2020. március 31., kedd

Van Csubakka – nincsubakka

Nyilvánvaló, hogy amikor a filmbemutatókat összerakják, akkor sok vizuális effektus még nem végleges, s a mozipremierig jócskán csiszolnak rajtuk. Én pedig imádom összevetni az előzetesekben látható képsorokat a végleges filmbéli változatokkal. Úgy három éve a Zsivány egyes kapcsán készítettem összehasonlító képpárokat, azóta viszont kijött három újabb film és egy sorozat, úgyhogy most ezekkel is foglalkozok kicsit.


Az utolsó Jedik

Leia az előzetesben valamiféle csillagtérképet tanulmányoz, de a filmben a holokép az ellenséges flottát ábrázolja.


Az Ezeréves Sólyom megérkezik a craiti csatatér fölé, s azonnal elcsalja a TIE-vadászokat. A bemutatóban mindezt szép felhők előtt teszi, ám a végleges változatban csak a kék ég maradt (talán azért, hogy jobban látszódjék az a fekete füstfelhő ott hátul); a Sólyom indokolatlanul nyitott leszállótalp-ajtajait pedig becsukták.


Az előzetesben Kylo Ren a fénykardját szürke háttér előtt szorongatja. A filmben egy lépegető homályos lábai látszódnak ugyanott.



Solo

Han első ízben veszi szemügyre az Ezeréves Sólymot. Aztán egyszer csak ott terem Csubakka is. :)


A Sólyom megérkezik a Savareenre. A bemutatóban mindezt egy karcolás nélkül teszi, míg a filmben füstcsíkot húz maga után, lóg az egyik futóműve, és hiányos a burkolata is. Ezzel egyidejűleg a kép bal oldalán látható földi járművet eltüntették.


Qi'ra és Han sétál Dryden jachtja felé. A filmben egy bivalyerős hordár is követi őket, Csubakka személyében.


A mandalori

Az előzetesekben – érthető okokból – hűlt helye sincs a babakocsinak. :)




Skywalker kora

Rey feszülten várja a szélsebesen közelgő TIE-suttogót. S közben a háttérben megnőttek a hegyek.


Rey a Halálcsillag romjait fürkészi. Az előzetesben látott verzióhoz képest a filmbéli változatban sokkal nagyobbak a tenger hullámai, s a távoli roncson is variáltak kicsit.


Rey Kylóval küzd a Halálcsillag romjain. Már az előzetes bemutatásakor feltűnt, hogy Ren lábai tükröződnek a nedves felületen, de a köpönyege nem. :) A végleges változatra ezt a hibát kijavították.


Az Ellenállás flottája megérkezik az Exegolra. A filmbéli verzióban teljesen mások a fényviszonyok.


7 megjegyzés: