Az Ezeréves Sólyom másfél méter hosszú modellje időnként kiállításokon is megtekinthető. Sajnos nekem még nem volt hozzá szerencsém, mindazonáltal azt megfigyeltem, hogy a rajongótársaink által készített fotókon néhány fényvisszaverő csík látható. Ezt nem tudtam mire vélni, hiszen a filmekben ilyesmi nem látszódott. Persze a filmbéli jeleneteket nem is telibe vakuzva vették fel, mindenesetre érdekesnek találom, hogy a vakus képeken világító csíkok jelennek meg a Sólyom különböző pontjain, például itt is:
Miért vannak ezek a fényvisszaverők a Sólyom modellen? Természetesen a legjobb, ha közvetlenül olyasvalakinél keresem a választ, aki a modell alkotásában részt vett. :)
2019. november 5., kedd
2019. november 4., hétfő
2019. október 29., kedd
Ben és Luke szállása
A film és a regény közti sok-sok különbség egyike, hogy míg a film szerint Luke és Ben a Hannal való alkukötést követően rövidesen felkeresi a 94-es dokkot (persze csak miután eladták a terepsiklót), addig a regény szerint a kantinban és a dokkban történt események között eltelt egy éjszaka.
Korán reggel legyetek a kilencvennégyes dokknál. – fejezi be Han a mondandóját, tehát világos, hogy aznap már nem kívánja elhagyni a Tatuint.
Ha viszont valóban csak másnap indultak útnak, akkor Luke és Ben vajon hol töltötte az éjszakát? Szállodára nemigen lehetett pénzük, s egyébként sem tűnik jó ötletnek egy olyan városban vesztegelni, ahol a karhatalmi szervek mind őket keresik. Tehát hol éjszakáztak?

2019. október 25., péntek
Közös szereplő
Egy kép A Birodalom visszavágból, s egy másik a Harc az Endor bolygónból:
Megvan a közös szereplő? :)
Megvan a közös szereplő? :)
2019. október 18., péntek
Érdekességek a Visszhang bázisban
Íme egy fénykép A Birodalom visszavág egyik ikonikus helyszínéről, a felkelők hothi bázisának hangárjáról:
Ezen a képen három érdekesség is van.
Ezen a képen három érdekesség is van.
2019. október 16., szerda
Huston és a piknik
Bozsó Tamás barátom ma reggel arról tájékoztatott, hogy jelentkezett a Facebook-csoportunkba Paul Huston. Az egész ott kezdődött, hogy még 2018 márciusában a csoportban megosztottam ezt a képet:
Azt láthatjuk rajta, amint Huston igazít valamit A klónok támadásában látható piknik-jelenet hátteréül szolgáló modellen.
Azt láthatjuk rajta, amint Huston igazít valamit A klónok támadásában látható piknik-jelenet hátteréül szolgáló modellen.
2019. október 11., péntek
CGI A Birodalom visszavágban
Brian Johnson már az ötvenes évek óta foglalkozik speciális és vizuális effektusokkal. Az alábbi képen épp A Birodalom visszavághoz készített 2,6 méter hosszú csillagromboló mellett pózol.
1979. május 23-án érdekes beszélgetést folytatott Alan Arnolddal a számítógép által generált trükkökről.
1979. május 23-án érdekes beszélgetést folytatott Alan Arnolddal a számítógép által generált trükkökről.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)