2020. március 26., csütörtök

John Morton

Ma van 2020. március 26-odika. Ma lett 73 éves John Fass Morton, aki A Birodalom visszavágban alakította Dak Raltert, Luke tüzérét a Hoth-i csatában.


A szereplő neve eredetileg Dack volt, a regényben is így olvasható, ám a film stáblistáján már Dak volt az írásmód (a változtatásnak valamiféle jogi háttere volt, nem tudom a részleteket).

1979. május 9-én, szerdán vették fel a hósikló pilótafülkéjében játszódó jeleneteit, természetesen kék vászon előtt. Május vége felé pedig arra a felvételre került sor, amikor a felkelő pilóták a hósiklókba pattannak a csata kezdete előtt. (Ahogy a stáb és a szereplőgárda többi tagjának, Mortonnak is fejfájást okozott a mű-hóként használt dendritsó a stúdióban.)
Csakhogy Mortonnak nem csupán ez a két jelenete volt a filmben.



Morton másik, kevésbé közismert szerepe Boba Fett volt. 1979 májusában Jeremy Bulloch nem ért rá azokban a napokban, amikor a Han kínzása alatt játszódó folyosós párbeszédet felvették (371-es jelenet), így helyette John Morton bújt Boba Fett páncéljába. Amikor John tanácsot kért Jeremytől, hogyan alakítsa hitelesen a fejvadászt, Jeremy azt felelte neki: "Játszd el Clint Eastwoodot!"


John két napot töltött Boba jelmezében, s közben egyebek mellett arról beszélgetett Billy Dee Williamsszel, hogy a nagymamáknak milyen hatásuk van az unokák életére. Érdekes, hogy az egyik ilyen nap éppen egy évvel a film premierje előtti nap, azaz 1979. május 21-edike volt.


A jelenet helyszíneként szolgáló vöröses-barna árnyalatú folyosók a Felhőváros fehér folyosóit megvalósító fehér díszletelemek újrahasznosításaként valósultak meg: egyszerűen átfestették a fehéreket rozsdaszínűre. A festék nem lehetett túlságosan karcálló, hiszen Boba háti rakétája csodálatosan összekaristolta azt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése