2017. május 5., péntek

Előre ki volt találva a Csillagok háborúja? – 3. rész: 1980-1983


Ez az írás egy korábbi bejegyzés-sorozat folytatása. Az első rész ide kattintva olvasható.

1980 tavaszán a világ még bőven A Birodalom visszavág lázában égett, de George Lucas már javában írogatta a jegyzeteit a következő részhez. Ezek a jegyzetek csak egy-egy mondatot, gondolatot tartalmaztak, nem összefüggő írások voltak. Az egyik ilyen gondolat például az volt, hogy az Ezeréves Sólymot megszerezte egy mérgelődő helyi uraság.

Ilyesmit Az ébredő Erőben láttunk.



További ötletek, melyeket Lucas jegyzetelt: Darth Vadert a császár a Birodalom fővárosába, a Had Abbadon nevű bolygóra hívja. Luke-nak barátnője van. A droidok a Tatuinon landolnak, és egy űrkikötőben keresik Luke-ot és Leiát, de nem találják. Leiának és Luke-nak választania kell a felkelés és Han megmentése között. Luke, Yoda és Ben Kenobi közösen mentik meg Hant. A császár az igazi gonosz. Megöli Luke apját, aki könyörög Luke-nak, hogy ölje meg a császárt – és Luke meg is teszi.



George jegyzetelt olyan gondolatokat is, melyek megvalósultak A Jedi visszatérben. Pl. Leiát szőrös lények, az ewakok öltöztetik fel (az ewok és az ewak írásmód folyamatosan változott, még képlékeny volt a faj neve).



Az is szerepelt a jegyzetekben, hogy Ben (vagy Yoda) szájából hangozzék el egy mondat Luke-nak címezve: „Az apád inkább gép már, mint ember.”
Ezeken a jegyzeteken jelenik meg először Jerjerrod neve is.




Ezután Lucas írt egy részletesebb összegzést, amiben a sztorit három felvonásra osztotta. Eszerint Luke és Yoda (és aztán Luke és Ben) beszélgetése megelőzi Han kiszabadítását.



Ebben már benne van az is, hogy Luke a Jabba trónterme alatti verembe zuhan, ahol egy szörnnyel küzd meg. Szó esik arról is, hogy a sivatagban, egy katlan felett ütközet zajlik, és hőseink megmenekülnek.
Olvasható továbbá a siklómotoros üldözés, valamint hogy Leia leesik a gépről, elveszti az eszméletét, és egy helybéli lény találja meg.
Kilenc üresen hagyott jelenetszámozás után az utolsó bejegyzés egy ünneplést ír az ewak faluban, valamint táncot a tábortűz mellett.
Érdekes, hogy az A. D. Foster által írt első Csillagok háborúja-folytatásban, A Jedi-kristályban olvasható faj, a yuzzem, ebben a jegyzetben is szerepel. A filmben végül csak egy yuzzum volt látható, egy élettelen bábuként a háttérben, de az 1997-es változatban számítógép segítségével sikerült több életet lehelni belé. (Yuzzem és yuzzum írásmód is létezett ugyanarra a lényre, mostanra viszont a vukipédia szerint két külön fajként kell tekintenünk rájuk.)




Ezután a háromoldalas jegyzet után egy kétszer olyan hosszú írás következett: egy hatoldalas piszkozat, ami nagyjából megegyezik az előzővel, de részletesebb. Ebben már például az is benne van, hogy Thripio Jabba tolmácsaként kerül alkalmazásra. Han viszont már eleve ki van olvasztva, és egy tömlöcben tengeti napjait. Leia és a felkelő katonák egy űrkomp fedélzetén utaznak egy holdra, Vader orra előtt – akár a filmben. Han és a többiek viszont később mennek ugyanoda, az Ezeréves Sólyom fedélzetén. Nincs második Halálcsillag, hanem a Birodalom fővárosa, Had Abbadon a célpont. Ezt akarják gigantikus ágyúkkal megsemmisíteni Leiáék a holdról.
Ami viszont különösen érdekes ebben a jegyzetben, hogy Han a fénysebességet kihasználva játssza ki a hold védőpajzsát. Úgy látszik, hogy Az ébredő Erő hasonló jelenetéhez innen szedték ezt az ostoba ötletet.



De most komolyan: a fénynél gyorsabban száguldasz egy égitest védőpajzsa alá, és még van időd megrántani a fénysebességről lelassító kart, mielőtt becsapódsz a felszínbe?

Na mindegy, a továbbiakban Luke és Vader harcolnak, Vader megöli az uralkodót, az ewok faluban zajló ünnepség alatt pedig megjelenik Ben, Luke apja és Yoda. A legfontosabb dolog a jegyzetben viszont az, hogy ez az első alkalom, amikor végre le van írva, hogy Leia és Luke testvérek:



(Nem könnyen olvasható, de a 15-ös sor fölé oda van biggyesztve, hogy „sister”.)

Érdekesnek tartom, hogy 1980-ban már egyértelmű volt az epizódok számozása (vagyis hogy ez a második trilógia, és lesznek majd előzmények), Lucas mégis III. részként említi a készülő filmet a Bantha Tracks 1980 tavaszi számában.



1981. február 24-én George Lucas befejezte az első forgatókönyv-vázlatát az akkor még A Jedi bosszúja címet viselő következő filmjéhez. A 97 oldalas írás sok tekintetben megegyezik a filmmel, ám jócskán vannak benne különbségek is.
Rögtön a történet elején láthatjuk a Birodalom fővárosát, ami egy egész bolygónyi város (ebből lett később az előzmény-trilógiában Coruscant, de most még Had Abbadon a neve). A városbolygó felett pedig kapásból két félkész halálcsillag lebeg, amint az Ralph McQuarrie látványtervén is látható.



Leia hercegnő és egy felkelő csapat már a sztori kezdetén egy zsákmányolt birodalmi űrkomppal, hamis birodalmi kódokat felhasználva igyekszik Had Abbadon holdjára, hogy onnan egy böszmenagy ágyúval szétlője a halálcsillagok közti kommunikációt biztosító műholdat. Egy másik ágyúval pedig a halálcsillagok védőpajzs-generátorát szándékozik kiiktatni. Leia az egész történet folyamán a holdon tartózkodik, nem is vesz részt Han kiszabadításában, azaz nem is hordja a filmtörténelem legszekszisebb rabszolgaruháját…
A császár Vader nagyurat fojtogatja, amiért az kudarcot vallott Luke sötét oldalra csábításával az előző részben. Jerjerrod, aki a filmben csak egy megszeppent tisztnek tűnik, ebben a vázlatban majdnem olyan karakán szereplő, mint Tarkin. Azzal a különbséggel, hogy Vader megöli őt, mert túl sokat akadékoskodik (Jerjerrod ugyanis a császár titkos megbízására szemmel tartja Vadert).

Luke egy kivetített hologram képében üzen Jabbának, s nekiajándékozza a két droidot. Thripio Jabba tolmácsa lesz, Artu első feladata pedig az, hogy felmossa a padlót. Han eleve kiolvasztva várakozik a cellájában, és az eltelt időben szakálla nőtt. Csubit és Landót is összezárják vele, miután sikertelenül próbálták némi értékes áruval kiváltani Hant. Luke is megérkezik, s legyőzi a rankort. Közben Artu még egy üzenetet vetít, ezúttal Hannak, Csubinak és Landónak, amelyben Luke elmagyarázza nekik a szökési tervet. Sőt, Artu fegyvereket is ad nekik.
Ezután jön a Sarlakk-jelenet. Kb. úgy, mint a filmben, azzal a különbséggel, hogy nincs Leia, nincs Boba Fett, nincs fénykard, Luke és Han is belezuhan a gödörbe. A két droid elindít egy önmegsemmisítő programot Jabba vitorlás bárkáján. Csubakka egy sérüléstől eszméletét veszti, és Lando menti meg az egész csapatot.

Vader több ízben is kapcsolatba lép Luke-kal gondolatüzenet útján. Minden ilyen alkalommal közbeszól Yoda és Ben is. Az egyik ilyen gondolat-beszélgetés során tudja meg Luke Yodától, hogy van egy húga, és hogy Leia az.

Szerepel egy füves bolygó is, Sicemon, ahol a lázadók titkos támaszpontja található. Ezeken a rajzokon látható néhány látványterv a bolygóhoz:



Ezzel a helyszínnel kapcsolatban a forgatókönyv említ gigászi, levegőben repkedő bálnákat is. Ezt az ostoba ötletet 42 évvel később láthattuk megvalósulni az Ahsoka sorozatban.


Ezen a bolygón készíti el Luke a fénykardját, és itt szerez tudomást Han Leia küldetéséről. Han Luke-kal, Csubival és a droidokkal Leia segítségére indul. Lando nem az Ezeréves Sólyommal megy az űrcsatába, de a terv most is ugyanaz: a dzsungelben kommandózva Hanék kiiktatják a védőpajzsokat (meg a kommunikációt), hogy a lázadó flotta megsemmisíthesse a halálcsillagokat. Han ebben a vázlatban is Az ébredő Erőben bemutatott módon lép be a hold légkörébe: fénysebességgel.
Luke a dzsungelholdon kettévág néhány rohamosztagost, de elszakad Hanéktól, és egy lépegető veszi üldözőbe. Leiának közben megvolt a siklómotoros kergetőzés és az ewokokkal való találkozás is. Csubi, akár a filmben, egy ínycsiklandó falat révén aktivál egy csapdát, s így a csapat (Luke nélkül) az ewokok fogságába esik.

Veers tábornok, aki A Birodalom visszavág egy kivágott jelenetében meghalt (és a regény-változatban is olvasható a halála), itt él és virul. Ő küldi Luke-ot Vader színe elé.



Vader és Luke közösen utaznak a birodalmi fővárosba, hogy találkozzanak a császárral. Vader személyesen vezeti Luke-ot a felhőkarcolókkal teli városban a császár palotájához.



Vader nagyúr a bolygó mélyén levő trónterembe kíséri Luke-ot, ahol Palpatine várja őt. Mivel ez a trónterem jócskán a városbolygó felszíne alatt található, ezért láva veszi körül. Ez a láva-téma már A Birodalom visszavágban is tervben volt, ám végül A Sith-ek bosszújában valósult meg. Az alábbi festmény Ralph McQuarrie munkája, Luke és a császár találkozását mutatja:



Ebben a jelenetben Yoda és Ben szelleme is felbukkan, Luke-ot védve a császár villámaitól. Vader maga végez Palpatine-nal, akár a filmben, de most úgy, hogy belelöki a lávába. Csakhogy a császárral együtt saját maga is belepottyan, így mindketten meghalnak.
Közben a dzsungelben zajlik a csata az ewokoktól támogatott felkelők és a lépegetőket is bevető birodalmiak között. Hanék győznek, a lázadó flotta kipukkasztja a halálcsillagokat, ünneplés. Luke-nak megjelenik az apja, valamint Ben és Yoda, ám nem szellemként, hanem hús-vér formában. Mindhárman feltámadtak. Vége.


1981. április 10-én az amerikai mozik ismét bemutatták a Csillagok háborúját. Ez volt az az alkalom, amikor a film címe kiegészült a sorszámmal és az alcímmel: IV. rész: Új remény. Majdnem egy évet kellett várni A Birodalom visszavág premierje után, mire végre a Csillagok háborúja esetében is egyértelművé tették, hogy az nem az első rész.




Időközben A Jedi bosszúja kapcsán két gondolat is felmerült a szereplőkre vonatkozóan. Az egyik az volt, hogy Han Solo haljon meg egy önfeláldozós jelenetben (ez – mint tudjuk – Harrison Ford ötlete volt). A másik pedig egy új női szereplő, aki Lando szerelme lehetett volna.
Egyikből sem lett semmi.


1981. június 12-én végzett Lucas a nyers forgatókönyv-vázlat átdolgozásával. Továbbra is két halálcsillag épül, ám Leia immár nem kettő, hanem csak egy ágyúval akar tüzelni a holdról. A kommunikációs szatelit kilövése ugyanis már nem része a történetnek, csak a védőpajzs-generátor megsemmisítése.
Most már van neve Leiáék zsákmányolt űrkompjának: Tyderium. (A filmben Tydirium lett.) De a felkelők nem csak birodalmi űrkompot használnak a beszivárgásra, ugyanis a Had Abbadon fölött cikázó TIE-vadászok egyikét maga Wedge Antilles kormányozza. Ez érdekes ötlet szerintem; kár, hogy a filmből kihagyták a birodalmi vadászgépek közé beépült felkelő ászpilótát.



Jerjerrod arca még nagyobb, mint az előző verzióban, és érdekes módon ő mondja Vadernek, hogy „az Uralkodó korántsem ilyen derűlátóan ítéli meg a helyzetet”. (A „helyzet” jelen esetben Luke sötét oldalra csábítására vonatkozik.) Ez a filmben épp ellenkezőleg volt, Vader mondta fenyegetően Jerjerrodnak ugyanezt, bár egész más kontextusban.
Jerjerrod ráadásul tudja, és Vader tudomására is hozza, hogy Luke a Tatuinon tartózkodik.
Vader veszélyre figyelmeztető gondolatüzenetet küld Luke-nak, aki erre felriad álmából. Luke egyébként épp egy tatuini fogadóban tartózkodik, és két jawa főz neki pörköltet. Erről a jelenetről Joe Johnston készített illusztrációt:



Han kiszabadítása az előző verzióhoz hasonlóan történik azzal a különbséggel, hogy Artu nem oszt ki pisztolyokat a főszereplők között. Miután Jabbának és a sleppjének vége lett, Lando egy homokvihar közepette vezeti a többieket egy földalatti hangárhoz. Luke biztosítja Hant afelől, hogy nincs ellenére, ha összejön Leiával. Ezt követően viszont rajtuk ütnek a birodalmiak, és elrabolják Luke-ot. Miközben a birodalmi fővárosba szállítják, a fogoly Luke Yoda szellemétől megtudja, hogy Ben már nem tud segíteni neki, mert elmúlt az a képessége, hogy megjelenjen szellemként; nemsokára végleg eggyé válik az Erővel.
Vagyis eszerint a forgatókönyv szerint a Jedik szellemként való visszatérése csak ideiglenes képesség, afféle átmeneti állapot.

Ackbar admirális és Mon Mothma is szerepel most már a történetben (Ackbar az előző változatban is benne volt, de csak megemlítették a nevét).
A felkelők flottájához csatlakozva Han azt tervezi, hogy kiszabadítja Luke-ot Vader karmai közül. Pedig az akciót nem Vader szervezte, sőt, nem is tudott róla. A császár ugyanis egyáltalán nem akarja Vadert bevonni Luke átcsábításába, mert nem bízik benne. Luke elrablását maga a császár rendelte el. Amikor ezt Vader megtudja, tajtékozva kéri számon Palpatine-t. A császár persze nem tűri ezt, és fojtogatással dorgálja meg Vadert.

Ebben a változatban Palpatine trónterme a bolygó mélyéről a felszínre került, így nem láva szolgáltatja a hátteret, hanem egy csodás panoráma a városra. Ez Nilo Rodis-Jamero korabeli rajzán is látható, s hasonló kompozíció valósult meg A Sith-ek bosszújában:



Ettől függetlenül a láva mint helyszín megmaradt, ám ezúttal a császár trónja helyett Luke börtönének szolgál színteréül. Luke ott sínylődik egy nagy láva-tó közepén levő apró szigeten, amikor megjelenik Obi-Wan Kenobi. De nem szellemként, hanem hús-vér emberként. S mint ha ez nem volna elég, a szellem-Yoda is megjelenik. Így hárman szándékoznak legyőzni Palpatine-t, aki kisvártatva meg is jelenik a színen, nyomában Vaderrel. Ez után egy rémesen gagyi jelenet következik, melyben Luke és Vader párbaja közben azon megy a szájkarate Yoda, Ben és Palpatine között, hogy kinek nagyobb az ereje… Nagy szerencse, hogy ezt a gyermeteg jelenetet kihagyták a filmből.
Az viszont érdekes, hogy ebben a történetben Luke-nak nincs saját fénykardja. Luke a párbajhoz Vader kardját lopja el, Vader pedig a császártól kap kölcsön fénykardot.


1981. július 13-tól 17-ig, 5 napig, napi 10 órán át tartó megbeszélés-sorozat zajlott a Jedi bosszúja kapcsán George Lucas otthonában. A jelenlevők: Richard Marquand rendező, Howard Kazanjian producer, Lawrence Kasdan forgatókönyvíró és George Lucas atyaúristen.
A Birodalom visszavág előtt is volt hasonló konferencia (George Lucas és Leigh Brackett között zajlott), de míg amaz az első film után 6 hónapon belül, addig emez a második film premierjéhez képest 14 hónappal később zajlott, s már két forgatókönyv-vázlat készen is volt.
A konferencián elhangzottakat 268 oldalnyi jegyzőkönyv rögzítette. Ebből kiderül, hogy többnyire Lucas beszélt. Marquand mindenre lelkesen helyeselt, amit Lucas mondott (igazi nyaller…). Kasdan keresztkérdéseket tett fel Lucasnak, hogy elejét vegye minden logikátlanságnak és esetleges ellentmondásnak az előző két filmmel. Kazanjian pedig néhány rövid megjegyzéstől eltekintve szinte meg sem szólalt.

Néhány vicces párbeszéd is elhangzott a beszélgetések folyamán:
 – Kasdan: „A császár azelőtt Jedi volt?”
 – Lucas: „Nem, politikus volt. Richard M. Nixon volt a neve.”

Kicsit később:
 – Lucas: „Hogy ki az a bizonyos másik, azt Yoda magyarázhatná el Luke-nak. Vagy Ben. Legyen inkább Ben, aki elmondja neki!”
 – Kasdan: „Ben nem is tud a másikról.”
 – Lucas: „De, Ben tud róla.”
 – Kasdan: „Akkor hogyhogy a Birodalomban azt mondja, hogy Luke az utolsó reményük? Yoda mondja, hogy van még egy másik is.”
 – Lucas: „Mert Ben semmibe veszi a nőket. Egy hímsoviniszta disznó.”

Még később:
 – Lucas: „Luke találkozik Vaderrel, és megpróbálja a jó oldalra visszacsábítani. De Vader azt feleli: Nem állok át hozzád, az Uralkodó színe elé viszlek.”
 – Kasdan: „…egyébként is már az összes ruhám fekete…”


A konferencia eredményeként született meg a történet azon formája, amit a filmben már mi is ismerünk.
Lawrence Kasdan ötletei:
  • Ne két halálcsillag legyen, mert egy is elég!
  • Leia idegen nyelven beszél Jabbához.
  • Leia öli meg Jabbát.
  • Luke a fénykardját R2-ben rejtette el.
  • Más színe van Luke új kardjának (nehogy a nézőközönség azt higgye, hogy ez a kard ugyanaz, mint amit a Felhővárosban Luke elveszített).
  • Yoda meghal.
Howard Kazanjian ötlete:
  • Han vak a kiolvasztás után.
George Lucas ötletei:
  • Lucas ötlete volt (rajongói levelek százainak hatására), hogy mégse A Jedi bosszúja legyen a cím, hiszen egy Jedi nem áll bosszút senkin.
  • Luke a sivatagi szkiff fedélzetén az új fénykardjával harcol.
  • Han véletlenül üti meg Boba Fett hátirakétáját, aki ettől berepül a sarlakk szájába.
  • Mégsincs lávás helyszín, mert bár jó az ötlet, de nem ésszerű, hogy mit keres a Birodalom központjában láva.
  • Minden jelenet, ami a császárral kapcsolatos, a Halálcsillagon játszódik, a Had Abbadon bolygó helyett. Sőt, azt is Lucas találta ki, hogy Had Abbadon egyáltalán ne is szerepeljen (Kasdan nem értett egyet vele; szerinte a Birodalom központjául szolgáló városbolygó sokkal érdekesebb egy újabb Halálcsillagnál.)
  • Vader halálosan megsérül a császár megölésekor, és a haldoklása közben Luke leveszi a sisakját.
Richard Marquand ötletei:
  • Lando már eleve Jabba palotájában van, elvegyülve az őrök között.
  • Leia fejvadásznak öltözve láncon vezeti Csubakkát Jabba színe elé.
  • Leiát – immár rabszolgaruhában – Jabba láncon tartja.
  • Lando az Ezeréves Sólyommal repül a csatába.

Ezen a képen Nilo Rodis-Jamero jelmeztervező rajzai láthatók Leia rabszolgaruhájáról. Kicsit szabadjára engedte a fantáziáját: az egyik képen a láncra vert Leia száját még be is tömte.



A sztorikonferencián természetesen számtalan olyan ötlet is felmerült, amiket aztán elvetettek.
Kasdan ötletei:
  • Lando haljon meg! Önként vállalkozzon egy fontos feladatra, amit hajtson is végre, de aztán Vader ölje meg!
  • Luke haljon meg, és Leia vegye át a helyét! (Kasdan mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy valamelyik főszereplő haljon meg, mert így több érzelem kerül a filmbe. Lucas viszont félt, hogy ezáltal a közönség nem egy boldog-vidám filmet kap, és minden néző csalódott lesz. Meg egyébként is, ez egy tündérmese, itt semmi rossz nem történhet.)
  • Egyáltalán ne is legyenek ewokok! (Szimpatikus nekem ez a fickó.)
  • Ha már mindenképp lenniük kell ewokoknak, akkor legalább a bolygójuk legyen felrobbantva! (Nagyon szimpatikus.)
  • Vader a maszkja alatt egy ősz szakállú öregember.
Lucas ötletei:
  • Han ne csak vak legyen a kiolvasztás után, de részeg is! És hiányozzanak a lábai, mert azokat nem sikerült kiolvasztani!
  • Luke rohamosztagosnak vagy birodalmi tisztnek álcázva jusson el a császárhoz!
  • A felkelők foglalják el a Halálcsillagot, és azzal semmisítsék meg Had Abbadont, a Birodalom központját!
  • A felkelők egyenesen Had Abbadont támadják meg, és egy gigászi felszíni csatát lássunk, több fontos megsemmisítendő célponttal, bombázásokkal, stb. (Nagy kár, hogy ezt az ötletet elvetették, mert ez egész jól hangzik szerintem.)
  • Vader és a császár egymást fojtogassák!
  • Luke a film végén (miután a császár és Vader is meghalt) vegye fel Vader sisakját, s a sötét oldalra átállva ő legyen az új gonosz császár! (Kasdannak tetszett ez az ötlet.)
Marquand ötlete:
  • Luke folytassa a tréningjét Yodánál, mielőtt az meghal! Pl.: álljon kézen egy ujjon!

Elhangzott Lucastól egy olyan javaslat is, hogy a film végén az ünnepség ne csak az Endoron zajlódjék, hanem egyszerre az egész galaxisban. Ez az ötlet végül az 1997-es felújított változatban valósult meg, majd a 2004-es DVD-kiadáson még egy helyszínnel bővült.



George említett néhány olyan dolgot is, aminek viszont évekkel később az előzmény-trilógia készítésekor ellentmondott. Például:
  • Yoda Jediket képez ki, de ő maga nem harcolt sosem. Ő inkább csak tanító, nem igazi Jedi. Nem is lenne túl jó harcban, Darth Vader ellen semmiképpen.
  • Anakin egyenként vadászta le a Jediket. Akivel közös küldetésre ment, azt hátba támadta.
  • Miután Obi-Wan legyőzte Anakint (levágva kezét-lábát, és a lávában hagyva, akár a 24 évvel későbbi filmben), utána látogatja meg Anakin feleségét, és közli vele, hogy mi történt. Addigra ez a feleség (még nincs meg a Padmé név) már megszülte az ikreket, akik kb. hat hónaposak. Ben javaslatára a gyerekeket elválasztják egymástól, és míg Obi-Wan a Tatuinra megy Luke-kal, addig Leia és az anyja az Alderaanra költözik. Ott éldegélnek, mikor Leia kétéves korában az anyuka meghal, s ekkor fogadja örökbe Leiát a király. Így lehetséges, hogy Leia emlékszik az igazi anyjára.

(Mellesleg a megbeszélésen Lucas konzekvensen lézerkardot emlegetett, nem fénykardot.)


1981. augusztus 5-én készült el a megbeszélteknek megfelelően egy jelenetről jelenetre leírt összegzés a történet legújabb változatáról. Ezzel a vázlattal a hóna alatt utazott vissza Amerikából Angliába Richard Marquand, hogy a londoni Elstree stúdióban zajló munkálatokat felügyelje. Csodálkozva vette tudomásul, hogy míg ő a Föld másik felén sztorikonferenciázott, addig a brit jómunkásemberek javában dolgoztak a lávás helyszín díszletének megvalósításán.



Marquand gyorsan leállította őket, mondván, hogy láva most már nem fog szerepelni a filmben.


1981. szeptember 21-én fejezte be Lawrence Kasdan a sztorikonferencián elhangzottaknak megfelelő forgatókönyv írását. (Bár ez már sorrendben a harmadik forgatókönyv, mégis másodikként tekintettek rá, mert a tényleges második csak az első átdolgozása volt.)
A 106 oldalas írás majdnem teljesen megegyezik a filmmel, de néhány különbség azért még akad benne. Az Endor hold neve például Jus-Endor. Luke hutt nyelven beszél Jabbához. Luke Yodától tudja meg, hogy az apját Anakinnak hívták. (Ez szerintem nem jó ötlet; oké, hogy Owen bácsi nem sokat mesélt Luke-nak az apjáról, de a nevét azért csak megmondta neki!)
Luke nem csak úgy magától érez rá, hogy Leia a húga, hanem Ben vezeti rá őt erre a következtetésre, megemlítve az alderaani királyi családot. Artu is megrökönyödik ezen fordulat hallatán.
Luke annyira mérges Benre, hogy fénykardot ránt ellene. Ben viszont csak kineveti. Vader nagyúr (akinek a maszkja alatt ősz szakálla van) nem a tátongó mélységbe dobja le a császárt, hanem az ablakon át kihajítja az űrbe.
Számomra a legnagyobb érdekesség viszont az, hogy e szerint a forgatókönyv szerint Ben Kenobi nem más, mint Owen bácsi testvére (ez egyébként a film regényváltozatában is olvasható).




1981 őszén készült Roy Carnon sztoribordja. Az egyik rajzán látható egy olyan jelenet is, melyben Vader nagyúr megszerzi Luke fénykardját, s így egyszerre két karddal támadja őt.



Ilyesmi végül nem volt a filmben, de valami hasonlót biztosan leforgattak, mert egy röpke pillanatra lehet látni Luke fénykardjának markolatát Vader bal kezében.




1981. november 1-jén végzett Lucas a Kasdan-féle második forgatókönyv átdolgozásával. A 105 oldalas írás egyik legfontosabb újítása, hogy a címe most már nem A Jedi bosszúja, hanem A Jedi visszatér.



Főként a párbeszédeken módosított, Jus-Endorból csak simán Endor lett, és a fejvadásznak beöltözött Leia hődetonátorral fenyegeti Jabbát. Új jelenet az Oola nevű táncosnő szerepeltetése és végzete: a Jabba tróntermének padlóján levő rejtett csapóajtó kinyílik alatta, és a szerencsétlen lány a mélybe zuhan (mi nézők akkor még nem tudjuk, hogy mi vár rá odalent).

Oola jelmezét Nilo Rodis-Jamero úgy tervezte meg, hogy az egy szado-mazo szexfilmbe is beillene. A Jedi visszatérben azért végül kicsit visszafogottabb lett a jelmez, bár nem sokkal.



A legérdekesebb dolog ebben a piszkozatban, hogy az egyik párbeszédből kiderül: Anakin apja is Jedi volt.
Ez remek bizonyíték arra, hogy George fejében korántsem volt még tiszta, hogy mi is lesz majd az előzmény-trilógia cselekménye. Az hagyján, hogy ezek szerint a Jediknek még mindig simán lehettek gyerekeik (mint egy korai Csillagok háborúja vázlatban is), de Anakint egyáltalán nem a midikloriánok nemzették.


1981. december 1-jén készült el Lawrence Kasdan a harmadik forgatókönyvvel (ha az átdolgozásokat is figyelembe vesszük, akkor ez már az ötödik). Érdekes, hogy a cím ismét A Jedi bosszúja lett, pedig az előző változatban már A Jedi visszatér volt érvényes.
Ezen 107 oldalas írás alapján kezdték el a forgatást a következő év januárjában. Minthogy ezt a forgatókönyvet sokszorosították a stáb tagjai között, ezért – a fontosabb meglepetések kitudódását megelőzendő – szándékosan kihagyták belőle a Leia-Luke testvéri viszonyt és Vader halálát. Sőt, Kasdan egy kamu-jelenetet is beleírt, amiben nem Vader, hanem Luke dobja le a császárt a mély szakadékba.


1981. december 13-án James Earl Jones képviseletében Lucy Kroll levelet küldött George Lucasnak, melyben az iránt érdeklődött, hogy az új filmben is igényt tart-e Jones-ra mint Varda hangjára. (Igen, a hölgy nem tudta Vader nevét helyesen leírni, így Varda lett belőle.) Továbbá arra is kíváncsi volt, hogy a többi 6 filmben is szükség lesz-e Jones szolgálataira.
Ezek szerint már 1981-ben köztudott volt Lucasról, hogy összesen 9 részt tervez elkészíteni.


1982. január 11-én, hétfőn volt a legelső forgatási nap, éspedig a londoni Elstree stúdióban, a cím pedig még mindig A Jedi bosszúja volt. Harrison Ford néhány nappal korábban iszonyú hátfájás miatt még tolószékben közlekedett, Mark Hamill kocsiját a forgatás kezdete előtti éjjel ellopták, Carrie Fisher pedig a fűtőtest meghibásodása miatt majdnem gázmérgezést kapott, szóval mindhárom főszereplőre rájárt a rúd, de sikeresen felvették a homokvihar-jelenetet (immár nem földalatti hangár szerepelt a forgatókönyvben, mint néhány változattal korábban, de a homokvihar benne maradt a történetben). Ez volt az egyetlen jelenet a filmben, amihez az életnagyságú Ezeréves Sólymot használták.



A felvétel után a Sólymot elégették az udvaron. A homokvihar-jelenetet pedig végül kivágták a filmből.


Nem csak a forgatókönyvíró Lawrence Kasdan gondolta úgy, hogy az ewokokat inkább hanyagolni kéne, de az ILM munkatársai sem repestek az örömtől, amikor meglátták a már elkészült londoni felvételeket a plüssmackókról. Az alábbi, Joe Johnston által 1982. május 4-én rajzolt sztoribord szerintem jól kifejezi az ILM-esek ewokok iránt táplált érzelmeit:



A képaláírás tanúbizonysága szerint ők is nevetségesnek találták, hogy a macikák botokkal le tudják győzni a high-tech birodalmi elitkatonákat.


1982. december 17-én George Lucas most már visszavonhatatlanul elvetette A Jedi bosszúja címet, s a végleges cím A Jedi visszatér lett. (Összesen 5-ször változtatgatták a címet a bosszú és a visszatérés között.)


1983. április 9-én tesztvetítést tartottak, melynek során a nézőközönség láthatta azt a jelenetet is, amiben Luke egy barlangban elkészíti a fénykardját.



A jelenetet nem sokkal a tesztvetítés után kivágták a filmből. Amit viszont nem láthatott a teszt-közönség, az az a snitt, amelyben R2-t és C-3PO-t kiemelik a homokból. Ez a felvétel ugyanis akkor még nem létezett, de április végére pótolták.



Ezzel elkészült a Csillagok háborúja VI. rész: A Jedi visszatér. 1983. május 25-én mutatták be először (nem számítva a tesztvetítést). A közönség számára kiderült, hogy Vader az előző részben nem hazudott: tényleg ő Luke apja. Ebben a filmben hangzott el először Anakin neve. Fény derült arra is, hogy Luke és Leia testvérek. És az is nyilvánvaló volt, hogy ha valaha elkészül az első három epizód is, akkor annak tuti nem Luke lesz a főszereplője (hiszen egy farmerkölyök unalmas hétköznapjairól nemigen lehet 3 kétórás filmet forgatni), vagyis sejthető volt, hogy az egész nagy sztori igazi főszereplője Darth Vader (illetve Anakin Skywalker).

10 év telt el az első, kezdeti vázlatok, jegyzetek születése óta. A fentiek alapján (beleértve a cikksorozatom első és második részét is) számomra teljesen nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem volt előre kitalálva a teljes Csillagok háborúja: Luke nem volt Vader fia, Leia nem volt Luke testvére, stb.
A régi sztorivázlatokból ugyan át lett emelve számos momentum és számtalan név az előzmény-trilógiába (hercegnő udvarhölgye mint hasonmás, prófécia a megmentőről, padawan kifejezés mint Jedi-növendék), de ez még korántsem azt jelenti, hogy az első hat epizód csisszre ki volt találva már jó előre, csak a technikai korlátok miatt Lucas a második trilógiát kezdte el elkészíteni.

Viszont még mindig fennáll a kérdés: miért lett Vader neve „Apa”? Ha nem valakinek az apjának szánta Lucas, miért épp úgy nevezte el, hogy hollandul apát jelentsen?



Bár szerintem inkább az a kérdés, miért épp a holland nyelvhez nyúlt. Nem lehet, hogy ez csupán véletlen egybeesés? Egy jól hangzó név egy másik nyelven éppen jelent valamit. Ez csak szándékos lehet? Akkor, ezen logika mentén az 1980-as, olasz Heroin című krimi női főszereplőjének azért Pina a neve, mert a film írója tudta, hogy ez a szó egy közép-európai nép nyelvén éppen azt jelenti, hogy pina?



Charles Lippincott, a Csillagok háborúja marketingese 1976-ban kérdezte Lucast a nevek születéséről. Darth Vader is szóba jött, természetesen. George válasza az volt, hogy ez csak úgy a semmiből jött. A „dark”, a „water”, a „death” és az „invader” szavakkal játszott, amint ezen a jegyzeten is látszik:



Ezekből alakult ki a Darth és a Vader. A Darth tetszett neki, de a Vaderben nem volt biztos, így gondolkodott még sok minden másban is: Darth ez, Darth az, Darth amaz. Még olyan is eszébe jutott, hogy Darth Wilson, sőt: Darth Smith!
(Elég érdekes volna a Sith sötét nagyurát Wilson vagy Smith néven ismerni…)



Sőt, még az is lehet, hogy George egykori iskolatársa, Gary Vader volt a név ihletője. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a holland egyezés puszta véletlen.


Frissítve: 2024. január 7.

13 megjegyzés:

  1. Köszönöm neked mind a három rèszt ès a belè fektetett munkát. (Meg a belinkelt forgatóköny változatokat)
    Azt mind vègigolvastad?😜
    Ennèl jobb írást a tèmáról keresve sem találni a messzi messzi galaxisban az tuti! 😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz a hozzászólást! Hát, jó pár hónapba telt ezt összehozni. Volt erre egy külön jegyzetfüzetem. :)

      Törlés
  2. Köszönöm én is a szerző munkáját.
    A legjobb írás amit eddig olvastam a témáról. 👍

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó írás! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi.
      A következő téma Han Solo előzménytörténete lesz George Lucas szerint. ;)
      Kíváncsi vagyok, hogy abból mi valósul meg a jövő decemberi filmben.

      Törlés
  4. Kiváló cikk, + egy kis kritika: "A New Hope" magyarul "Egy új remény", nem "Új remény". A "skiff" magyarosan "dereglye". Egy olyat is tudok a Vader névről, hogy Dark Father = Sötét Apa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólást. Igen, az "Új remény" és az "egy új remény" között én is vacilláltam. A régebbi írásaimban (ha olvastad) "Egy új remény"-t írtam, mert tényleg mindenhol azt látni, hogy ez a film magyar címe. Port.hu, imdb.com meg még talán a DVD borító is ezt írja.
      Viszont: ha magát a filmet nézem, a felolvasó magyar hang "új remény"-t mond, névelő nélkül. Tehát maga a film ezzel a címmel megy. :) És jobban is hangzik így. ;)

      A hajók pontos megnevezésével nem vagyok tisztában, de az egész biztos, hogy a magyar nyelvbe már beépült a "szkiff" szó. (Valahogy úgy, mint a "fájl".)

      A Sötét Apát meg hagyjuk.. :) Vadernek semmi köze az apához. :D

      Törlés
  5. Köszönjük az összeállítást! Nem lehetett kis munka!

    Nekem mindig gyanús volt ez az elmélet, hiszen a 4. rész annyira szép, és kerek, hogy egyáltalán nem igényelt sem folytatást, sem előzményeket. Pont, mint a régi mesék a lovagról, amelyik megmenti a hercegnőt a sárkánytól.

    Sokkal inkább úgy érzem, hogy ahogy elindul Lucas fantáziája, képtelen volt leállni. Képtelen volt azt mondani, hogy állj, ennyi legyen a történet, és ne tovább. Ezt ugye láthatjuk az utólagos foltozgatásokon is. Így folyamatosan jöttek az ötletek. Aztán szembe jött a szűk költségvetés. És ugye az elején még azt se hitte senki, hogy a film egyáltalán nyereséges lesz..
    A későbbi filmek inkább felhasználták azokat az ötleteket, amiket Lucasnak félre kellett lennie.

    A dolgok inkább fordítva történtek. Lucas nem 9 részt álmodott meg. Hanem a fejében annyi minden volt, ami végül 9 részbe fért bele.

    Én arra lennék kíváncsi, hogy mi történt a Jedi visszatér után? Miért kellett 20 évet várni az előzményekre? Nem a technikai korlátok miatt, az biztos.. Lucas miért inkább az Ewok karavánt, majd más filmeket készített? Miért mostanáig kellett várni, hogy évente legyen új Star Wars?
    Én annak idején nagyon irigy voltam a Star Treckre, hogy az bezzeg vég nélkül folytatódik, csak az SW állt meg 3 részben... És szerintem igazán mázli, hogy végül elkészült az előzmény trilógia, majd pedig a Disney felkarolta a történetet. Függetlenül attól, hogy ezek az új részek mennyire lettek jók vagy rosszak..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A feltett kérdéseidre választ kapsz az "Évről Évre" és a "George Lucas - Galaxisokon innen és túl " c. könyvekben. Az előbbit épp most olvasom és a trilógiák közt járok, ha elolvastam és nem felejtem el, leírom, miért kellett várni ennyit. Legalább is ami a filmet illeti, mert könyvben, videójátékban voltak megjelenések.

      Szerintem a szünet nem gond, mert kell az is.
      Ma már sok minden a pénzről és egyének kiváltságairól szól, remélem tényleg szakmaiság van a mostani Star Wars háttere mögött - legyen az bármilyen kiadvány.

      Mi rajongók úgy sem tudunk beleszólni, csak fogyasztani vagy nem.

      Törlés
  6. Köszönöm, zseniális ez a cikk. Azt hittem szinte mindent tudok már, de tévedtem, számtalan újdonsággal szolgált.

    Egy kérdésem viszont van, hátha tudsz róla valamit: hogy történt Gary Kurtz kiszállása?

    Mikor derült ki, hogy Lucasnak a merchandising lett a fontos? (Ezt a dolgot nem nagyon hangsúlyozod, de állítólag alapjaiban befolyásolta a sztorit.)



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szevasz! Kösz a kommentet. :) Kurtz kiszállásáról ebben a cikkben olvastam nemrég:

      http://bit.ly/2mXNW3R

      Nem tudom, hogy Szűcs Gyula honnan szedi az infóit, de biztos nem csak a hasára csapott. A magam részéről viszont úgy gondolom, hogy Gyula azért szeret túlozni, ez már nem egy Star Wars-os cikkéből kiderült számomra, amikor még az indexen írt. :)
      Ehhez az írásához Kurtz témájában az alábbiakat fűzném hozzá:

      "[Lucas] háromszor annyi időt tölt a merchandise osztályon, mint amennyit a forgatókönyvírásra szán"
      Ha most konkrétan a Jedi visszatérről van szó, akkor ez egy elég hülye megjegyzés. Egyrészt, miért is kéne neki forgatókönyvírásra szánnia az időt, ha erre ott van Lawrence Kasdan? Másrészt, ennek ellenére Lucas is írt Jedi forgatókönyvet, nem is egyet. Az első 97 oldalas lett, a második ugyanaz átdolgozva, azután jött Kasdan irománya, amit aztán Lucas ismét átdolgozott (ez már 105 oldal). Ez alapján elmondható, hogy Lucas igencsak sok időt töltött a forgatókönyvvel még úgy is, hogy Kasdan a rendelkezésére állt. Mindazonáltal azt sem tartom kizártnak, hogy Lucas a merchandising érdekében talált ki ezt-azt, de azért a fenti mondat mindenképp túlzás.

      "Kurtz A Jedi visszatér előkészületei idején szóvá is tette, hogy klisé lenne a Halálcsillag újjáépítése"

      Hát nem tudom... Amikor az új Halálcsillag ötlete megszületett, akkor Kurtz nem is volt jelen. Neki addigra már semmi keresnivalója nem volt Lucas háza táján, hiszen addigra rég Kazanjian lépett a helyébe. Ettől még persze lehet, hogy kapott némi infót a sztoriról Kurtz is, meg aztán tehetett is megjegyzést, de valószínűleg a kutyát nem érdekelte.
      Kurtz funkciója a Jediben tudomásom szerint pusztán annyi volt, hogy forgatás közben fényképeket készített. (Ez volt a mániája már a Birodalom forgatásakor is. Carrie ki is gúnyolta emiatt. Legalábbis valamiféle kötekedő megjegyzést tett neki, hogy a producerkedés nem csak fényképezgetésből kellene álljon.)

      "Lucas kirúgta Kurtzot és Howard Kazanjiant igazolta le a helyére producernek a Jedihez"

      Ez végül is igaz, de pont nem a fentiek után következett be ez az esemény, hanem előttük. Sőt, tulajdonképpen Kurtzot már a Birodalom visszavág előkészületeinél le akarta cserélni Lucas Kazanjianra, csak Kurtz visszakönyörögte magát. Aztán a Birodalom készítésének vége felé már Kazanjian egyre jobban teret kapott, Kurtz meg egyre inkább ki lett szorítva.
      Mire a Jedi előkészületei következtek, addigra Kurtz és a véleménye nem volt sehol, leszámítva a fényképezgetést. Amúgy Kurtz nem bunkózott az utódjával: a Jedi forgatásának első napján telexen üzent Kazanjiannak, hogy az Erő legyen vele. :) Pedig az a mód, ahogyan megtudta, hogy ki van rúgva, az nagyon nem volt elegáns.
      Kurtz bement az irodába, hogy na kezdjük a munkát. Kazanjian finoman szólt neki, hogy "te ebben nem veszel részt. George nem mondta?" - "Nem."

      Szóval erről ennyit. :)

      Törlés
  7. Szia!

    Én inkább ezt a mondatot ragadnám ki:

    "Kurtznak az már nem tetszett, hogy Lucas aszerint írogatja át a Star Wars-filmek sztoriját, hogy milyen akciófigurákból tud majd többet eladni"

    Van egy olyan érzésem, hogy ebben az ügyben korántsem Kurtz volt a gyökér, tekintve, hogy a Jedi Visszatér azért akárhogy is nézzük, egy tökéletesen családi szórakozása és játék biszbasz eladásara hangolt film lett - messze a leggyengébb a trilógiából. (Azt meg végképp nem hinnám, hogy Kurtz nem csinált semmit és hogy a filmek nem viselik a keze nyomát.)

    Ha nagyon gonosz akarnék lenni, a Jedi Visszatér sztori már annyira szar, hogy már-már előrevetíti a Baljós Árnyakat. (Mondjuk a filmtörténelem legalját az Ébredő Fost semmi nem vetítette előre, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen szemetet meg mernek csinálni.)

    Számomra a legenda, az igazi Star Wars a Csillagok Háborúja és a Birodalom visszavág. Sajnos után végképp beindult a pénzgyár.

    Persze megértem Lucas frusztrációját, amiért az egészet eladta, hiszen bármihez nyúlt, leköpték érte, de ő meg azt nem érti, hogy 77-ben forradalmasította a filmipart, majd forradalmasította a filme mechandisinget (ami már nem éppen pozitív), majd 99-ben megásta a filmipar sírját.

    VálaszTörlés