2021. március 16., kedd

Egy másik Luke

Randy Johnson az ILM kameramanja volt A Jedi visszatér készítésekor. Az alábbi fotó jobb szélén ő látható napszemüvegben, kapucniban, a csapót a kezében tartva:



Tőle balra Peter Stolz, Barbara Gallucci, és Paul Huston, nekünk háttal pedig Dennis Muren. A csapón a GB-74 felirat olvasható, tehát épp az erdei harc 74-es felvételén dolgoznak (Ground Battle 74), amikor a lépegető elveszti az egyensúlyát a lábai alá gördülő farönkökön.

Randy – akinek a vezetéknevével kapcsolatban kétféle írásmód is fellelhető: Johnson illetve Jonsson – még Luke Skywalkert is eljátszhatta, ráadásul nem is egyszer.

Először 1982 szeptemberében bújt Luke jelmezébe, a kaliforniai Crescent City melletti vörösfenyő-erdőben. Amikor a siklómotoros hajsza végén, az aljnövényzetben Luke a fénykardjával hárítja el a lézernyalábokat, ahhoz a jelenethez terveztek egy olyan felvételt is, amiben a szélsebesen száguldó birodalmi felderítő osztagos szemszögéből láthattuk volna mindezt. Minthogy az erdei üldözés jeleneteit lassan forgó Steadicammel vették fel, Randynek nagyjából 1/30 sebességgel kellett a karddal hadonásznia.
A felvétel nem került bele a filmbe, de azért megmutatom a Steadicam feltalálóját, Garrett Brownt, amint épp A Jedi visszatér erdei üldözéséhez készíti a hihetetlen sebesség által elmosódott hátteret:


(Minden 1,3-adik másodpercben készül egy kép, két kép között Garrett kb. 2 métert sétál előre; így ha a felvételt normál, másodpercenként 24 képkocka sebességgel játsszák le, akkor úgy 180 km / órás száguldásnak fog tűnni.)

Johnson ezt követően egy 1982 novemberében, ideiglenesen összevágott anyagban szerepelt Luke-ként, éspedig amikor az ifjú Jedi a barlangban összerakta az új fénykardját.
Itt látható Randy a barlang díszletében ülve, egyelőre civil ruhában:


1982. december 20-án aztán ugyanezt Mark Hamill alakításával is felvették. Készítettem egy összehasonlítást; jól látható az immár jelmezbe öltözött Randy kezében levő fénykard-helyettesítő gagyi izé:


Ahogy azt már 4 évvel ezelőtt írtam, a jelenetet az 1983. április 9-i tesztközönség még láthatta, de aztán a premier idejére kivágták a filmből.

Létezik azonban egy harmadik felvétel is Randy szereplésével, amit viszont nem vágtak ki.
 
Szintén 1982. december 20-áról van szó: Hamill az ILM stúdiójában a barlangos jelenet forgatása után eljátszotta azt is, amikor Luke az X-szárnyújában ülve felhúzza a kesztyűjét a sérült műkezére (az itt elhangzott párbeszéd eredetileg a film első forgatási napján felvett homokvihar-jelenetben játszódott volna, de azt ugyebár törölték – a filmben a vadászgép pilótafülkéje lett a helyszíne annak, hogy Han köszönetet mond Luke-nak a mentőakcióért). Itt látjuk, amint Richard Marquand, Gary Platek és Mark Hamill részvételével zajlik a felvétel:


Ezek után Hamill átkocsikázott a Skywalker Ranchre, ahol a stáb már délután 4 óra óta Vader testének elhamvasztását készítette elő. Joe Johnston alábbi sztoribordja is éppen aznap készült:


Hamill alakítását zuhogó esőben és erős szélben vették fel, a munka egészen éjjel negyed 11-ig tartott. Legalábbis Mark számára, őt váltotta aztán Luke jelmezében Randy. Mindkét Luke-ot Richard Marquand rendezte, de Hamill felvétele nem sikerült jól; meg kellett ismételni.

Erre két hónappal később, 1983. február 27-én került sor, ismét a Skywalker Ranchen. Másodszor is felvették Mark Hamill arcát ahhoz a pillanathoz, melyben azt nézi, miként válik Darth Vader a lángok martalékává. A néhány pillanatig tartó snitthez 4 teljes órán át dolgoztak naplemente után, Richard Marquand helyett ezúttal Ian Bryce rendezésében. Íme az eredmény:


Amikor viszont a filmben hátulról látjuk Luke sziluettjét a máglya előtt, na az volt Randy Johnson szereplése két hónappal azelőtt. Amint azt már régebben is írtam, Luke kesztyűjét utólag festették oda, ezért tűnik feketébbnek a kép legsötétebb pontjához képest is – csak a film 2019-es verziójában javították ezt a hibát.


De ami még ennél is érdekesebb, azt Don Bies árulta el: Randy számára kicsit szűk volt Mark nadrágja, nem tudta begombolni. :)
Mostantól fogva bármikor látom az alábbi pillanatot a filmben, nem fogok tudni másra gondolni, mint hogy Luke itt igazából kigombolt nadrággal áll az apja holtteste előtt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése