2017. május 15., hétfő

Solo múltja Lucas szerint

A Csillagok háborúja premierjét követő hónapokban Carol Titelmann interjúsorozatot készített George Lucas-szal a film szereplői kapcsán. A beszélgetések érdekessége, hogy Lucas egyes szám első személyben mesélt kitalált karaktereiről, így a riport (Lucas részéről) egyfajta szerepjáték volt.
1977. augusztus 11-én Han Solo került porondra, George tehát aznap Han nevében válaszolt Carol kérdéseire.



A válaszokból kiderült, hogy Lucas miként képzelte el Han Solo életének korábbi szakaszát.

Solo szülei egy űrcsatában vesztették életüket, egyedül Han élte túl az ütközetet. Ezután űrcigányok egy játékban elnyerték az árva Hant, aki keresztül-kasul bejárta velük a galaktikát. Kiküldték az utcára kéregetni, de néha veszélyes küldetéseket is rábíztak. Szolgaként tartották őt, de a maguk módján szerették is.
Han körülbelül hétéves korában került a vukikhoz, s velük élt néhány évig.



12-től 15 éves koráig pilótának tanult az űrakadémián. Igazán tehetséges volt, de miután lebukott, hogy az osztálytársainak vizsgakérdéseket adott el, valamint az egyik tanárával karambolozott egy versenyen, kirúgták.
Ezt követően mindenfélébe belefogott, végül ismét a vukiknál kötött ki, s megismerkedett Csubakkával.



Később a Coonee bolygón állattenyésztésbe kezdett: coldppedákat tartott. Han a 15 lábú, zsiráfszerű, gyíkfejű jószágok húsát afrodiziákumként értékesítette, galaxis-szerte szállítottak belőle.
Három évnyi állattartást követően Han a Saberhing bolygó űrhajógyárának összeszerelő üzemében talált állást.
20 éves kora körül kezdett bele a csempészetbe. Valójában a Birodalom szigorú vámszabályai és a monopolhelyzetben levő kereskedelmi cégek miatt döntött Han úgy, hogy a szállítmányozás kevésbé legális módját választja, és a szakszervezet engedélye nélkül vállal fuvarokat. Mindenféle árut szállított: fűszert, élelmiszert, értékes drágaköveket, alkatrészeket. Bár a vállalkozása nyereséges volt, a pénzét mindig elvesztette szerencsejátékokon.
Az egyik hajóját (ami nagyobb de lassabb volt, mint az Ezeréves Sólyom) a Birodalom szétlőtte.
Ennek ellenére Han akár a Birodalomnak is vállalt munkát, ha jól megfizették. Közben viszont szükség esetén a felkelésnek is dolgozott. Ezen kívül fejvadászoktól és gengszterektől is fogadott el megbízást.

Hannak minden kikötőben volt nője.



'77 nyarán tehát így képzelte Lucas a koréliai csempész, Han Solo múltját. Ugyanezen év őszén, 1977. november 28. és december 2. között zajlott George Lucas és Leigh Brackett megbeszélése A Birodalom visszavág történetéről. George itt is szóba hozta Han családi hátterét. (Már ekkor elhangzott Lucas szájából, hogy lehetne majd csinálni egy külön Han-filmet.)

Han mostohaapja irányítja a galaxis kereskedelmét. A Szállítmányozási Unió fejeként óriási hatalom birtokosa. Minden pilóta és navigátor, a galaxis összes áruszállítója az ő kezében van, s az emberei igen elkötelezettek iránta. A császár jól tudja, hogy kereskedelem nélkül a Birodalom nem volna képes fennmaradni, ezért Han mostohaapja még Palpatine számára is nélkülözhetetlen. A galaktika öt legfontosabb embere között tartják számon. Felmenői generációk óta kereskedelemmel foglalkoztak. Miután az árva Hant a szárnyai alá vette, 8-9 évig nevelte, míg valamin csúnyán össze nem vesztek. Han akkor megesküdött, hogy soha többé nem nem áll szóba vele.



Ezen elképzelések éltek George Lucas fejében Hannal kapcsolatosan 1977-ben. Kíváncsi vagyok, hogy a jövőre bemutatandó Han Solo antológiafilm mennyit merít ezekből az ötletekből, illetve mennyinek fog ellentmondani.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése