2021. január 1., péntek

Tévedtem

2017-ben az eredeti Palpatine kapcsán írtam, hogy Don Bies eloszlatott egy tévhitet arról, ki alakította a császárt A Birodalom visszavág 1980-as változatában. Akkor Biest bemutatandó beillesztettem egy kollázst, amiből kiderül, hogy a Baljós árnyakban a fogatverseny előtti percekben ő is szerepelt a háttérben, a hangárban. Ez volt az a kép:



Máig azt hittem, hogy akit sárgával bekarikáztam, az ő. Ma viszont valaki közölte velem, hogy tévedtem. Ez a valaki pedig nem más, mint maga Don Bies. :)

Megírta, hogy nem ő az, sőt, nem is tudja, ki lehet az illető. Hozzátette, hogy régóta hiszik már a hangáros pasasról, hogy ő az. De azt is elárulta, hogy egyébként szerepelt ő is a Tatuinon.



A kép, amit küldött, közelebbről:


Szóval, Bies valóban ott volt a fogatversenyen, csak nem a hangárban, hanem a lelátón. Az mindenesetre megnyugtató, hogy nem csak én hittem a hangáros fazonra, hogy ő az. Akárhogy is, az ember nem minden nap kap kiigazítást attól, aki Temuera Morrisonon kívül egyedüliként belebújhatott Boba Fett és Jango Fett jelmezébe is. :)



Jól indul ez az év. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése