Mi értelme van a premier előtti vetítésnek? Akkor miért nem az a premier?
2019-ben volt utoljára új Csillagok háborúja film a moziban. Pedig azóta már volt koronavírus-járvány, két országgyűlési választás és egy halom élőszereplős Star Wars sorozat is.
Amik közül az egyiknek a folytatása most ez a film. :)
Nem is nevezném igazán folytatásnak, hiszen nem kapcsolódik szorosan A Mandalóri harmadik évadához. Ez csupán Din Djarin és Grogu egy következő kalandja a sok közül. A történet roppant egyszerű, mondhatni bugyuta, de a hangulat olyan, mint egy jó kalandfilmé. És már csak a moziélmény miatt is elégedett vagyok, szóval szerintem nem lett ez annyira rossz film, mint egyes kritikusok vélik.
SPOILERes véleményem következik.
Ami tetszett:
- Az elején a lépegetős jelenet – némi túlzás ugyan volt benne – egészen jól sikerült. Jó volt végre belülről látni egy ilyen monstrumot, nem csak a pilótafülkéjét (tudom, nem pont ugyanolyan AT–AT-k voltak ezek, mint amiket a Hothon láthattunk, de akkor is). Azután a nevek kiírásakor, amikor a különféle klasszikus trilógiás lázadó vadászgépekről mutatnak képeket, amint ott pihennek a bázison, hát az valami csodálatos volt. El tudnék nézegetni egy teljes filmet, amiben nincs történet, csak ez.
- Az imént említett lépegetős szekvencián kívüli akciójelenetek – és azokból aztán volt dögivel – szintén igencsak látványosra sikerültek. Tetszettek az űrhajós üldözések (pláne amikor a kék égbolt fokozatosan átment a csillagpettyes űrbe), a lövöldözések és a kézitusák is. Utóbbinál ugyan már a Jango vs Obi meccsnél sem értettem, hogy miért üt valaki puszta kézzel egy páncélos embert, de sebaj.
- Nagyon király, hogy nem keltettek újabb ellentmondásokat a már korábban lefektetett dolgokkal, hanem inkább tovább erősítették a szálakat az egységes kánon jegyében. A Mandalóri harmadik évadában csupán hologramként látott birodalmi tisztek közül bizony nem egy szerepelt ebben a filmben is. Ráadásul az egyikük azon a bizonyos holo-tanácskozáson olyan öltözéket viselt, amiből arra lehetett következtetni, hogy ő valamiféle hideg helyen tartózkodik épp – és lám, valóban egy havas-jeges világon él az illető. Elképzelhető, hogy ezt már ennyire előre eltervezték az alkotók? Akárhogy is, az ilyen apróságok nagyon tetszenek nekem. :)
- Érdekesek voltak a rég megszokott dolgok új köntösben: mint például a Baljós árnyak B–1-es droidjai a STAP-ekkel, de ezúttal a robotok ütött-kopott kinézetet kaptak, szedett-vedett kiegészítőkkel, szakadt rongyokkal. Ezáltal mindjárt vagányabbul néztek ki még ezek a nyomorult rohamdroidok is (érdekes, hogy a Naboo-i vadászgép is egyből sokkal faszább lett, amint kicsit módosítottak a kinézetén a Boba Fett könyvében).
De hozhatnám példaként a birodalmi hóosztagosokat is, akiket már 1980 óta úgy szokhatott meg a közönség, hogy az arcukat takaró sisak elülső része egy fehér palást; hát most azt is láthattuk, mi van mögötte.
Sőt, ott volt ugye A Jedi visszatérben, Jabba palotájában az a tök bénán kinéző háttérszereplő, az Amanaman nevű lény. Hát most kiderült, hogy az ő fajtája egy igencsak veszedelmes fenevad is tud lenni! Ki hitte volna? - Az élő dejarik játszma igazán élvezetes volt. Én sosem voltam oda a szörnyekért, számomra ez a világ sokkal inkább a robotok és az űrhajók miatt érdekes, de az szerintem óriási ötlet volt, hogy Csubi sakkjátszmáját láthattuk megelevenedni. (De tényleg, nem csak a szörnyek és egyes mozdulataik voltak ugyanazok, de még a küzdőtér padlómintázata is megegyezett a Falcon sakktáblájáéval.)
- Yodás érzéseket keltett, ahogy a kis Grogu ott a mocsárban egy girbegurba botra támaszkodva építette a sárkunyhóját, és persze óriási poén volt, amikor Dint betolta oda, és minduntalan beverte a sisakos fejét a falba. Nem sokan voltak a teremben, de ennél a jelenetnél hangos volt a nézőtér a röhögéstől.
- Rotta szimpatikus szereplő; nem is gondoltam volna róla, hogy ilyen jó fej. Az izomhutt kinézet a tesóm szerint kicsit groteszk volt, de nekem szerencsére nem volt gondom vele egy pillanatra sem.
- A stop-motion túlzottan látványos használata is bejött a két dögnagy robot esetében. Érdekes, hogy ami ennek a technikának a hátránya (a szaggatott mozgás), az ebben az esetben épp kapóra jött. Illik ehhez a két monstrumhoz ez az akadozó mozgás, mintha valóban nehézkesen, olajozatlanul működnének az alkatrészeik.
Ami kevésbé tetszett:
- A címe. Hát hogy lehet ennyire szerencsétlen címet adni egy filmnek? De legalább most már kis betűvel írják a mandalórit.
- Din Djarin több ízben is úgy parancsol rá Grogura, mintha a kutyájához szólna. „Lábhoz!” Hát nem a fogadott fiáról van szó? (Még a film eleji bevezető szöveg is úgy fogalmaz, hogy Grogu az Djarin tanítványa, nem pedig a nevelt fia. Érdekes.)
- Sigourney szereplése teljesen felesleges volt. Mármint úgy értem, annyira nem volt szignifikáns a jelenléte, hogy akárki más is eljátszhatta volna ezt a szerepet. (A magyar hangja megint Menszátor Magdolna volt? Mintha beszédhibás lett volna (selypített vagy pösze volt picit). Hasonlót éreztem az Andor második évadában Bail Organa magyar hangjával, a nemrég elhunyt Sörös Sándorral kapcsolatban is,)
- Nekem túl sok volt a szörny.
- Mandó a történet során több alkalommal is elájult az ellenfeleinek köszönhetően, akik viszont sosem vették le róla a páncélzatát. Hagyták, hogy teljes felszereléssel térjen magához. Oké, a lőfegyvereit elvették, de minden mást rajta hagytak. Miért voltak ilyen balfaszok?
- Évtizedek óta pirosnak ábrázolják az X-szárnyú hajtóműveinek a fényét. Erre most lila lett.
- Hiányzott a babakocsis jelenetből a filmbemutatóban hallott párbeszéd.
- Hiányoztak a szokásos mandós szereplők. Oké, ott volt Carson Teva és Kontár Filoni is. De nem volt pancélkovács, Bo-Katan, sem Greef Karga – érthető okból (utóbbi különösen hiányzott annak fényében, hogy a Nevarróra viszont ellátogattunk). Ráadásul Din Djarin neve egyszer sem hangzott el.
Kérdéseim:
- Hugo Durant csupán névrokona Rio Durantnak? Mert ha valódi rokonok, akkor ismét tovább szűkült ez a galaxis… (És tényleg hajlandó volt egy ilyen szereplésre Martin Scorsese? Sosem néztem volna ki belőle!)
- A hutt ikerpár honnan tudta Groguról, hogy neki Grogu a neve?
- Az anzellánok honnan tudták, hogy hova vitte a fejvadász a társukat és Djarint?
Verdikt: ez a történet nem sokat adott hozzá a Csillagok háborúja világához, de szerencsére nem is lett kártékony alkotás. Nekem kellemes kikapcsolódás volt; nem bántam meg, hogy megnéztem. :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése