2016. május 16., hétfő

A fejvadász visszatér

Tom Veitch 1988-ban kezdte írni a Sötét Birodalom című képregény-sorozat történetét. Azt már tudta, hogy engedélyt kapott visszahozni Palpatine-t, de azt gondolta, hogy Boba Fett is visszatérhetne, mondván, hogy akit nem látunk konkrétan meghalni, az bizony nem halt meg. A képregény rajzolója, Cam Kennedy is megerősítette ebben Tomot. Cam egyébként régóta rajongott Fettért, főleg a menő szerelése miatt: imádott fegyvereket, muníciós öveket, taktikai zsebeket és hasonló izgalmas bizbaszokat rajzolni, Boba Fettben tehát kiélhette magát.
Fett így bekerült a történetbe, és a Lucasfilm is áldását adta rá (abba viszont már nem egyeztek bele, hogy Palpatine-en és Bobán kívül Vader is visszatérjen, vagy legalábbis valaki Vader öltözékében, ezért Vader nagyúr csak szoborként illetve vízióként jelent meg a képregényben).



Jeremy Bulloch, a színész, aki A birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben Bobát alakította, tudott a képregényről, de ő egészen másképpen képzelte Boba Fett sorsát. Ő is úgy gondolta, hogy Fett nem halt meg, ám úgy képzelte, hogy a sarlakk gyomrában maradt. Jeremy szerint Boba jól érezte magát odalent, nyitott egy éjszakai bárt szaunával és szállodai szolgáltatásokkal, és a feleségével együtt temérdek pénzt keresett. :)


5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Ès azt gondolta magában:"Szarlakk rátok!😂

    VálaszTörlés
  3. Ès azt gondolta magában:"Szarlakk rátok!😂

    VálaszTörlés
  4. Szerintem teljesen logikus: Adott egy mindenféle fegyverekkel telepakolt páncélozott ember. Meg egy hatalmas szörny, akinek roppant lassú az emésztése. Előbb-utóbb csak ki kellett, hogy jusson belőle. :)

    Én egy Boba Fett sorozat első (és magyarul egyetlen(??)) könyvét olvastam, ahol Fett kimászott a szörnyből. Igaz, az emésztőrendszer miatt súlyosan megsebesült, meg egyebek.
    De ha arról van szó, hogy a szörnynek roppant lassú az emésztése, akkor tényleg lehet szanuát, gőzfürdőt, gyógyfürdőt nyitni a gyomrában. A mai világban mindenki így csinálná! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is olvastam réges-rég valami ilyesmit, de szerintem az a Történetek a fejvadászokról című kötet egyik novellája volt. Még kommunikált is egymással Fett és a Sarlakk, telepatikusan, ha jól emlékszem.

      Törlés