2016. május 5., csütörtök

IMAX Star Wars

1996-ban mutatták be a Ben Burtt által rendezett Special Effects: Anything Can Happen című IMAX filmet. A dokumentumfilm a Jumanji, a Függetlenség napja és egyéb korabeli mozik trükkjein kívül bepillantást engedett az akkor még készülőben levő Star Wars Special Edition néhány vadonatúj jelenetébe is. Így a nézők egy évvel az 1997-es premier előtt már kaphattak egy kis ízelítőt a trilógia felújított változatából.
A film érdekessége számomra mégis inkább az, hogy Burtt újraforgatta az Új remény nyitójelenetét. 


Leporolta a régi maketteket, s ismét filmszalagra vitte a Tantive IV és a Devastator közti nézeteltérést, ám ezúttal IMAX minőségben (egy hagyományos 35 mm-es filmkocka területének kb. tízszerese). Ehhez viszont részletesebben kidolgozott romboló-makettre volt szüksége, így a Devastatort ezúttal nem a 90 cm-es, hanem a 260 centis makett játszotta el.



Az így felvett jeleneteket vegyítette modern digitális trükkökkel, s az eredmény egy valóban látványos  ám sajnos igen rövid – űrcsata lett.


2 megjegyzés:

  1. Így viszont belekeveredett (volna) egy Class II. Star Destroyer a 4. eizódba. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, de látod, hogy a hajtóműlapátokat pótolta, szóval nem annyira feltűnő a dolog. :)

      Törlés