2019. október 16., szerda

Huston és a piknik

Bozsó Tamás barátom ma reggel arról tájékoztatott, hogy jelentkezett a Facebook-csoportunkba Paul Huston. Az egész ott kezdődött, hogy még 2018 márciusában a csoportban megosztottam ezt a képet:


Azt láthatjuk rajta, amint Huston igazít valamit A klónok támadásában látható piknik-jelenet hátteréül szolgáló modellen.


Szóval, a fenti fotót feltöltöttem a még fentebb említett csoportba, de különösebb reakciókat nem kapott a kép a csoporttagoktól – pedig szerintem érdekes; korábban azt hittem, hogy a piknikező pár kivételével full CGI az a jelenet, aztán tessék!

Telt-múlt az idő, s úgy másfél évvel később (tegnap) Tamás barátom egy másik csoportban is megosztotta a képet, ahonnan valaki tovább osztotta magának Hustonnak. Ma reggel pedig az a Paul Huston, aki már 1976-ban dolgozott kedvenc világunk megvalósításán (pl. a leges legelső Ezeréves Sólyom modell elkészítésében is részt vett), egyszer csak a mi kis magyarországi, mezőkovácsházi központú rajongói csoportunkba jelentkezett. :)

Az elmúlt órákat a vele való Messenger-csevejjel töltöttem. Megkérdeztem tőle, szabad-e megjelölnöm őt azokon a fényképeken, amiket a csoportban az elmúlt 2 év alatt megosztottunk róla. Igent mondott, de biztos, hogy nem számított arra, hogy mennyi de mennyi kulisszák mögötti fotót és videót halmoztunk fel, amiken ő is szerepel. :)


Tényleg elképesztő mennyiségről van ám szó. Azt gondolom, valamelyest sokkoló lehet ez neki. Csatlakozik egy nevesincs ország rajongói csoportjába, és hirtelen arcon csapom egy rakás fotóval, amin ő szerepel az ILM-ben zajló munkálatok (vagy szünetek) közben, néhol félmeztelenül, másutt csajokkal feküdve vagy épp a kádban pancsolva a többiekkel. :)

Mindenesetre egy-két újdonságot is megtudtam tőle most. Például – hogy a piknikes témánál maradjunk – máris megosztott velünk egy érdekes infót. A Baljós árnyakból kiindulva joggal hihetnénk, hogy itt is sóval imitálták a vízesést:


Tévedés. Huston hozzászólása szerint ezek valódi vízesések a háttérben, különböző kaliforniai helyszíneken, nem kimondottan nagy felbontásban, Canon SL1 fényképezőgéppel felvéve (ami egyébként a maga idejében a világ legkisebb DSLR gépe volt).


Ma is tanultam valamit. :)

Mellesleg, máig azt gondoltam, hogy Paul Huston utolsó Star Wars munkája A Sith-ek bosszúja volt (Padmé temetésekor a csodálatos nabooi naplementés hátteret ő alkotta számítógéppel), de most elmondta nekem, hogy az eddig megjelent összes létező epizódban benne volt a keze. A mostani, új filmekben is.

Roppant megtisztelőnek érzem, hogy valaki, aki a kezdetek óta, több mint négy évtizede hűséges alkotója a Csillagok háborújának, ma velem társalgott.

Paul elárulta, hogy a Skywalker kora lesz az első olyan Star Wars film, amiben nem vett részt. Az okát nem közölte. Mindenesetre remélem, hogy a közeljövőben megtudok tőle még néhány érdekes infót. :)

1 megjegyzés: