erre sem vigyáz jobban, mint az eddigiekre: ez a fénykard (Anakinével együtt) előbb egy rohamdroid, majd Grievous markába kerül.



Obi-Wan persze hamar visszaszerzi, de nem sokkal később újra elveszíti: Grievous üldözése közben kiejti a kezéből. Szerencsére épp Cody parancsnok orra elé pottyan, aki nemsokára vissza is adja neki.



Az Anakinnal folytatott harc közben valahogy keverednek a fénykardok. A fojtogatós jelenetben Obi kezében először Anakin fénykardja van, aztán a következő pillanatban a sajátja, utána megint Anakiné.



De utána ismét a saját kardjával harcol. Ez a fénykardja már el is kíséri őt pályafutásának végére.



A fénykard nem sokkal később a Halálcsillaggal együtt megsemmisül.

Érdekes, hogy annak idején a kellékesek mi mindent kukáztak össze, hogy Obi-Wan fénykardját létrehozzák.

Van itt minden:
- Armitage Shanks csaptelep fogantyú
- Graflex vakubilincs (még a GRAFLEX felirat betűi is olvashatók Obi-Wan kardján)
- Első Világháborúban használatos brit No.3 Mk.1 gránát (a puska csövébe kellett betolni, s kilőni)
- Gloster Meteor vadászrepülő Rolls-Royce Derwent Mk.8 hajtóművéből származó balanszcső (ahova ez a kis cső csatlakozik, az az alkatrész is fel lett használva a filmekben, nem is egyszer; lásd a lenti képet)
- Texas Instruments Exactra 19 számológépből a LED-sor nagyító "buborékjai"
- Browning AN/M2 géppuska csövének végén található visszalökést erősítő hüvely



A fenti fénykard viszont csak azokban a jelenetekben szerepelt, amikben Ben övén lógott vagy csak a kezében fogta. Amikor azonban bekapcsolta, és harcolt is vele, akkor egy némileg egyszerűbb kinézetű kelléket kapott, ami csak messziről hasonlít a fentire. Ezt a kelléket A Birodalom visszavág vívópróbáin is használták, és a Jedi visszatér-ben is látható, immár Luke saját készítésű fénykardjaként. Amikor Palpatine karfáján pihen, jól látszik, hogy nem tüntették el róla azt a csatlakozót, ahonnan az első filmben a vezeték futott Alec Guinness ruhájának ujjába.


1 megjegyzés:

  1. Akkoriban milyen móka lehetett kellékesnek lenni! Kimentek a roncstelepre, és ott össze-vissza szerelgettek.
    Ma meg csak simán kinyomtatják 3D-vel, és lefestik. Vagy csak digitálisan rárajzolják a filmre.

    VálaszTörlés