2020. május 28., csütörtök

Star Wars & BMW

A tegnapi videómra oly sok pozitív visszajelzést kaptam, hogy ma is összedobtam egyet. :)


A videó közzététele után bukkantam rá egy képre, ami bizonyítja, hogy bár Hamill nem ért oda a BMW-jével a terepsiklós utóforgatásra, másvalakinek sikerült. Ott parkol a háttérben egy E10-es:



A fenti képen egyébként Peter Kuran látható C-3PO jelmezében. Ő mint automata váltós kocsikhoz szokott amerikai, természetesen nem tudta vezetni az angolok által gyártott kézi váltós terepsiklót (az egyik jelenetben ugyanis Thripio vezeti), emiatt állítólag épp a háttérben látható kézi váltós BMW-n gyakorolt. :)
Sőt, Kuran arról is beszámolt, hogy ő maga fuvarozta az utóforgatásra Hamillt, ebből következik, hogy KÉT terepsiklós utóforgatás volt:
  • az elsőnél történt Hamill balesete (ekkor Miki Herman volt Thripio, egy dublőr pedig Luke)
  • a másodiknál bújt Peter Kuran Thripio jelmezébe, és ekkor már a balesetből felépült Mark játszotta Luke-ot.

Vagyis elképzelhető, hogy a fentebbi videómban téves infót adtam, s az alábbi kép jobb szélén látható egyén nem más, mint Mark Hamill:



Akárhogy is, a BMW szerepe vitathatatlan a dologban. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése