2017. július 23., vasárnap

A wampa három arca

A wampa elnevezés A Birodalom visszavág második forgatókönyv-vázlatában jelent meg először (korábbi neve penocha volt).

A jéglény jelmezét Joe Johnston terve alapján Stuart Freeborn és csapata készítette el Londonban.



1979 márciusában, a norvégiai Finsében kezdték el a film forgatását, s ekkor már a kültéri wampa-jelenetek nagy részét rögzítették is. Des Webb bújt az óriási jelmezbe, ám mindig csak néhány lépést tudott tenni, mielőtt a nagy hóban és az ormótlan jelmezben orrabukott (a jelmezen belül gólyalábakon kellett egyensúlyoznia). Az esetlen mozgású wampából a film végleges változatában alig-alig mutattak valamit, jobbára csak részleteket a szőrös testéből.



Hiába Stuart Freeborn minden zsenialitása, a jéglény arcát az ILM-es srácok nem tartották eléggé ijesztőnek. Valóban inkább szomorúnak tűnik, semmint egy vérszomjas bestiának. Ken Ralston, Dennis Muren, Phil Tippett és Jon Berg úgy gondolta, hogy nem adhatják a nevüket egy olyan filmhez, amiben gagyi a szörny, ezért 1980 elején, önszorgalomból készítettek egy új verziót, ami viszont nem egy jelmezbe bújt ember volt, hanem csak egy fej, amit belülről kézzel lehetett mozgatni. Ezen a képen látható a pillanat, amikor Bill Neil, Phil Tippett és egy azonosítatlan illető filmezi az új wampát:



Ez a felvétel látható a filmben, amikor a lény kiüti Luke-ot a nyeregből. A Kaliforniában felvett anyag tökéletesen beleillik a norvég jelenetek közé.



Tippett wampáján kívül azért a Freeborn-féle eredeti wampa pofája is látható a filmben, még ha csak egyetlen röpke pillanatra is, éspedig amikor a barlangban próbálja megtámadni Luke-ot (ez már londoni stúdiófelvétel 1976 áprilisából, a jelmezben ismét Des Webb).



Az 1997-es felújított változat kedvéért készült egy harmadik wampa is. Ez az első alkalom, hogy nem csak részleteket lehet látni a szörnyből, hanem rendesen megfigyelhető az egész állat. Ez a verzió igazi, élő szörnynek néz ki. Nagyon élethű, bestiaszerű a mozgása is; cseppet sem látszik rajta, hogy ez is csak egy jelmezbe bújtatott ember (név szerint Howie Weed). Arcát kábelekkel mozgatták, maga a jelmez pedig nem volt olyan hatalmas, mint az 1979-es változat (ezért is volt Weednek könnyebb dolga Webbhez képest). A lény óriási termetének illúzióját úgy érték el, hogy a jégbarlang-díszletet készítették hozzá képest kicsire.



A fizimiskája kicsit különbözik az előző kettő változattól, így elmondhatjuk, hogy a wampa jéglény, ami Luke-ot megtámadta őrjáratozás közben, összesen háromféleképpen néz ki a filmben.



De létezik egy negyedik változat is, ám ez nem jutott el a mozivászonra. Ez egy alternatív verziója a barlangos jelenet végének: Luke nem a lény karját vágja le, hanem kettéhasítja a törzsét, s itt totál máshogy néz ki a szörny feje.



Ugyanilyen wampa szerepelt abban a kivágott jelenetben is, amiben a lázadók bázisát támadják a jéglények, és az egyiküket elintézik egy bazookával (szintén a törzse sérül).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése