Amint lehetett, le is adtam a megrendelésemet a kiadónál, hogy minél hamarabb én is megkaparinthassam ezt a remeknek ígérkező alkotást. Aztán néhány hete meg is érkezett, de csak most jutott rá időm, hogy foglalkozzak vele, szóval itt van: Lucas háborúi
Most pedig kritizálni fogom. :)
POZITÍV KRITIKA:
A rajzok
Elképesztően jól sikerültek. A Máté blogbejegyzésében elhelyezett néhány ízelítő oldalt szemlélve is láttam, hogy a művész remek munkát végzett, de most az egész könyvet végiglapozva azt mondom, hogy elsőrangúak a rajzok. Renaud Roche hihetetlenül tehetséges alkotó: roppant kifejezőek lettek a figurái, ráadásul pusztán néhány vonallal képes volt az összes szereplőt felismerhetően visszaadni; nem csak a filmben látott színészeket, hanem a producert, modellkészítőt, festőművészt, díszletberendezőt, vágót és mindenféle egyéb közreműködőt is, akit az átlag olvasó valószínűleg nem is ismer – Roche mégis törekedett a felismerhetőségre az ő esetükben is (egyetlen kivétel ez alól James Earl Jones; ő nem sikerült olyan jól).
Történeti hűség
Ez az első olyan képregényem, aminek a végén irodalomjegyzék van – ráadásul két teljes oldalnyi a lista. Szóval Laurent Hopman a sztori megírása előtt komoly kutatómunkát végezhetett, és ez érződik is a művén: egy csomó olyan dolgot látok most itt a rajzokon megelevenedni, amiket korábban a The Making of Star Wars és hasonló kötetekben olvastam, és hát amikről persze az elmúlt években a HoloNet Krónikák adásaiban is meséltem. Már csak emiatt is egy élmény számomra ez a képregény. :)
Hadd emeljek ki néhány példát!
Tök király, hogy Lucas bátyánk hírhedt balesete előtti autózásait is bemutatják a rajzok. Nemcsak a kis Fiat levágott teteje és fekete bukócsöve, de még George fehér sisakja is stimmel!
Az is tetszik, ahogy az Amerikai krétafirka forgatásán játszódó jelenetben már ott figyel a háttérben a Bob Falfát alakító Harrison Ford. Nem tolják az arcunkba, hogy ez ő – de aki felismeri, az felismeri. :)
És ha már Ford: jó volt látni azt a jelenetsort is, amiben Fred Roos nyomatta Lucasnál a Csillagok háborújához is Harrisont – erről írtam egy rövid bejegyzést 2022-ben, ITT olvasható.
Annak idején George Lucas egyszerűen odafirkantotta egy papírra az elképzeléseit az űrhajókról. Örülök, hogy ezt is beletették a képregénybe, mert ezek a rajzok bizonyítják, hogy a Halálcsillag egyenlítői árkáról szóló legenda – miszerint az egy véletlen hiba folytán került a modellre – csak kamu. Az erről szóló hosszas fejtegetésem (amit 2017-ben írtam) ITT megtalálható.
Imádom azokat az oldalakat, amiben bemutatják, hogy Ben Burtt honnan szedegette össze a hangmintákat, pl. Csubakkához a Petulia nevű rozmár hangját is vegyítette.
Külön öröm számomra, hogy a szerzők végre szakítanak a mendemondával, miszerint Alec Guinness saját magát íratta ki a filmből. Erről az ostobaságról szóló tavalyi írásom IDE kattintva megtalálható, és módfelett boldog vagyok, hogy a képregény is az én véleményemet támasztja alá.
Na és ami a zenét illeti, ez a képregény is említi, hogy Lucas bátyánk kérése volt John Williams felé, hogy Királyok sora című film zenéjéhez hasonló dallamot találjon ki. Hogy mennyire hasonlít (és hogy még milyen más zenék ihlették a zeneszerzőt), arról tavaly decemberben tartottam egy kisebb előadást Krisztiánnak a HoloNet Krónikák 102. epizódjában. Az összehasonlítás ITT hallható.
Egy csomó újdonság
Hiába olvastam már Rinzlert, Arnoldot, Kaminskit és a többit, ez a képregény mégis tudott újdonságokkal szolgálni! Most már tudom, miért nem iszik George alkoholt, honnan jött neki a játékeladások ötlete, és hogy mennyire volt rózsás a viszony Kenny Baker és Tony Daniels között a forgatás alatt.
NEGATÍV KRITIKA:
A fordítás
Először is, a cím: Lucas háborúi. Értem én, hogy az eredeti mű címe – franciául Les Guerres de Lucas – többes számba teszi a háborút, de mi magyarok vagyunk. Nálunk a Star Wars is Csillagok háborúja lett, nem háborúi. Ha már ennek a filmnek az alkotójáról szól ez a kötet, stílszerűbb lett volna a címében is utalni rá azzal, hogy a háborút egyes számba teszik: Lucas háborúja.
És hát a szövegek a buborékokban… Időnként sajnos nem gördül rajta akadálytalanul a tekintetem, szerintem lehetett volna még csiszolni egyes mondatokon. Például amikor a THX-1138 forgatókönyvének írásáról van szó, ez a mondat olvasható:
„egy munkás fellázad a létező rend ellen”
Létező rend? Nem inkább fennálló rend?
Vagy a másik eset, amikor Cushing találkozik Guinnesszel, és a filmmel kapcsolatos véleményéről kérdezi:
„Bejön ez a film?”
Könyörgöm, 1976-ban járunk, ráadásul Peter Cushingról van szó! Cseppet sem tűnik autentikusnak a „bejön” kifejezés használata. Havasi Máté a blogbejegyzése kedvéért maga is lefordított pár részletet magyarra, és hát ebben az esetben az ő megoldása szerintem sokkal elegánsabb lett:
Történeti hűség
Ez már csak az én kukacoskodásom, de azért egy-két dolog bizony nem egészen úgy történt, ahogy ez a képregény tálalja nekünk.
Íme néhány példa:
Tetszik, hogy az egyik jelenetben a falon sorakoznak Ralph McQuarrie látványtervei, de sajnos odakeveredett egy kakukktojás is: egy olyan festmény, amit Ralph A Birodalom visszavághoz festett 1978 januárjában (Város a felhők között a címe). Renaud Roche alighanem tévedésből szerepeltette ezt a művet, valószínűleg Ralph egy korábbi – 1975 februári – alkotását szerette volna odafirkantani, ami szintén egy várost ábrázolt a felhők között. A fő különbség az, hogy míg az első alkotáson birodalmi TIE-vadászok repkednek, addig a 3 évvel későbbi festményen katamarán felhősiklók hasítják az eget. Ezt Roche sajnos összekeverte. A TIE-vadászosat kellett volna ide rajzolnia (amiről néhány hónapja írtam egy roppant részletes esszét; katt IDE).
Régóta ismert történet, hogy Kenny Bakert a forgatáson gyakran bennfelejtették Artu testében. Erről a képregény visszatérő poénként emlékezik meg. Tudom, hogy itt igazából csak illusztrációról van szó, nem hiteles dokumentációról, de akkor sem a háromlábú Artut kellett volna iderajzolni, hiszen Baker csak a kétlábúban tudott elhelyezkedni – abban volt helye a lábának, két vaskos csővel takarva Artu oldalsó lábaiba rejtették a tappancsait. A háromlábú Artu ezzel szemben távirányítós modell volt; mivel a droid szélső lábai hátrafelé elállnak a törzsétől, Kenny lábait nem tudták volna odavezetni, és hát persze Baker miatt nem is lett volna helye a robotot mozgató motornak.
A távirányítós és a Kenny Baker-féle Artu egységekről tavaly írtam egy részletesebb bejegyzést ITT.
A képregény azt meséli el, hogy John Dykstra állítása szerint nem létezett még akkor a Csillagok háborúja űrcsatájának életre keltéséhez szükséges mozgásvezérelt kamerarendszer.
Az igazság ezzel szemben, hogy épp Dykstra volt az, aki ezt megelőzően készített már hasonló felszereléssel egy tanulmányt. A kaliforniai Marin megye közlekedését modellezte 1971-ben, IDE kattintva meg is tekinthető az alkotása. Dykstrának tehát volt már ebben tapasztalata, a képregényben bemutatott elképzelése nem csupán elméletben létezett. (Ettől még persze igaz, hogy a Csillagok háborújához egy új, saját mozgásvezérelt kamerarendszert kellett építeni, amit később Dykstraflexnek neveztek el.)
A képregény egyik paneljén látható az a vicces jelenet, amint Joe Johnston fallikus megjegyzést tesz a vele szemben álló Colin Cantwellnek az X-szárnyú orrával kapcsolatban.
A helyzet viszont az, hogy Cantwell 1975 májusáig dolgozott a Csillagok háborúján, míg Johnston ugyanazon év augusztusában állt munkába. Mire tehát Joe alkalmazásba került az ILM-nél, addigra Colin már nem volt ott, ők ketten nem is találkoztak egymással – erről bővebben is írtam 2021-ben, a bejegyzésem ITT található.
És ha már Johnston! Sajnos ez a képregény is beállt a sorba, és tovább terjeszti a már évtizedek óta közszájon keringő mesét arról, hogy az Ezeréves Sólyom formáját egy hamburgerről mintázták. Pedig épp Johnston cáfolta ezt 2016-ban – és én is írtam abban az évben egy hosszabb esszét erről, ami IDE kattintva olvasható.
A képregény azt sugallja, hogy a film bemutatását követően szerették volna megjelentetni a regényváltozatot. A valóságban viszont a premiert jó fél évvel megelőzve már kiadták a könyvet: a regény 1976 novemberében érkezett, ezt követően történt a képregényadaptáció indulása 1977 áprilisában, a film pedig csak harmadik volt a sorban a maga '77 májusi debütálásával.
Az imént felsorolt hibák persze nem igazi hibák. Az átlag olvasónak szerintem egyik sem tűnik fel, és hát le is írják a kötet elején, hogy a képregény a szerzők véleményét jeleníti meg, itt-ott megspékelve általuk kitalált jelenetekkel. Így nagyon is belefér, hogy nem 100%-osan történethű az alkotás.
ÖSSZEGZÉS:
Nagyszerű ez a képregény, nem győzök lelkesedni érte. :)
(A végén ígérik a folytatást, hát azt is nagyon várom.)
Máté egyébként áprilisban beszélgetett a kiadóval; jó szívvel ajánlom ezt a 45 perces felvételt róla:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése