2019. december 14., szombat

Galaktikus rajzpályázat

Fábián Péter a The Force Alliance – Magyar Galaktikus Fan Klubtól nemrég meghívta a HoloNet Krónikák stábját az I. Galaktikus Családi Nap című rendezvényre. Mint kiderült, rajzpályázat is kapcsolódik a programhoz. Úgy döntöttem, hogy én is pályázok.
Éspedig ezzel:



Az ihletet Joe Johnston egy 1979-ben alkotott rajza adta, amit még Boba Fettről készített 40 évvel ezelőtt:


De hogy aktuális legyen a dolog, A mandalori sorozat címszereplőjét rajzoltam Boba helyére. :)

Elsőként a hátteret festettem meg:


Utána a szereplő kontúrjai következtek:


Végső lépésként pedig őt magát is befestettem:


A papír kicsit nagyobb volt A4-nél. Sajnos ahhoz, hogy be tudjam szkennelni, kénytelen voltam ollóval levágni a széleit. :(
November 17-én küldtem el ímélben a pályaművemet, és még aznap közzé is tették.
December 1-jén pedig tájékoztattak róla, hogy a zsűri díjazta az alkotásomat. :) Egyúttal arra is megkértek, hogy az eredményhirdetésig ne publikáljam az eredményt. De azt ekkor még nem tudtam, hogy pontosan milyen eredményt is értem el. ;)

Egy héttel később, december 8-án aztán elmentem a rendezvényre; most először végre találkoztam élőben is Bencével és Tamással (Edével korábban kétszer összefutottam Tihanyban).


És Bence közölte velem, hogy ő már látta kiállítva a rajzomat, és hogy első lettem. :D
Hát ez valami tök szuper érzés volt. Sosem nyertem még eddig rajzpályázaton, ráadásul az első alkalom épp Star Wars témában sikerült. :)

A díjat nem akárkitől vehettem át, mint a magyar rajongói körökben méltán híres Simon Zoltántól.


Magáról a rendezvényről egyébként aztán részletesen beszámoltunk itt:




Továbbá megmutatom Ede helyszíni tudósítását is:




És még álljon itt egy videó arról is, amikor a HoloNet Krónikák csapata beszélgetett a színpadon:



Remek élmény volt számomra az egész, hálás vagyok a meghívásért. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése