2016. április 12., kedd

Mark tanácsai

Anthony Danielsnek egy órájába telt C-3PO bőrébe bújni minden alkalommal. Ráasádul eleinte törte, vágta a testét az alumínium jelmez, és a sivatagi melegben még bele is dagadt. Így a legelső jelenetnél, amit felvettek a filmhez 1976. március 22-én (az Owen bácsival való párbeszéde a homokkúszó mellett), a kimerültségtől, a fájdalomtól és az idegességtől nem jutott eszébe a szövege ("Az első munkám emelők bináris programozása volt"). Mark Hamill odasúgta neki, hogy teljesen mindegy, mit mond, mert úgyis utólag fogják majd felvenni a szövegét, a szája meg nem látszik. Így Anthony a felvételkor ezt mondta: "Az első munkám bla bla berva va vava..."



Mark az utolsó tunéziai forgatási napon (1976. április 4.), az anchorheadi jelenetnél Garrick Hagont is hasonlóan instruálta. Mivel a kamera távolról vette őket, Mark azt tanácsolta Garricknak, hogy mondjon, amit akar, beszélhet akár mogyoróvajról is, csak mozogjon a szája, és akkor George elégedett lesz. Ám Garrick nem hallgatott Markra, becsülettel elmondta Biggs szövegét. De sajnos hiába, mert az egész jelenet a vágószoba padlóján végezte. 1997-ben ugyan visszahoztak egy másik Luke-Biggs párbeszédet, de annak a jelenetnek enélkül szerintem nincs semmi értelme.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése