2020. január 1., szerda

Hogy élte túl Palpatine?

Amikor Palpatine lezuhan abba a hihetetlenül mély aknába, az aljára érve felrobban. Aztán persze nem sokkal később az egész űrállomás darabokra szakad. Így tehát a film főszereplői (velünk, nézőkkel együtt) biztosak lehettek abban, hogy a császár legyőzetett, meghalt, nincs többé.


De április óta tudjuk, hogy Palpatine valahogy mégis visszatér. Akkor frissiben a Ziro.hu össze is szedte, miféleképpen szerepelhet újra a mindenki által halottnak vélt császár. A listából nekem személy szerint a hírnökdroidos megoldás tetszett legjobban; egyáltalán nem vágytam arra, hogy Palpatine valójában, élő emberként szerepeljen.

Aztán mégis ez lett. Bár az őszi kiszivárogtatások megjósolták, hogy Sidious nagyúr hús-vér formában tér vissza, reménykedtem benne, hogy téves az infó.

Az még csak hagyján, hogy nem lett téves, de ráadásul a Skywalker kora semmiféle magyarázattal nem is szolgál azt illetően, hogyan élte túl Palpatine az endori vereséget.

Amíg meg nem jelenik valami hivatalos indoklás, kénytelen vagyok magam kitalálni, mi történhetett vele ott az Endor felett.

2013-ban jelent meg a Star Wars: The Blueprints című kiadvány. A szerző, Jonathan Rinzler érdekes említést tesz benne arról, hogy mi volt az egyik elképzelés A Birodalom visszavág forgatásakor a császár színre lépésére: egyfajta interdimenziós portált nyit meg, s azon keresztül sétál egyenesen Darth Vader orra elé. Mint tudjuk, a filmben ez nem valósult meg, de legalább kaptunk egy szép hologramos jelenetet.


A portálos ötlet azonban nem merült teljesen feledésbe. A Lázadók negyedik évadának 13. részében titokzatos tér-idő kapuk láthatók, s kiderül, hogy Palpatine félelmetes Sith-mágiája képessé teszi őt arra, hogy betekintést nyerjen a világok közötti világba. Saját magát ugyan nem sikerül átjuttatnia, de egy veszedelmes, kékes lángolást át tud küldeni a kapun túlra (egy varázsige elmormolását követően). Szóval olybá tűnik, hogy a kék lángú fekete mágiának köze lehet a dimenziókon való átjutáshoz.

Sidious villámszóró keze tehát kék színű láng kibocsátására is képes, aminek némely pillanatban olyasmi hangja van, mint amikor nagyon erősen fúj a szél.
S érdekes módon, az aknába való zuhanásának végén is hasonló dolgot tapasztalhatunk: kékes fényjelenség, süvöltő szél hangjával megspékelve.


Mi van, ha a Jedi végén az ott nem is Palpi felrobbanása volt? A Csillagok háborúja robbanásai azelőtt mindig piros tűzgolyók voltak, nem ilyen kék valamik. Meg hát miért is kéne felrobbannia egy lehuzanó emberi testnek?

Szóval, a fentiek alapján elképzelhető, hogy a császárnak az utolsó pillanatban sikerült kinyitnia egy portált, és a Halálcsillag megsemmisülésekor már Hajdúszoboszlón áztatta a lábát, elégedetten vigyorogva, hogy minden a tervei szerint halad.

Ahogy Palpatine előbb Anakinnak, majd később Kylónak is mondta, az Erő sötét oldala olyan képességek birtokába juttat, amelyek egyesek szerint természetellenesek. Anakin számára nyilván a halál legyőzésére tett utalás volt ez, de lehetséges-e, hogy Kylo esetében a teleportálásra célzott?

3 megjegyzés:

  1. Még nem jutottam el a filmig, de az előzetesekből és a véleményekből annyira nyilvánvaló volt, hogy Palpatine-t visszahozzák....
    Szerintem sokkal okosabb megoldás lett volna, hogy véletlenül rálépnek egy gombra, amitől úgymond beindul az önmegsemmisítő, és Palpatine titkos utasítása lép életbe. És mondjuk elindul a 67-es parancs...
    Na mindegy..

    Ugye amikor még csak a Jedi visszatér volt, akkor láttuk először, hogy valaki villámokat szór. Amelyek kékek. Így adva volt, hogy ha az illetőt ledobják, akkor "kipukkad", és kiszabadul belőle az erő. Ezt láttuk kék fényként. Ehhez hasonlót sok filmben láthattunk azóta, pl. Hegylakó.
    De lehetett úgy is nézni, hogy a sötét oldal olyasmi, mint egy démon, ami megszállja az embert. Darth Vader így beszélt róla, hogy nem ő irányítja a cselekedeteit. Tehát akár lehetett volna az is, hogy Palpatine halálával a sötét oldal démoni ereje kiszabadult belőle.

    Az előzmény trilógia ezt már elkezdte megváltoztatni. Ott láthattuk, hogy a Jediknek meg se kottyan, ha több száz métert zuhannak. Sőt, ez hozzá tartozik a hétvégi programjukhoz. Csak a kezük ne legyen levágva, mert akkor bizony lepotyognak, mint Mace Windu..
    És bár Palpatine nem kapott jedi képzést, azért egy ekkora akna neki se kellene, hogy zavarba hozza (nem is beszélve arról, hogy mesterséges bolygó lévén, nem is biztos, hogy az akna alján van gravitáció...)
    A nagyobb probléma, hogy neki is kellett volna egy űrsikló, amivel el tud menekülni. Ilyen pedig biztosan volt a trónterem közelében. Bár nem tudhatta, hogy azt Luke nem vitte el...

    Egy kapunyitás tényleg jó ötlet lehet. Ehhez viszont kell egy fogadó hely is. Akárhova nem jó ötlet kaput nyitni. És a mozgás, a tehetetlenség megmarad. Tehát ha Palpatine mondjuk a saját szobájába is nyit ajtót, akkor is 100 km/h-s sebességgel száguldott oda be (most a bolygómozgásokat ne vegyük bele, mert akkor beleörülnénk).

    Ettől még elképzelhető, hogy erre az esetre készített egy amolyan "szükség-leszállót", sós vizes, akármilyen folyadékkal teli szobát, ahova biztonságosan tud teleportálni.. Még az is elképzelhető, hogy megsérült... idő kellett, míg felépült. De hát akkor is... 30 év!

    A történet szerint (amennyire tudom), az Endornál nem ért véget a háború, csak fordulópont volt. A Birodalom tovább folytatta a harcot. Mit csinált közben Palpatine? Ült a tengerparton, és lábadozott? Készült arra, hogy 30 év múlva visszaüssön? Minek?
    A Vader képregényekben mintha arról lenne szó, hogy Palpatine felkészül arra is, hogy Vader esetleg ellene fordul. Így ennek nem kellett volna akkora traumát okoznia nála. Főleg úgy, hogy Vader nem ált át, nem segítette a lázadókat a későbbiekben. Palpatine-nek sokkal inkább érdeke lett volna hatalmon maradnia, megát megmutattnia. És megpróbálni Luke-ot elfogni, hogy ő legyen az új tanítványa.

    Nem is az a fő kérdés, hogyan élte túl Palpatine, hanem hogy miért rejtőzködött?

    Majd bizonyára erről is készült egy képregény, sorozat, rajzfilmsorozat, trilógia, stb... Csak bizonyára ott is agyalnak, miként csinálják ezt úgy, hogy ne legyen nagyon erőltet. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most megtudtam, hogy már a kilencvenes években megvolt az az ötlet, hogy Palpi kék fényjelenséggel járó teleportálás révén élte túl azt a zuhanást.
      Roppant szórakoztató olvasmány, katt ide:
      https://www.rewired.hu/comment/231222#comment-231222

      Törlés
    2. Köszi, ez jó volt! :)
      Főleg az a rész tetszett, hogy Palpi belesett egy szekér trágyába... :D
      Milyen Halálcsillag ez, ahol lovak, szekerek és még trágya is van? :D

      De akkor is valami logikus magyarázat kell, hogy egy még csak fogyatkozó, de még nem bukott birodalom vezetéséről miért is mondott le, és vonult el száműzetésbe? Hacsak nem Yodától leste el a leveses technikát... :)

      Másrészt a teleportálás nagyon idegen az SW világától. Hisz az egész arról szól, hogy űrhajókkal repkednek minden fele. A teleportálás mindezt semmissé teszi. Mégha ezt csak Palpatine tudja, és neki is rengeteg energiájába került, akkor is neki bizonyára sok esetben fontosabb az, hogy valahova gyorsan jusson el, minthogy napokig-hetekig utazgasson. Főleg, hogy utazás közben olyan sebezhető...

      Közben az jutott eszembe, hogy én már láttam ilyen villámokat egy másik filmben!
      Nem lehetséges az, hogy Palpatine elérte a 88 mérföldes sebességet, és előrerepült az időben? :)

      Törlés