2019. május 8., szerda

Spielberg és a III. epizód

Ma van 2019. május 8-adika. Éppen 16 évvel ezelőtt, 2003. május 8-án csatlakozott Steven Spielberg A Sith-ek bosszúja csapatához. Ő lett az animatikák rendezője. Egy olyan új animatika-szoftvert fejlesztettek az ILM-nél, amit Steven később a Világok harca rendezése során szeretett volna használni, így most George filmjénél kipróbálhatta illetve begyakorolhatta a program használatát. George azzal a szöveggel biztatta Stevent, hogy akár a medence mellett koktélt kortyolgatva, egy laptoppal az ölében is tud dolgozni ezzel az új szoftverrel. :)



És mit kaptunk Spielbergtől A Sith-ek bosszújában?
A végleges filmet nézve nem tudhatjuk, hogy pontosan mi származik tőle, és mi George-éktól, de ha csak az animatikákat tekintjük, akkor kapunk néhány érdekességet, ami a filmben már nem volt benne, de a Steven által felügyelt előzetes animációkban még igen.

Itt van például Grievous és Obi-Wan kergetőzése. A filmben úgy tűnik, hogy lakatlan, néptelen helyszíneken zajlik a hajsza, de az animatikában nem ez a helyzet. Hol forgalmas sugárúton üldözik egymást, nagy karambolokat okozva…



…hol pedig egy vonaton, sikoltozó utasok között.


Grievous menekülés közben a száguldó kerekével halott klónharcosok testrészeit is odahányja Obi-Wanra. Ez azért durva lett volna a filmben. :)


De Obi sem tréfál. Grievoust a filmben látotthoz képest sokkal brutálisabb módon végzi ki: mind a négy karját levágja, szétfeszíti a mellkaspáncélját, s kiveszi a belső szerveit tartalmazó zsákot. Arrébb hajítja a zsigerzacskót (közben a háttérben a droidgenerális elég ramatyul érzi magát), majd szétlövi egy sugárvetővel. Ugyanebben a pillanatban Grievous élettelenül zuttyan a földre.


Spielberg rendezte a Yoda vs Sidious harc animatikáját is. A filmben Yoda a két őrt egyszerűen a falhoz csapja, majd ez után következnek Sidious villámai. Ebben a változatban viszont Yoda épp az őrökkel védi ki a villámokat. :)


Szerintem ez roppant jó ötlet; nagy kár, hogy nem hagyták benne a végleges verzióban (helyette a filmben úgy tűnik, hogy Yoda meglepődik a villámokon, holott egy epizóddal korábban már magabiztosan hatástalanított hasonló támadást).

Ami viszont ez után jön, azért nem kár, hogy kihagyták. Nagyon mátrixos lett volna, ha Yoda a végleges változatban is a falra merőleges testtel szaladva menekült volna a villámok elől.


Ezt követően a párbaj – ahogy a filmben is – a szenátusi nagyteremben folytatódik. Szinte rögtön kameradroidok hada veszi körbe a párbajozókat, s a terem óriási képernyőin élő közvetítésként jelenik meg a harc. :)


S miközben Yoda és Palpi villámokat szór egymásra, az egyik kameradroid is véletlenül bekapcsolódik a küzdelembe, épp Palpatine kárára: szegény két tűz közé kerül, mert a robotról visszaverődő kisülések is épp őt találják el. Néhány pillanatra még a csontváza is láthatóvá válik.


A legfőbb különbség a végleges verzióhoz képest talán Yoda menekülése. A filmben Yoda egyszerűen azért hagyja félbe a küzdelmet, mert nem tud győzni. Vagyis feladja.
Ebben a változatban viszont jobb oka van elhagyni a helyszínt: Palpi nem csak a szenátusi lebegő platformokat szórja szanaszét, de magának az épületnek a kupolás plafonját is lebontja, vagyis szinte összedönti az épületet, s mintha ez még nem volna elég, közben klón katonák is lövöldöznek Yodára.



Itt tehát valóban nincs más választása Yodának, mint hogy lelépjen. A filmbéli változat nekem mindig azt a benyomást keltette, hogy Yoda csak azért nem folytatja a harcot Sidiousszal, mert a későbbi epizódokban mindkettejüknek szerepelnie kell. A Spielberg-változat emiatt jobban tetszik nekem.

Az Anakin vs Obi-Wan párbaj (vagy inkább mondjuk Vader vs Obi-Wannak) is kicsit másként alakult Spielberg felügyelete alatt. Nagyjából ugyanaz volt a vívás menete, mint a végleges változatban, de apró különbségek azért adódtak.

Az egyik, hogy Obi-Wan egy csövön fejjel lefelé lógva, a lábával kapaszkodva vív.


Ez az ötlet már szerintem túlzás lett volna; jobb is, hogy kimaradt a filmből. :)

A másik különbség, hogy a láva felett lebegő platformokkal is készült egy üldözős jelenet.


Azt nem tartom furának, hogy a hiányzó snitteket némafilmek módjára egyszerű szöveges bevágásokkal pótolták, de hogy ehhez Comic Sans betűtípust használjanak, az enyhén szólva is meglepő. :)


Komolyan, egy ILM épp a leggagyibb fontot választja ki? :D

Vader az Erő segítségével óriási lávahullámot küld Obi-Wanra, aki viszont szétválasztja azt, így nem esik bántódása.


Ben Burtt egy 2003. augusztus 15-i videokonferencián magyarázta el mindezt Spielbergnek, akinek erről az jutott eszébe, hogy Mózes előtt is hasonlóan vált ketté a tenger. Ez a bibliai párhuzam tetszett neki, de úgy vélte, hogy a jelenet lassítaná a film tempóját, emiatt nem is került bele a végleges változatba.

A harc folytatódik, a végén viszont Obi-Wan nem a filmben látott módon csonkítja meg Vadert, hanem még a platformon állva nyesi el a lábait (a karját nem bántja).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése