2019. november 8., péntek

Kicsi a világ

A Hoth és a Bespin nincs túl távol egymástól, hiszen fénysebesség alatt is viszonylag hamar el lehet jutni egyikről a másikra.


A valóságban viszont annyira közel voltak, hogy szó szerint egyazon helyszínről beszélhetünk.
Az Elstree Stúdióban a Sólyom alatt a Felhőváros leszállópályája látható, de mögötte a háttérben a Visszhang bázis hangárja. El sem tüntették onnan azt a díszletet a forgatáskor, hiszen tudták, hogy a bespini jeleneteknél a felvett képnek az a része úgyis mattfestményre lesz cserélve.


Anakin Padmé szálláshelyének parkolójába szalad, és bepattan egy sárga siklóba. Pár jelenettel később az Outlander Club hátsó bejáratánál faggatja az alakváltó fejvadászt Coruscant egy egész más pontján.


A valóságban a két helyszín egy és ugyanaz. A hátsó bejárat a parkoló járműtől talán ha másfél méterre volt. :)


Tatuin és Geonosis két távoli bolygó. Közös jellemzőjük a sivatag, s hogy mindkettőn egy magányos Jedi lopakodik célja után.


A forgatáskor Obi-Wan gépe a Fox Stúdióban épp a taszken tábor előtt parkolt. Pompásan kivehető, hogy hol végződik a geonosi homok, és hol kezdődik a tatuini.


Az Ahch-to egyik szigetén, a part mellett parkol az Ezeréves Sólyom. A sziget egy távoli pontján pedig Rey érdekes helyre bukkan.


A Longcross Stúdió udvarán mindezt egymás közvetlen közelében építették fel. A Sólyomtól csak egy rövid lépcső vezetett a könyvtár fáig.


Ráadásul a történet másik szálának helyszíne, Canto Bight is csak pár lépésre volt tőlük. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése