2023. augusztus 12., szombat

Luke melléfogott

Vader itt van. Most, ezen a holdon – mondja Luke Leiának akkor, amikor Vader még nincs is a holdon. :) Vader csak akkor érkezik a holdra, amikor a birodalmiak odaszállítják a leszállópályához Luke-ot a lépegetővel.


Miért mondja korábban mégis Leiának, hogy az apja az Endoron van? Ráadásul azt is kihangsúlyozza, hogy most!

Az egyik teória szerint Vader valóban az Endoron van már ekkor – ahol több birodalmi bázis is található –, és amikor a komppal megérkezik a leszállópályára, akkor igazából csak az egyik létesítményből a másikba utazott. Ez nem lehetetlen, hiszen a filmben három különböző birodalmi épületet is láthatunk: a leszállópályát, mögötte a távoli hatalmas parabolaantennát, és persze a bunker hátsó bejáratát.


Sőt, van egy negyedik is, amit csak egyetlen egyszer láttam a filmben: közvetlenül a leszállópálya mellett balra, ott is van egy épület az erdőben.


Szóval tényleg lehetséges, hogy Vader nagyúr csak az egyik bázisról a másikra utazott, így Luke valóban igazat mondott. A filmben a kamera a Halálcsillagról svenkel lefelé, és ezt valamiért mindig úgy értelmeztem, hogy a komp is onnan jön. De most jobban megfigyelve úgy látom, hogy inkább a távoli antenna irányába áll a hajó feneke.


A film forgatókönyve viszont azt erősíti meg, hogy a komp az űrállomásról jön. S ez a jelenet a szkriptben is Luke szövege után szerepel. Tehát megint ott tartunk, hogy Vader nincs a holdon, amikor Luke ezt állítja.


Arra tippelek, hogy létezett a történetnek korábban olyan változata is, amiben Darth már tényleg a holdon tartózkodott Luke és Leia párbeszédekor. Elképzelhetőnek tartom, hogy Lucasék valamiért változtattak az események sorrendjén, de ezt a szöveget elfelejtették átírni.

Ilyen esetekben szoktam segítségül hívni a regényt. Általában a filmekből írt könyvek valamelyik nem végleges forgatókönyvön alapulnak. A Jedi visszatér regényváltozata például tartalmazza a később lecserélt homokvihar-jelenetet is. Szóval lássuk, mit ír a könyv Vader endori érkezéséről!



Ezt:
"Vader komor előérzettel ment a trónteremből hajója felé, hogy az Endorra induljon."

Ezután következik a regényben az, hogy Csubakka aktiválja a csapdát, elkapják és hazaviszik őket az ewokok, majd jön egy borzalmasan hosszú jelenet arról, hogy befogadják őket a törzsükbe. Miután Luke és Leia beszélgetése is megvolt, Vadert úgy találjuk a birodalmi kikötőnél a lépegető érkezésekor, mint aki már egy ideje ott várakozik. Semmiképp sem azt érezteti a regény, hogy a sötét lovag csak most érkezett. Tehát a könyvverzió – bár néhol olvashatatlanul rossz – ebben az esetben jobb, mint a film. És egyébként a jelenet nem aznap este játszódik, hanem másnap reggel.

Idézem tovább:
"Darth Vader az alsó fedélzet korlátjánál állt, és némán meredt a csodálatos erdő felé. […] A birodalmi lépegető a kikötő szemközti végén dokkolt, és kinyitotta ajtóit. Rohamosztagosok falanxa masírozott ki zárt alakzatban. Vader felé meneteltek.
Arccal a közeledő osztagosok felé fordult, fekete köpenye mozdulatlanul lógott a reggeli szélcsendben. Mikor odaértek elé, a rohamosztagosok megálltak, kapitányuk egy szavára szétnyílt a zárt sor, és egy megkötözött fogoly vált láthatóvá közöttük. Luke Skywalker volt."

Ehhez az egészhez tökéletesen illik Ralph McQuarrie ábrázolása:


Mint látható, Luke-ot most vezetik elő a lépegetőből, közben Vader tényleg egy alsóbb fedélzet korlátjánál van. Sőt, létezik a fenti rajznak egy korábbi változata is:


Itt már Darth Vader az, aki a lépegetőből száll ki, tehát egészen biztosan nem most jött a Halálcsillagról!
Ezt erősíti meg a brit művészeti részleg makettje is, amit még a filmes díszlet elkészítése előtt alkottak. Itt is Vader lép elő a járműből:


(A sarokba biggyesztett jegyzet szerint a háttérben levő lépegetőt kétdimenziósként tervezték elkészíteni. Így is lett a filmben, és sajnos elég nyakatekert szögben látható a feje.)


Szóval kétségtelenül volt olyan pillanat, amikor úgy képzelték, hogy Vader nagyúr a találkozóra nem egy űrjárművel, hanem egy felszíni közlekedési eszközzel érkezik. Vagyis tényleg létezhetett a sztorinak olyan változata, amiben az öreg Darth már ott hesszelt az Endor holdon, amikor Luke beszélt Leiával. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése