2019. február 8., péntek

A Jedi visszatér vélemények 1983-ból

Azt hinné az ember, hogy a nyolcvanas években nem létezett internetes fórumozás Star Wars témában (és semmilyen más témában sem). Alig voltak otthoni használatú számítógépek, az internet gyerekcipőben járt, tehát az akkori rajongók biztos nem netes fórumokon osztották meg egymással a véleményüket, elméleteiket és kritikáikat.

Pedig de.

Igen szűk rétegről van szó ugyan, de bizony néhány amerikai egyetemista olyan hírolvasó illetve levelező kliensen írogatott egymásnak, ami az internetes fórumozás ősének tekinthető. Ennek az 1980-ban indult számítógépes hálózatnak a neve: USENET.

(Érdekes, így leírva akár az "üzenet" szó is kiolvasható belőle.)

1995-ben archiválni kezdték a posztokat, s 2001-ben az egész gyűjtemény a Google kezébe került, így ma is megtalálható.
Szürreális élmény olvasgatni azokat a hozzászólásokat, melyeket a Csillagok háborúja-rajongók írogattak sok-sok évvel ezelőtt, amikor A Jedi visszatér volt az épp aktuális film.




A Birodalom visszavág premierje után a rajongók legfontosabb kérdése az volt, hogy Darth Vader vajon igazat mondott-e Luke-nak. De ezen kívül az is borzasztóan foglalkoztatta őket, hogy vajon ki lehet az a bizonyos "másik", akiről Yoda említést tett.
Három évvel később, néhány hónappal A Jedi visszatér premierje előtt ezzel kapcsolatosan szavazást is indítottak a Useneten. A szavazás eredményét 1983. február 1-jén tették közzé. 54 szavazatból relatíve alacsony szavazatszámmal (alig több mint 16%-os aránnyal) Leia nyerte meg a szavazást. Második helyen (11%-kal) Han Solo állt. Szóba jött még Boba Fett, egy eddig ismeretlen szereplő, Lando Calrissian, Darth Vader, Wedge, Leia és Luke fia, Leia és Han fia, Luke apja és Luke egy elfeledett rokona is. Majdnem a szavazók 2%-a szerint nem fog kiderülni A Jedi visszatérből a "másik" személye, és akadtak persze komolytalan szavazók is, akik olyan voksokat adtak, mint pl. Luke levágott keze, Mr. Spock és Obi-Two Kenobi.
Aztán persze eljött a premier napja, és kiderült, hogy azoknak volt igazuk, akik Leiára tippeltek. :)
Természetesen ezután a legtöbb téma magáról az új filmről szólt, rengetegen leírták a véleményüket róla.

1983. május 28-án, azaz 3 nappal a premier után tette közzé a Mark Terribile nevű rajongó a meglátásait a filmről. A vizuális effektusokat dicsérte, különösen Jabba bárkája tetszett neki. De a rövid kis pozitív kritika után írt nem kevés negatívat is. Szerinte az Új remény és A Birodalom visszavág önmagukban is megállják a helyüket, de ez a film nem. Másokkal ellentétben, akik szerint Mark Hamill gyenge színész, Terribile szerint egyedül ő kapott a filmben hihetően megírt szerepet. A fontos jelenetek közül sokat nem tartott életszerűnek. Szerinte például Leia túl könnyen fojtotta meg Jabbát, de még ezen kívül is számos példát írt arra, mit nem tartott reálisnak. Nem értette továbbá, hogy ha Yoda a halálos ágyán azt mondja Luke-nak, hogy már nincs mit tanulnia tőle, akkor miért akarta A Birodalom visszavágban, hogy maradjon. Azt sem értette, miért nem tűnt el a jó oldalra visszatért Anakin teste a halálakor. Hozzátette:
"És aztán ott voltak azok a jelenetek, amikben a szőrös kis emberkék megsemmisítik a kétlábú tankokat (vagy minek nevezik őket). Hat vagy hét módot is találnak rá, ez már kicsit TÚL sok a humoros közjátékból."

Sok-sok további kritizálás után a hozzászólása vége felé végre valami jót is írt:
"Obi-Wan magyarázata arra, hogy valójában nem is hazudott, hihető volt -- talán azért, mert ezt én magam is így írtam volna meg."

1983. június 2-án írta Allyn Fratkin az alábbiakat:
"Múlt pénteken láttam a filmet, és be kell valljam, bár nagyon tetszett, a vége hagyott némi kívánnivalót maga után. Szerintem *túl* vidám volt, és előre lehetett tudni, hogy a jó fiúk győznek (sértetlenül, vagy csak kis sérüléssel - kivéve néhány Ewokot), a rossz fiúk pedig mind meghalnak. Legyél már kicsit komolyabb, George! Legalább néhány főszereplő meghalhatott volna a csatában, hogy megmentsék a felkelőket."

1983. június 3-án Brad Templeton is hozzászólt. Neki tetszett A Jedi visszatér, de nem annyira, mint a másik két epizód. Úgy érezte, a film túl sok szálat igyekezett elvarrni, és sokkal kevesebb fantáziát látott benne. Azt írta:
"Nem volt benne semmi meglepetés. Szóval Leia az - subidú. Szóval Vader igazat mondott - tralala! Nem mintha ezeket a dolgokat megjósoltam volna, de csak azért nem, mert túl nyilvánvalóak, és a TESB alapján azt gondoltam, Lucas szereti a nagy meglepetéseket."
Brad aztán sok-sok kérdéssel folytatta:
"Mit keres egy sztenderd birodalmi trónteremben egy kényelmesen elhelyezett reaktorakna? Milyen extra ereje van a császárnak, hogy villámokat tud szórni az ujjából? Eddig sosem láttuk, hogy az Erő ilyenre is képes. És egyáltalán ki a császár? Neki is erőérzékeny a családja? Ő is a Skywalker klán tagja? És mi a helyzet Obi-Wan családjával? Szerintem Owen bácsi és Beru néni igazából nem is rokonai Luke-nak. És hol volt Leia az apukája temetésekor? Hannak és Leiának lesz majd gyereke, és ő lesz az új top-Jedi?"

1983. június 7-én Robert Amsler hosszasan ecsetelte a gondolatait a filmről. Ő is kevésbé tartotta meglepőnek a történetet, s szerinte több jelenet inkább csak rutinmunka volt, újítások nélkül.
"Mindenesetre... nem volt olyan rossz. Egy kis nosztalgiát éreztem, amikor kiléptem a moziból. Örülök, hogy többet mutattak Leiából (egy anyajegyet láthattam a háta jobb oldalán, amikor megfordult? Nemtom.)"
Robert jól látta, tényleg ott van Carrie anyajegye. :)
Robert ezután a Jabba tróntermében látható idegen lényeket kritizálta, egyáltalán nem tartotta élethűnek őket.
"A kék elefánt orgonista inkább nézett ki egy puha szobornak, mint egy igazi élőlénynek. A többiek közül is sok úgy nézett ki, mint a kitömött állatok - nem tűntek valódinak."
Robert azt is leírta, mennyire tetszettek neki a lépegetők, de a siklómotorokat eléggé bizarr ötletnek tartotta. Azon morfondírozott, hogy vajon építettek-e beléjük valami szerkezetet, amitől automatikusan kikerülik száguldás közben a tárgyakat, mert különben nagyon balesetveszélyesek volnának. Azután azon elmélkedett, hogy csak Luke számára voltak-e láthatók a Jedi szellemek.
"Lehetséges, hogy valójában BENNE VANNAK Luke fejében, elméjében, szellemében, stb. Talán halálukkor beléje olvadtak?"
Természetesen neki is volt még további negatív véleménye a filmről:
"A vége nagyon elcsépelt. MÉG EGY Halálcsillag felrobban. ILYEN történetet én is tudok írni."
Azután a következőképpen folytatta:
"Elég változatosak a reakciók, amiket hallok. Úgy tűnik, a többségnek tetszik. Azt gyanítom, hogy csak a kemény mag csalódott. [...] Ez a film gyengén valósítja meg a SW eposzt, de a története nem volt olyan rossz. Szerintem van okunk azt hinni, hogy Lucas még AZELŐTT találta ki, mielőtt a pénz hatalmának sötét oldalára került -- és mindent megtett, hogy minél több pénzzé tehető muppet figura legyen a filmben, minél több cukiság, minél több eladhatóság. [...] Szerintem a JEDI csak az első két film miatt lett sikeres."

Egy Michel nevű felhasználó írta a következőt 1983. június 13-án:
"Eleinte nem tetszett, de aztán a közepe felé megváltozott a véleményem, amikor már megszoktam az émelyítően cuki Ewokokat (szinte rájuk volt írva, hogy Új Star Wars Játék). [...] Zavaró volt, hogy a nézők hangosan röhögtek, valahányszor egy rohamosztagos belerohant egy fába a motorjával. A végén már úgy éreztem, hogy egy élőszereplős Gyalogkakukk rajzfilmet látok. A halálnak ezt a könnyed megközelítését tovább erősítette, amikor a végén a jófiúk visszatértek hologramként. Elpatkoltál? Semmi gond, csak kicsit átlátszó leszel, ennyi az egész."
Michel így folytatta:
"Tényleg azt kellett végignéznünk, hogy *még egy* Halálcsillagot felrobbantanak?
Legrosszabb jelenet: Pizza, a hutt megfojtása egyszerűen nem volt meggyőző. Az a lánc még csak bele sem vágott a nyakába (ha az egyáltalán a nyaka volt).
Legjobb jelenet: amikor Luke levágja DV kezét, látja az alkatrészeket, aztán a saját mechanikus kezére pillant, és elgondolkodik, hogy talán a császárnak igaza van a sorsával kapcsolatosan."
Michel ezzel a mondattal fejezte be a hozzászólását:
"A RotJ-nak megvannak a maga pillanatai, de azt hiszem, kiapadt a SW filmek iránti szomjam."

1983. június 17-én Shane írt egy igencsak hosszú véleményt. Ő előző este látta a filmet, és rendkívüli csalódottságáról számolt be.
"Egy csomó jó dolog volt benne, de túl sok ostobaság is. Furán hangozhat, de ezt sokkal kevésbé éreztem valóságosnak, mint az első kettőt."
Elsősorban az idegen lények hihetőségét kritizálta. Különösen a Jabba palotájában szereplőket. Még magát Jabbát sem találta eléggé realisztikusnak.

"Viszont az a fickó, akinek csápok nőttek ki a fejéből, az jól sikerült."

Shane azután a fénykardos akciózást is kritizálta:

"Én vagyok az egyetlen, akinek feltűnt, hogy [...] Luke fénykardja nem vágott szét SENKIT? Csak lelökte őket a fedélzetről, hogy a katlan elnyelje őket. Van a markolaton bénító fokozat is?

Más hozzászólókhoz hasonlóan Shane sem tartotta hihetőnek Jabba megfojtását. Sőt, egyáltalán, kevesellte a véres jeleneteket. Aztán persze rátért az ewokokra.

"Ewokok. Ó, anyám, a felkelők szövetségét most már plüssmacik mentik meg. Időt kérek. Ó igen, aranyosak, amennyire csak lehetséges, de mi a fenéért harcolnak a Birodalmi Rohamosztagosok ellen? Az ewokok olyasmi lények, akik miatt azt akarjuk, hogy a felkelők nyerjenek, mert különben lemészárolják őket, vagy ilyesmi; ők nem olyan lények, akiktől azt várjuk, hogy megverjék a rohamosztagosokat. És milyen fegyvereket használnak a Birodalom legjobbjai ellen? Botokat, kövekkel a végükön."

Shane azt sem értette, hogy amikor a Halálcsillag szétlőtte a felkelő cirkálót, miért nem érezte Luke az áldozatok halálát, mint Obi-Wan az első filmben az Alderaan felrobbantásakor. A mondandóját ezzel zárta:

"A fentiekből úgy tűnhet, hogy nem tetszett nekem a RotJ. Ez nem így van. Igazán élveztem, de csalódtam is, mert hiányoltam a IV. és V. epizód szellemiségét. Egyszerűen TÚL CUKI volt ahhoz, hogy elhiggyem. Attól tartok, hogy nem fogok több pénzt fizetni azért, hogy ezt a filmet még egyszer megnézzem, szemben azzal, ahogy a SW (17-szer láttam) és a TESB (12-szer) esetében tettem, legalábbis nem a közeljövőben. [...] Remélem, hogy az I-III és a VII-IX epizódok (ha egyáltalán elkészülnek) visszahozzák azt a fajta kalandos szellemiséget, ami a SW-ben és a TESB-ben volt, és ami hiányzik a RotJ-ból."

John J. Beecher-Deighan gondolatai következnek, a dátum 1983. június 24.:

"Van egy szőrszálhasogató kérdésem a RotJ-ról (eltekintve persze a hányingerkeltő befejezéstől). Ott az az ünnepség az Endoron, és közben (tudom, hogy kijavítotok, ha tévedek) ha jól emlékszem, ott van még a Birodalmi Haditengerészetnek egy elég nagy hányada, a lázadókra várva. [...] Hova tűntek azok a birodalmi hajók?"

John el is képzel egy párbeszédet ezzel kapcsolatban:

"Uram, a Halálcsillagnak vége, és hirtelen elfelejtettem, hogy miért is vagyunk itt. El tudná magyarázni?
Igen! Ideküldtek bennünket, hogy ácsorogjunk az űrben tizenöt percig a filmben, aztán húzzuk el a csíkot. Figyelem, mindenki: hiperűrugrásra felkészülni!"


1983. július 28-án Edward Hsing is tett észrevételt:

"A TESB-ben Obi-Wan azt mondja, hogy Luke az utolsó reményük, de Yoda kijavítja, mondván, hogy van még egy másik. Úgy tűnik, hogy Obi-Wan addig a pillanatig nem is tudott a másikról. De a RotJ-ben kiderül, hogy OB-1 (már lustulok) kezdettől fogva tudott Leiáról. Valójában ő volt az, aki elrejtette a lányt Vader elől, tudva az esetleges jövőbeli fontosságáról. Értelmetlen OB-1 "Ez a fiú az utolsó reményünk" mondata, ha nagyon is tud Leiáról."

                                                                
Jim Houser 1984. január 10-én írta le a véleményét. Ő már kétszer is látta a legújabb epizódot.
"A film úgy általában rendben van, de akad pár dolog, ami miatt nem olyan jó, mint az első kettő."
Szerinte túl cuki lett a film. Úgy vélte, sokkal élvezhetőbb lett volna, ha kevésbé lett volna szirupos.

Peter Reiher érdekes dolgot írt 1985. április 2-án. Ő nem a saját véleményét írta le, hanem Irvin Kershnerét. Peter a Filmex Fantasy Marathon című rendezvényre látogatott, ahol levetítették A Birodalom visszavágot. A vetítés után a rendező is megjelent, hogy a rajongók kérdéseire válaszoljon. Mint kiderült, Kershner "nem volt elragadtatva attól, ahogyan a RotJ megoldotta a TESB-ben nyitva hagyott problémákat, és gyakorlatilag azt mondta, hogy a RojJ-t visszalépésnek tartja."


Az internetes fórumozás hajnalán természetesen nem csak a véleményüket írták le a rajongók az új filmről, hanem arról is elmélkedtek, hogy mi lehet a Star Wars jövője.

1983. május 28-án írta a következőket Danny Espinoza, aki a premier napján látta a filmet:
"Miután szerdán megnéztem A Jedi visszatért, maradt bennem egy kérdés. Biztos vagyok benne, hogy az I., II. és III. epizód Anakin Skywalkerről (Darth Vaderről) fog szólni, hogy miként tért át az Erő sötét oldalára (mi lehetett az az ajánlat, aminek nem tudott ellenállni?). De miről fog szólni a VII., VIII. és IX. epizód? A Birodalom ismét hatalomra tör, egy új aljas vezérrel az élén? Vagy egy új ellenség fogja terrorizálni a galaxist?"

Jeff Bowles 1984. február 23-án kérdezősködött arról, hogy lesz-e még Csillagok háborúja film. Remélte, hogy igen, mert nagyon tetszett neki, amit az ILM-től látott az utóbbi időben (A Jedi visszatéren kívül példaként említette az Űrszekerek 2: Khan haragját is, amiben a Genesis projekt CG-trükkjének megvalósítása ámulatba ejtette).

"Azt gyanítom viszont, hogy az első trilógia nem lesz annyira akciódús. Nem sok dolog történhet benne --- csak a köztársaság átalakulása a gonosz birodalommá."

Jerry Boyajian érdekes dolgokat olvasott a Cinefantastique című folyóirat legfrissebb számában. 1984. augusztus 2-án hírül is adta a többieknek.

"Az Indiana Jones és a végzet temploma forgatásának befejeztével Steven Spielberg rendező és Frank Marshall producer helyszíneket keres George Lucas Csillagok háborújának következő részéhez, amit Spielberg fog rendezni. A forgatás idén szeptemberben kezdődik Hollywoodban. [...] A címe vagy A régi köztársaság vagy A klónok háborúja lesz. Effektek tekintetében az ILM verzióját láthatjuk annak a fajta számítógépes űrhajó-animációnak, amit [...] Az utolsó csillagharcosban láthatunk."


1985. január 28-án írta a következőket Peter Reiher:

"Az LA Times bejelentette vasárnap, hogy a Lucasfilm megállapodott valamelyik csatornával (elfelejtettem, melyikkel) két szombat délelőtti rajzfilmsorozatról: az egyik az Ewokokkal (Fúj!), a másik C3PO-val és R2D2-val. Szerintem az, hogy így leértékelik magukat, azt mutatja, hogy Lucast már nem érdekli a Star Wars saga."


A fentieken kívül vissza-visszatérő téma volt az V. és VI. rész videokazettáinak beszerzése (amiket akkor még nem adtak ki). Az egyik fórumozó nyíltan leírta, hogy ő akár illegális útra is lépne, és a horribilis feketepiaci árat is hajlandó megfizetni, csak hadd legyen meg neki a kedvenc filmje VHS-en. Fórumtársai 1984. június 23-án jól leszidták emiatt. Ron Pankiewitz viszont a helyi újságból szerzett tudomást arról (tévesen), hogy ezek a filmek soha nem lesznek kaphatók videón. 1984. július 3-án írta:

"Lucasfilm (vagy Lucas?) úgy döntött, hogy *soha* nem kerül kiadásra a TESB és a ROTJ, sem lézerlemezen, sem videokazettán, sem kábeltévén. Arra számítanak, hogy hosszú távon több $$$$ jön be, ha néhány évente újra bemutatják a mozikban a kölykök következő generációjának (és nekünk, akik soha nem nőnek fel)... Ez épp olyan, mint amit a Disney csinál az egész estés rajzfilmjeivel (pl. Hófehérke)."


Voltak persze általános elmélkedések is.
Fred Blonder írta a következőt 1983. június 24-én:

"Ha a Tatuinnak két napja van, amit a filmkészítők szeretnek is megmutatni, hogyhogy egyszer sem látunk dupla árnyékot a Tatuinon? Láthatunk árnyékot a vitorlás bárka és a kisebb jármű alatt, de azok mind szimplák. Ezek a járművek elég magasan voltak a talaj felett ahhoz, hogy az árnyékuk szétváljon két határozott árnyékká. Képzeljétek csak el, mennyi mókát (értsd: fejfájást) okozhatott volna ez a speciális effektes srácoknak! Mivel a Tatuin napjai kicsit különböző színűek, a két árnyéknak is különböző színűnek kellett volna lennie."

1983. augusztus 16., Kevin Hunter kérdése:
"Mik azok az izék, amiket Csubakka mindig a vállára akasztva cipel (tudjátok, azok az ezüst színű dobozok a szíjra erősítve). Fegyverek? Kaja? Mik? (Sosem láttam, hogy használta volna őket bármire)"

Érdekes hírt olvasott az egyik rajongó, amit 1983. július 6-án meg is osztott a többiekkel. Előző nap fegyveres rabló lopta el egy moziból A Jedi visszatér kópiáját. A John J. Smith nevű mozigépészt túszul ejtette, és két órán át fogva tartotta. A 70 mm-es filmet Smith-nek kisebb tekercsekre kellett konvertálnia, ami nagyjából egy óráig tartott. Ezt követően "a fegyveres arra kényszerítette Smith-t, hogy segítsen neki kivinni hét doboznyi filmtekercset a parkolóba. A fegyveres ráparancsolt Smith-re, hogy maradjon a vetítőszobában, és legalább 20 percig ne hívjon fel senkit. Ezután a fegyveres elvágta a telefonvonalat."



Fred P. Andresen 1984. április 5-én kérdezte meg a többiektől, hogy ki az az Owen Lars (nem látta az első filmet). Steve Alexander hamar válaszolt neki:

"A filmekből ugyan nem derül ki, de Lars Obi Wan testvére. Ez a kis információ A Jedi visszatér regény változatában derül ki, és erre nincs igazán mentség. A kérdés inkább az, hogy újabban miért kell megvenni a könyvet is, ha egy tudományos-fantasztikus filmmel kapcsolatban a teljes képet látni akarod?"

Egy Henry nevű felhasználó tovább gondolkodott a témában:
"Ha Owen Lars Obi-wan testvére, akkor Luke Obi-wan unokaöccse, hiszen Luke Owent a bácsikájának szólítja."
David Fiedler folytatta az okfejtést:
"Ha Owen Lars Luke bácsikája, akkor ő Luke apjának a testvére, tehát Darth Vaderé. Ha Obi-Wan is Owen testvére, akkor Obi-Wan is Darth testvére, és ezáltal Luke bácsikája. Szerintem Owen Darth-Anakin testvére volt, és nem volt rokoni szál Obi-Wannal."
Tom Teixeira megpróbálja helyre tenni a dolgokat:
"Ugyan már! Gondolkodjatok! Owen Lars úgy is lehetett Luke bácsikája, hogy Luke apjának a nővérét elvette feleségül. Owen akár Luke anyjának a testvére is lehet, vagy Luke anyjának a nővérének a férje is..."

Archie Lachner is kifejti a véleményét a témában:

"Szerintem Obi-Wan Owen testvére, Darth/Anakin pedig Luke nagynénjének (Owen feleségének) a testvére. Ettől még nem lesz Obi-wan Luke bácsikája, csak a bácsikájának a testvére."


Visszatérő téma volt még az is, hogy bár a filmből kiderült, hogy Leia a "másik", de vajon valóban őrá gondolt-e Yoda. Arról is sokat vitatkoztak, hogy az Endor az a hold neve-e vagy a bolygóé. Ezen kívül többen is írták, hogy a sok gyerek zajongásától a moziban a fontos párbeszédeket alig lehetett hallani. És érdekes módon A Jedi visszatéren kívüli legfontosabb Star Wars téma az volt, hogy Han miért parszekben méri az időt. :)

1 megjegyzés: